Plébánosunk, Thorday Attila vezetésével mintegy negyven fiatal és felnőtt kísérőik 11 napos zarándokútra indultunk. Célunk az volt, hogy július 20-27 napjaiban egy hetet töltsünk a taizéi dombon, hogy részt vegyünk az ott élő szerzetesek napi háromszori énekes imádságában, és bekapcsolódjunk a világ, de főképp Európa minden országából érkező keresztény kortársaink találkozójába. A hosszú buszútra idén vállalkozó zarándokok a számunkra készült zarándokfüzetben egyaránt találtunk praktikus információkat és lelki írásokat. A Franciaországba vezető utazás során Szendrényi Marietta gondoskodott arról, hogy az alkalmi társaság egymással ismerkedjen, barátkozzon, amiben a kreatív játékos feladatok és a közös vacsorafőzés is segített. Egy Svájban élő honfitársunk, Vadas Kati jóvoltából idén Wattwil kolostorában kaptunk két éjszakára szállást. Miként tavalyi utunk során a bajorországi Irseeben, úgy idén is a „Fazenda da esperanza”, vagyis a „Remény Udvara” közösség fogadott bennünket. Ezek a helyek arról adnak tanúbizonyságot, hogy a különböző káros függőségekből szabadultak számára nyújtanak életteret és keresztény szellemiségű életvezetést, hogy az egy-két éves rehabilitáció után testi- és lelki megerősödésük után visszatérhessenek a társadalomba.
Vasárnap délután Taizébe érkezve bekapcsolódtunk a korosztályunknak megfelelő programba, melynek gerincét a napi háromszori énekes imaóra biztosítja. A magyar csoporttal utazott Kertész Annamária is, aki évtizedek óta a taizéi énekek gitár kíséretének szerzője, valamint férje Bálint Zsolt, aki az énekek magyar adaptációját készíti. A napi programot gondolatébresztő előadások és kiscsoportos megbeszélések tették színessé. A fiatalok a Taizéi Szerzetesközösség jelenlegi priorja, Matthew testvér „A reményen túli remény” című levelének gondolatait vették sorra, míg a felnőttek Jézus Hegyi beszédjének boldogmondásairól beszélgettek csöndes kisebbségben.
A legkülönfélébb háttérből érkezett zarándokok mindannyian kivettük részünket a tábor fenntartásának feladataiból: vannak, akik ételt osztottak, mosogatattak, mosdókat takarítottak, éjjeli őrként vigyáztak a táborlakók álmára, és még sorolhatnánk. Csodálatos összefogás ez, amit a fiatalok szívesen végeznek egymásért. A hazaút során a zarándok fiatalok ezekre a kérdésekre válaszoltak: Mit láttam én ezen a héten Krisztus egyházából? “Számomra minden évben meglepő, hogy ennyi különféle származású és nemzetiségű emberrel egyazon Istenben hiszünk: elképesztő ez az összetartozás! A világ sok pontjából jönnek emberek, igent mondanak és vállalják az utazást, ami néha kontinenseket ível át, hogy együtt imádkozzanak.”
„Taizé varázslata abban rejlik, hogy kiemel minket a megszokottól, hétköznapi vallásosságtól és egy új világ kapuját nyitja meg előttünk. Az új arcokban történetekben, akikkel itt találkozunk ott rejtőzik a lehetőség, hogy új barátságokra és általuk önmagunkra és mások mélyebb megértésére leljünk.”
„Csendességet és megnyugvást találtam. Mivel most végeztem a középiskolát, így itt tudtam meg, hogy felvettek egyetemre, ami nagyon nagy boldogság volt számomra.”
A házhoz tartozó közösségek: szabadulástörténetek, szolgálat és közösségi felelősség
Közösen megéltük, hogy a pár hete még aszályos, trópusi meleg elvonult Burgundiából, és e hét során mindennapos rövid záporok enyhítették a levegőt. A taizéi domb tövében, az oly sokak által szeretett park tavacskája is újraéledt: a Szent István-forrás köveinél kristálytisztán tör elő a víz, hogy megtöltse a kiszáradt tó medrét. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy még a legkietlenebb napokban is a szív mélyén lakozó jóság, a másokért való tenni akarás, a feltétel nélküli szeretet forrása nem apad el. A taizéi dombon ezt tudatosíthatják azok, aki zarándokként ide jönnek, hogy az Úr Jézus forrásából merítsenek.
A kiengesztelődött egymásra figyelés, Isten alaposabb megismerése és a mindenkit átölelni vágyó atyai szeretet megtapasztalása adja azt az útravalót, a kicsinyke mustármagot, ami a zarándokok hazatérése után sokszoros lelki gyümölcsöt hoz, hogy az emberek között növekedjen Isten országa. Jubileumi istentiszteleten adtak hálát a Csepel-Központi Egyházközségben a gyülekezet 125 éves fennállásáért és a közelmúltban új gyülekezeti teremmel bővült műemléki épületegyüttesért 2024. november 10-én, vasárnap.
Csepelen először 1899-ben tarthattak istentiszteletet a reformátusok, akik Weiss Manfréd gyárépítése miatt az itt letelepedő munkásrétegből kerültek ki. Templomépület híján összejöveteleikhez házat béreltek, ugyanakkor első presbitériumuk megválasztásával megalakult a csepeli fiókegyház. Az időközben több mint 1500 fősre nőtt reformátusság 1927-ben kezdett templomépítésbe Ybl Miklós tervei alapján. 1930-ban fiókegyházként kivált a soroksári, majd 1940-ben „megszületett” a királyerdei gyülekezet. Az 1933-ra felépült Csepel-központi templomot 2013-ban műemlékké nyilvánították, a hazai templomépítészetben elsőként alkalmazott korszerű megoldások miatt. Állami pályázat és egyházi támogatás révén 2019 decemberére az addig aszimmetrikus épülettömb kiegészülhetett egy új, kisebb gyülekezeti teremmel, Nagy Gergely tervei alapján.
A gyülekezet további bővülését jelzi a 2024 szeptemberében indult csillagtelepi plántálás, Dominiák Zsolt addigi kórházlelkész szolgálatával. Balog Zoltán dunamelléki püspök hirdetett igét Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének 9. fejezetének 31-39. versei nyomán: „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” - ez a kérdés, amelyet az egyház címerében is olvashatunk. Sokan gondolkodnak a „Segíts magadon, az Isten is megsegít” elvén, de a beszélgetések rámutatnak: az aktivitásban lévő embernek nehéz hinni, sőt engedni Istennek, mert nem hiszi, hogy az Igében rejlő igazság elegendő. A Pál-i gondolat azonban nem az aktivitás ellen szól, hanem a sorrend elleni figyelmeztetés.
Azért vagyunk együtt az egyházban, hogy összegyűjtsük a szabadítástörténeteinket, és megértsük, hogy az egész emberi lét alapja az, hogy senki sem szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől. A gyülekezet története ezt bizonyítja: a soroksáriak után a királyerdeieknek is lett saját gyülekezetük, a közelmúltban pedig elindult a csillagtelepi plántálás. Krisztus erejéből lehet növekednünk, és az Ige szerint élni: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek... nem választhat el bennünket az Isten szeretetétől.” (Rómaiakhoz írt levél 8. rész, 38-39.)
A közösségben megélt megújulás példái
Ezután Hornyák Julianna Budapest-rákoshegyi lelkész kapott szót, aki korábban tizenhat éven keresztül volt a gyülekezet beosztott lelkipásztora. Megemlékezett az itt töltött tanulóéveikről, a megtérésekről és az áldásos emberi kapcsolatokra, amelyeket hálás szívvel köszön vissza. „Mindent megkaptam, az én nagy családomtól, tőletek.” Beszélt arról is, hogy nincs módszer az emberek megtérítésére, de van Isten, aki keres minket, hogy megmentsen, újjáteremtsen. Ez a nap egy olyan közösség születésnapja, amely hittel, kitartással és összefogással építette fel ezt a gyülekezetet, és adott számára otthont több mint egy évszázada.
A beszámolók középpontjában a Parókia - Függőségből közösségbe című kezdeményezés állt. A csoport célja és tevékenységei, az utógondozás szükségessége fogalmazódott meg: a kezdeti távolságtartás ellenére a csoport mára szervesen kapcsolódik a gyülekezethez, és számos feladatban részt vállal. A kékkeresztes istentiszteleteken igével és bizonyságtételekkel szolgálnak. A 40. zsoltár 6. versét idézték: „Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható.”
A vidék és közösségek problémái is terítékre kerültek: a vidéki települések társadalmi kihívásai, a droghasználat és a függőségek komplex problémái álltak a beszélgetések középpontjában. Eperjesi Tamás szerint a vidéki megtartó erő kulcsa a közösségi összefogás, a nyitott szemlélet, a keresztyén felelősségvállalás és az új kihívásokra való reflektálás. A gyülekezetek és Isten szolgálata közös erőfeszítéseket és mintát adó példákat hoznak létre a közösségekben.
A beszámolók között kiemelt helyet kaptak személyes történetek a függőségek leküzdéséről és a közösségi támogatásról. Példáként elhangzott egy házasságmegújulás története, a hit útján felmerült megbocsátás és a harmadik, Isten által közvetített erő vasárnapi istentiszteleten megjelenő szalagja, amely a házasság megújulását szimbolizálja. Ezek a történetek hangsúlyozzák, hogy a közösség együttéreje és a hit ereje képes áthidalni a személyes megküzdéseket is.
Végül a beszámolók felhívják a figyelmet arra, hogy a viselkedési függőségek előfordulása növekszik a digitális korszakban: a közösségi média, az online tartalmak elérése és a gyors kielégülés kultúrája mind kockázatokat rejtenek. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a megelőzés és az utógondozás kiemelten fontos, és a gyülekezeteknek lehetőségük van nyitott beszélgetéseket kezdeményezni a fiatalokkal és családokkal.
Az információk alapján a csepeli és országos közösségek példás együttműködése mutatja, hogy a személyes küzdelmek és a közösségi támogatás együttesen mobilizálhatja a közösségeket. A történetek illusztrálják, hogy Krisztus szeretete és a közösség által nyújtott támogatás képes megóvni a személyeket a szégyentől és a tehetetlenségtől, miközben a hit útján megkezdett megtérés útján újra és újra megújulhatnak.
Informativ meta description:
Kulcsszavak meta:
tags: #parokia #fuggosegbol #kozossegbe