Napjainkban a racka juh két színváltozatát tenyésztjük: az egyszínű fehéret és feketét. Büszkék vagyunk rájuk, hiszen ezek olyan ősi állatok, amelyeket a kipusztulástól mentettünk meg, és amelyek tulajdonságaikban - legfőképpen szarvalakulásukban - egyedülállóak a világ juhai között. A magyar juhot, amit az országunkban évszázadokon át használtunk, a 19. sz. elejétől kezdődően rackának keresztelték, főleg az idegen szerzők.
Ez a fajta ma két színváltozatát tartjuk fenn egymástól függetlenül: mindkét ivarban szarvatlan vagy szarvatlan formák megengedettek a genetikai változatosság megőrzése érdekében. A racka jellegzetes megjelenése a V alakban álló, egyenes és gyakran pödrött szarv, amely az ivaroktól függetlenül különleges megjelenést kölcsönöz az állatnak. A kosok hosszabb, vastagabb és nagyobb terpesztésű szarvakkal ékeskednek, míg az anyáké általában rövidebb és kevésbé ívelt.
A racka jellemzői között szerepel a vékonyabb lábak és a finom bőr, a tincses, hullámos gyapjú, amely durva és kevert szálú. Fedőszőrük hossza átlagosan 25-30 cm. A bunda színe lehet fehér vagy fekete, a gyapjú pedig hosszú életre képes, bár a hús formája és a tejelő képesség szempontjából jelentősége van. A fajta genetikai diverzitása megőrzése érdekében megengedettek az úgynevezett “tulipán alakú” szarvalakulások is.
Az alföldön a racka története szoros összefüggésben áll a pásztorkodással és a juhkereskedelemmel. Már a XVIII. században találkozunk a rackával, amelyet a kor szakirodalma gyakran sematikusan említett. A honfoglalók Kárpátok menti területein megtelepedtek, és ősi juhukat megőrizték, amit Ferenczy és más kutatók is említenek. A századok során a racka több változatban jelent meg a jellegzetes szarvassal és a fehér vagy fekete bundával. A 19. század végére a finomgyapjas fajták térhódítása miatt a racka száma megritkult, de a Hortobágy környékén megőrzött példányokkal a fajta újraéledt.
A racka egyedisége abban rejlik, hogy a külseje és az anyai tulajdonságai kiemelkedőek. A fehér racka példányok gyapja hosszabb és hullámosabb a feketéknél, és a születéskor a bárányok színvariációi is változatosak lehetnek. A fekete racka színe a fején és a lábaikon fényesen fekete, a gyapjú általában rövid és göndör, a bárányok is gyakran feketével jönnek a világra. A racka 1,5-1,9 közötti szaporasággal, és szezonális vagy részben szezonon kívüli ivarzással jellemzett fajta, amelyet a takarmányozás és a környezeti adottságok határoznak meg.
Az 1960-as évektől kezdve a racka számának drasztikus csökkenése után a génbanki megőrzés és a fajta megóvása került előtérbe. 1983-ban megalakult a Magyar Rackajuh-tenyésztő Egyesület, amelynek célja a fajtatiszta tenyésztés és a génbanki megőrzés, valamint a hagyományos ismeretek megőrzése. A fajta az ENSZ 2010-ben a biodiverzitás évének nyomán a megőrzés és a fenntartható hasznosítás példája lett, hiszen a racka sokoldalúan hasznosítható állat: tejtermelése, hús- és gyapjútermelése, valamint a bőrházat megőrző népi hagyaték.
A racka madártávlatból nézve nem csak a fehér és fekete változatokról szól: a fajta a tejelésben és a húsformában is megállja a helyét. A tejtermelése báránynevelés után is magas maradhat, és a bárányok gyors növekedése ezt alátámasztja. A tejelés és a báránynevelés tekintetében a racka az egyik legjobb hazai húshajlamú, széles spektrumú juhfajta, amely a külföldi tenyésztésben is érdekelt. A racka a hagyományos magyar kultúra része, és fontos a turizmus és a népi hagyományok megőrzése szempontjából is.
Az egyes színváltozatok részletes leírása szerint a fehér racka feje és lába barnás vagy barna lehet, a gyapjú hossza és a test többi része igény szerint variálódik. A fekete racka fején és lábain sötét árnyalatú a szőr, a bundája és a nyaki része pedig a fajtára jellemző. A tenyésztés célja a génbank megőrzése és a fajtás stabilitásának fenntartása, amelyet a magyar rackajuh-tenyésztő egyesület irányít. A gyönyörű és jellegzetes türelmes és erős racka az Alföld szimbóluma is lehet, hiszen a fajta és a kultúra összefonódása évszázadokra nyúlik vissza.
Az állományok összetétele és a tenyésztési gyakorlat a fajták hagyományos felhasználását hangsúlyozza: a gyapjút a ruházat számára használták, a bőrt pedig téli ruházat készítésére használták fel. A racka gyapja durva és tincses szerkezetű, illetve a gyapjú vastagabb rétege a téli öltözethez megfelelő. A bőr feldolgozása történhet növényi vagy ásványi savanyítással, és a késztermékek közé tartozik a bundázott ruha és a védő ruházat. A racka tehát nem csak történelem, hanem élő hagyomány is, amely megtestesíti a magyar juhászat sokoldalúságát és alkalmazkodóképességét.
