Remington 1858: a fekete lövportos revolverek igazi nagy áttörése és története

Colt Army legnagyobb vetélytársa volt az Eliphalet Remington által tervezett 1858-as modell.

A Remington Model 1858 volt talán az igazi nagy áttörés a feketelőporos revolverek közt, mind erőben, mind lőtávban kiemelkedően jól teljesítettek.

Nem is csoda, hogy nagyon nagy darabszámban keltek el az amerikai polgárháború idején, és még utána is nagy népszerűségnek örvendtek.

Kétszázharminc éve, 1793. október 28-án született Eliphalet Remington, a nevét viselő lőfegyvertípus feltalálója.

Eliphalet eredetileg maga is kovács volt, de érdeklődése korán a fegyverek felé fordult.

Nagyon szeretett volna egy jó puskát, de nem volt rá pénze, ezért elhatározta, hogy készít egyet magának - méghozzá szavai szerint jobbat, mint amit meg tudna venni.

1816-ban egy puskát konstruált, amelynek elsütőszerkezetét vásárolta ugyan, de csövét ő maga készítette.

A fegyverrel benevezett egy céllövőversenyre, és bár csak a második helyen végzett, pontossága annyira lenyűgözte a jelenlévőket, hogy aznap számos megrendeléssel zsebében tért haza.

A megrendelések számának növekedésével a műhely hamarosan átállt a fegyverkészítésre, és 1828-ban gyárat építettek az Erie-csatorna mellé, a mai Ilion városának helyén.

A gyárban az első időszakban puskacsövek készültek, amelyek kiváló minőségükről és megfizethető árukról voltak ismertek, idővel aztán a fegyverek további alkatrészeit is gyártani kezdték.

Az általa gyártott fegyverek minőségének köszönhetően irigylésre méltó hírnévre szert tevő Remington készítette 1847-től az amerikai haditengerészet első hátultöltős puskáját, az úgynevezett Jenks-karbélyt.

A Texas megszerzésével járó amerikai-mexikói háborúban (1846-48) a vállalat látta el puskákkal az amerikai hadsereget, és a hadügyminisztérium állandó beszállítója lett.

Remington idővel belépett a revolverek piacára is, amelyet a Samuel Colt vezette cég uralt.

A többlövetű fegyverek bűvöletében számos tehetséges feltaláló próbálkozott a Colt fegyvereinél hatékonyabb megoldásokkal.

Közéjük tartozott Fordyce Beals is, aki a Remingtonnak ajánlotta fel szolgálatait.

Az 1850-es évek végétől már elkerülhetetlennek látszott polgárháborúra készülődve a Remington belefogott a katonai célú, nagyobb kaliberű kézifegyverek fejlesztésébe.

A hatlövetű .36 Navy és .44 Army típust ugyan csak 1860-tól gyártották, a köznyelvben mégis Model 1858 néven emlegették, mert a revolver csövére a szabadalom bejegyzésének időpontját vésték.

A sorozatgyártás 1861-ben kezdődött, és egybeesett az amerikai polgárháború kezdetével.

A Remington-féle hatlövetűeket az északi hadsereg kezdetben csak kiegészítő fegyverként rendszeresítette, hiába voltak olcsóbbak tíz dollárral, mint a Coltok.

A megrendelések csak azután ugrottak meg, hogy Colt gyára 1864-ben leégett és egy időre kiesett a termelésből.

A Remington kedvező fegyverszállítási szerződést kötött a washingtoni kormánnyal, az 1863-tól gyártott, továbbfejlesztett New Model Army típusból 1875-ig összesen 132 ezer darab készült.

A rendkívül tartós, pontos és megbízható fegyvert az északi és a déli hadsereg is használta, később a vadnyugati pisztolyhősök is előszeretettel forgatták.

Buffalo Billnek is ilyen revolver lógott az oldalán, és amikor élete végén megválni kényszerült tőle, azt mondta: „ez a fegyver soha nem hagyott cserben\".

Eliphalet Remington nem érhette meg az újabb és újabb fejlesztéseknek köszönhető üzleti sikert, 1861. augusztus 12-én a New York állambeli Ilionban elhunyt.

Halála után fiai vették át a cég vezetését, amely a fogyasztók szélesebb körének számára igazán ismertté és népszerűvé előbb a varrógépek, majd 1874-től írógépek gyártásával vált, sőt borotvával, hajszárítóval és egyéb termékekkel is bővítették a kínálatot.

Az Colt Army legnagyobb vetélytársa volt az Eliphalet Remington által tervezett 1858-as modell.

A Coltoknál lényegesen egyszerűbb szerkezet.

A keret felül merevített, így a fegyver stabilabb volt vetélytársainál.

A merev keret másik előnye, hogy a tengely nem összetartó elemként funkcionál, hanem a dobot rögzíti, így a tár kiemelése lényegesen egyszerűbbé vált.

A tervező igen nagy szakértelmére utal az is, hogy a fegyveren bíztosított állást alakított ki a dobon, a kakasfeszítő rugó erejét pedig a markolaton elhelyezett csavarral lehet állítani.

Ezek a típusok már huzagolással kerültek ki a gyárakból, megháromszorozva az átlagos pisztolyok lőtávját.

Mivel 1864-ben leégett a Colt elsődleges gyára, így hosszú ideig nem tudták ellátni a hadsereget oldalfegyverekkel, így végre szóhoz jutott a Remington is, és nem okozott csalódást a katonáknak.

A Pietta felélesztett pisztolya semmiben sem tér el a a történelmi darabtól, csupán működésében, hiszen ez egy gáz-riasztó revolver.

Dobja és csöve fegyveracélból kovácsolt, míg a tokozás és a sátorvas rézből lett öntve, pontosan úgy, ahogyan a korabeli pisztolyok is.

Sütése single action only, dobjába 9mmR riasztópatronokat tudunk tölteni.

Az elöltöltő revolver esetében - eltérően az egylövetű pisztolyoktól, nincs fojtás a lövedék körül.

A megfelelő zárást a túlméretes lövedék biztosítja: a töltésnél a golyót besajtoljuk a dobban kialakított töltényűrbe.

A sajtolás során a golyó kis mértékben oválissá válik, és a túlméretes gyűrűcske a besajtoláskor leesik.

Az átfedés mértéke százalékos arányokban ugyanaz a .36-os és a .44-es kaliber esetén, azonban abszolút értékben a .44-es golyó értelemszerűen nagyobb, így az biztosabban szorul meg a dobban.

Az én tapasztalatom az volt, hogy a .36-os tokba tett elöltöltő revolverből - mivel a cső lefelé mutat - hajlamos volt néhány golyó kirázódni, és a dobfuratból előrecsúszni.

Ez pedig azt jelentette, hogy az előbukkanó golyócskák megakadályozták a dob elfordulását, így működésképtelenné tették a fegyvert.

A .44-essel ilyen gondok nem lépnek fel.

A fémcélok egy nagy sebességű, erős lőszerrel való meglövéskor deformálódhatnak, sőt ki is lyukadhatnak; pl. ha .357 Magnum FMJ-s lőszerrel rálőnénk.

Mindezért mind a gyári, mind az utántöltött lőszerek kizárólag LRN lövedéket tartalmazhatnak.

A XIX század polgárai kisebbek, alacsonyabbak voltak, mint mi, ezért a fegyverek markolata is kisebb, mint a kezünk.

Meglepetésünkre a Colt Army 1860-as elöltöltő modell markolata nagyobb, mint az 1851-es Navy markolat.

Sajnos az 1873-as Pacemakernél visszatértek a kisebb markolathoz.

Az elöltöltő revolver szabadon megvásárolható és tartható, azonban a lövészethez szükséges feketelőpor és csappantyú tartása már tilos, azokat kizárólag a feketelőporos lövészetre engedéllyel rendelkező lőterek tarthatják, és a versenyeken, lőgyakorlatokon ők biztosítják ezeket a versenyzőknek.

Azonban a lőszerelemek tartására vonatkozó szabályok közel 2013-ban változtak, hiszen a szerelt lőszeres lőszerek utántöltése is lehetővé vált: a feketelőpor és csappantyú is beletartozik ebbe a körbe.

Tehát akinek van lőszer újratöltésére engedélye, az elvileg tarhat lőport is és csappantyút is, s ha már van, miért ne lőhetne is ezekkel?

Azért a versenyekhez a legcélszerűbb két teljesen azonos típust, ugyanattól a gyártótól megvenni, mert az egyes típusoknak más-más a fogása, más a kakas és a ravasz úthossza és érzékenysége is.

A cowboy action shooting versenyeken a Main Match a fő versenyszám, ezen résztvenni kvázi kötelező.

A többi versenyszámon való részvétel a versenyző ízlésétől, kedvétől és az egyes mellékszámokhoz szükséges fegyverek meglététől függ.

Western lövészet = két revolver.

A lehetőségek tárháza elég széleskörű: versenyezhetünk elöltöltő feketelőporos revolverekkel, vagy szerelt lőszeres fegyverekkel.

A magyar lőfegyvertartási szabályok alapján a elöltöltő feketelőporos revolverek engedély nélkül beszerezhetők és tarthatók.

(Muzeális fegyvereknek minősülnek.)

Mind az elöltöltő, mind a szerelt lőszeres revolverek közül a Colt és a Remington replikák a legelterjedtebbek.

A legismertebb gyártók főleg olaszok: F.LLI Pietta, Davide Pedersoli és az Uberti.

A felsorolt gyártók közül a legolcsóbbak a Pietta termékek, utána az Uberti következik, s a sort a Pedersoli cég termékei zárják jó értelmeben.

Az elöltöltő revolver kalibere lehet .36-os, vagy .44-es, de az én tapasztalatom az, hogy a .44-es jobb választás, üzembiztosabb.

A Coltok és replikáik kecsesebbek és tömegüket tekintve is könnyebbek, mint a Remingtonok, azonban az 1859-es Remington model üzembiztosabb a kakas és a fegyvertest közé beeső csappantyú szindróma miatt.

Az amerikai polgárháború idején Remington 1858 New Model Army néven volt ismert, s sok esetben kedveltebb volt, mint a Colt.

Ugyanis a keretes Remingtonból egy modulattal ki lehet venni a dobot, és egy másik, előre megtöltött, felcsappantyúzott tartalék dobot lehet a fegyverbe behelyezni.

A perkussziós revolverek esetén arra is ügyelni kell, hogy a feketelőpor meglehetősen füstöl és kormol: egy elöltöltőssel max. 30-35 lövést lehet egymást követően leadni üzembiztosan.

Ennyi lövés után a dobból kiáramló korom behatol mindenhová: a dobtengelyhez, a kakasszerkezetbe, a dobtovábbítóhoz.

A legproblémásabb a dob tengelyének elkoszolódása, mely a dob forgását nagyon megnehezíti, sőt végül lehetetlenné is teheti.

A legüzembiztosabb típus ebből a szempontból a Rogers&Spencer modell, itt egy speciális perem védi a tengelyt a kormozódástól.

A múlt századi vadnyugaton használt szerelt lőszeres fegyverek replikáit ugyancsak az olaszok kezték el nagy tömegben gyártani, mint a Pietta, Army San Marco és az Uberti cég.

De pl. A legismertebb western revolver az 1873-as Colt Pacemaker.

Ezt a XIX. század végén .45 LC és .44-40 űrméretben gyártották; az utóbbi több lőport tartalmazott, így nagyobb megállító erővel is bírt.

Mindkét lőszer a kezdetekkor - az elöltöltősöknél használatos - fekete lőporral volt megtöltve.

Több szakági tagtársunk jelenleg is használ fekete lőporral szerelt lőszereket az autentikusabb feelingért.

A többség lőszereiben azonban modern - füst nélküli - lőport található, s természertesen a gyári lőszerek is ezzel készülnek.

A CAS-ban itthon a leggyakoribbak a .38 Special/.357 Magnum kaliberű fegyverek, mivel mindkettő valójában 9 mm-es űrméretű revolver.

A dob körül zárt kerettel rendelkező fegyverek - mint a Colt Pacemaker replikák -, általában elég masszívak ahhoz, hogy a .38-asnál majdnem háromszor “erősebb” .357 Magnum lőszerrel is lehessen velük tüzelni, azonban ennek nincs komoly jelentősége a western lövészetben.

Már a gyári .38-as is túl erős a 8-12 mérterre lévő fémcélok leküzdéséhez, s a fegyver visszarúgása is jelentős.

Gyári lőszerek használata nagyobb figyelmet igényel: jobban meg kell markolni a revolvert, hogy a lövés után a cső a célon maradjon.

Ezért a legtöbb külföldi versenyzőtársunk saját maga tölti a lőszereit, melyekbe a gyárinál kevesebb lőpor kerül, csökkentve ezáltal a fegyver visszarúgását, és nem utolsó sorban kímélve a célokat.

Amikor pedig eljönnek hozzánk versenyezni, mi magunk is tőlük szoktuk beszerezni a szükséges mennyiséget.

Ezt ők már tudják, általában úgy készülnek, hogy nekünk is legyen elegendő muníció.

A markolat anyaga lehet fa (dió) vagy gyöngyház utánzatú műanyag.

Kaliber tekintetében a .38-as Special lőszerrel működő modellt szoktuk választani, mert a lőszerek ehhez a kaliberhez a legolcsóbbak, a .45 LC, vagy 44-40-es szer gyorsabban nehezebben beszerezhető be, és az ára is több mint duplája a .38-asnak.

Időnként az amerikai Colt gyár is feleleveníti az 1873-as Single Action Pacemaker gyártását, jubileumi modelleket szokott a piacra dobni.

A Colt Pacemaker replikák három, 4,75”, 5,5” és 7,5”-es csőhosszal készülnek.

Remington 1858 történelmi fotó vagy rajz

A Cowboy Action Shooting-hoz inkább a rövidebb revolverek alkalmasak, a 4,75”-os és az 5,5”-os kivitelűek, mert a 7,5”-os hosszú csövű modell tokból való előhúzása sok értékes másodpercet vesz el.

A Remington cég sem akart lemaradni a szerelt lőszeres fegyverek gyártásában és az 1858-as igen sikeres, fix keretes Army modell alapjaira készültek el az 1875-ös Army Outlaw és Frontier modellek 7,5”-os és 5,5”-os csőhosszal.

Később, az 1890-es évben jelent meg a Remington Police modell, mely szerkezetében nem, de formájában az előbiekhez képest változtatásokat kapott.

Az Uberti mindhármat gyártja: az SA Army Outlaw-ot 7,5”, az SA Frontier és Police-t típusokat 5,5”-os csőhosszal.

A Kaliberük mindnek .45 LC, kivéve a Remington Police, mely .357 Magnum/.38 SP űrméretben is készül.

A Smith & Wesson cég 1870 - 1915 között, 45 éven át gyártotta a S&W Model 3 SA Top Break revolvert.

Az első revolverek .44 S&W American kaliberben készültek.

A fegyver a végső formáját “Schofield lovassági ezredes” javaslatai alapján nyerte el, így az a későbbiekben Smith & Wesson Model No. 3 Schofield revolverként lett ismert.

A fegyver kapott egy forgó csapot a dob előtt, mely segítségével a cső és a dob megtörhető, szabad utat engedve a dob összes töltényűrjéhez.

Ezzel a megoldással a Schofield gyorsabban megtölthető, üríthető, mint a töltőkapus Pacemaker.

A fegyver igen kedvelt volt a korabeli vadnyugati hírességek körében, ilyet viselt Jessy James, John Wesley Hardin, Pat Garret, Theodore Roosevelt, Virgil Earp és Billy a kölyök is.

A mai replikák készülhetnek .45LC és .38SP kaliberben.

.357 Magnum lőszer ezeknél nem alkalmazható, mert a megtörhető kivitel miatt a fegyver nem elég masszív hozzá.

A Schofield-ek ára duplája a Pacemaker-ekének, s kettőt kellene belőlük venni - így magyar versenyző kezében még nem láttunk Top Break-et.

2017-ben megkezdődött az 1858-as Remington New Model Army revolverek gyártása Budán!

Gyárlátogatásra sajnos nem jutottunk el, ugyanis ez a TeXas Revolver LLP. főleg önvédelmi és túlélési helyzetben használatos fegyverek gyártásával foglalkozik, de ami a számunkra sokkal érdekesebb: GT45 néven 1858 Remington New Model Army revolver-konverziók gyártásával is.

A gyártó kérdésünkre megerősítette: e fegyverek összeszerelése 100%-ban Budán történik, saját gyártású illetve importált alkatrészekből.

Elmondásuk szerint a Texas Revolver LLP. A gyártói honlap egyszerű, könnyű és gyors működést ígér, valamint nagy teljesítményt.

A feketelőporok és helyettesítőik konverziós táblázatát áttekintve az látszik, hogy a 30 grain tömegű Triple Seven kb. 37 grain tömegű feketelőponak megfelelő teljesítményt nyújt, ami valóban nagyobb, mint az Uberti megfelelő termékének 30 grain feketelőporban meghatározott maximális töltete.

A GT45 revolver szériát egyelőre két termék alkotja, a Combat (nem röhög) és a Sheriff.

A Combat fix, alacsony irányzékkal és ravasztúlhúzás-gátlással, 4.5″ (114 mm) hosszú csővel rendelkezik.

A felületkezelés matt acél, a tok tetején elhelyezett két csavar esetleg kombinációs irányzékra utalhat.

GT45 Combat és Sheriff modellek képe

Hogy mire jó a fegyver, arra még kitérünk, hogy mennyiért: tehát a revolver ára 3750 amerikai dollártól kezdődik, ami kb. 946 000 magyar forint.

A Sheriff némileg hosszabb csövű (5.5″; 140 mm), fix irányzékkal szerelt, selyemfényű felületkezelésű revolver.

Az eltérő irányzékon, a csőhosszon és a felületkezelésen kívül ez a fegyver nem rendelkezik ravasztúlhúzással, ennek megfelelően ára is barátibb, „már” 950 dollártól (kb. 240 000 HUF) elérhető.

Őszintén megmondom, hogy nem igazán értettem a GT45 széria létezésének miértjét, amíg a gyártói honlapon meg nem találtam azt az információt, hogy ezek a fegyverek kivételt képeznek a tartás és a viselés tekintetében úgy a szövetségi, mint az állami fegyverjogszabályok alól.

A felhasznált anyagok tekintetében nem spóroltak semmin: a csavarok keményített szerszámacélból vagy mágnesezhető korrózióálló acélból készültek.

Világos ez, de attól még marad a kétely abban a tekintetben, hogy egy feketelőporos SA revolver ilyen áron túl kelendő lesz a magányos csillag államában.

Kellemes borzongást a videóhoz.

Az a revolver az asztalon egy töltött, felcsappantyúzott fegyver.

tags: #remington #1858 #revolver #tar