A Colt Army legnagyobb vetélytársa volt az Eliphalet Remington által tervezett 1858-as modell.
A Remington Model 1858 volt talán az igazi nagy áttörés a feketelőporos revolverek közt, mind erőben, mind lőtávban kiemelkedően jól teljesítettek, nem is csoda, hogy nagyon nagy darabszámban keltek el az amerikai polgárháború idején, és még utána is nagy népszerűségnek örvendtek.
Kétszázharminc éve, 1793. október 28-án született Eliphalet Remington, a nevét viselő lőfegyvertípus feltalálója.
Eliphalet eredetileg maga is kovács volt, de érdeklődése korán a fegyverek felé fordult. Nagyon szeretett volna egy jó puskát, de nem volt rá pénze, ezért elhatározta, hogy készít egyet magának - méghozza szavai szerint jobbat, mint amit meg tudna venni.
1816-ban egy puskát konstruált, amelynek elsütőszerkezetét vásárolta ugyan, de csövét ő maga készítette. A fegyverrel benevezett egy céllövőversenyre, és bár csak a második helyen végzett, pontossága annyira lenyűgözte a jelenlévőket, hogy aznap számos megrendeléssel zsebében tért haza.
A megrendelések számának növekedésével a műhely hamarosan átállt a fegyverkészítésre, és 1828-ban gyárat építettek az Erie-csatorna mellé, a mai Ilion városának helyén.
A gyárban az első időszakban puskacsövek készültek, amelyek kiváló minőségükről és megfizethető árukról voltak ismertek, idővel aztán a fegyverek további alkatrészeit is gyártani kezdték.
Az általa gyártott fegyverek minőségének köszönhetően irigylésre méltó hírnévre szert tevő Remington készítette 1847-től az amerikai haditengerészet első hátultöltős puskáját, az úgynevezett Jenks-karbélyt.
A Texas megszerzésével járó amerikai-mexikói háborúban (1846-48) a vállalat látta el puskákkal az amerikai hadsereget, és a hadügyminisztérium állandó beszállítója lett.
Remington idővel belépett a revolverek piacára is, amelyet a Samuel Colt vezette cég uralt.
A többlövetű fegyverek bűvöletében számos tehetséges feltaláló próbálkozott a Colt fegyvereinél hatékonyabb megoldásokkal. Közéjük tartozott Fordyce Beals is, aki a Remingtonnak ajánlotta fel szolgálatait.
Az 1850-es évek végétől már elkerülhetetlennek látszó polgárháborúra készülődve a Remington belefogott a katonai célú, nagyobb kaliberű kézifegyverek fejlesztésébe.
A hatlövetű .36 Navy és .44 Army típust ugyan csak 1860-tól gyártották, a köznyelvben mégis Model 1858 néven emlegették, mert a revolver csövére a szabadalom bejegyzésének időpontját vésték.
A sorozatgyártás 1861-ben kezdődött, és egybeesett az amerikai polgárháború kezdetével.
A Remington-féle hatlövetűeket az északi hadsereg kezdetben csak kiegészítő fegyverként rendszeresítette, hiába voltak olcsóbbak tíz dollárral, mint a Coltok.
A megrendelések csak azután ugrottak meg, hogy Colt gyára 1864-ben leégett és egy időre kiesett a termelésből.
A Remington kedvező fegyverszállítási szerződést kötött a washingtoni kormánnyal, az 1863-tól gyártott, továbbfejlesztett New Model Army típusból 1875-ig összesen 132 ezer darab készült.
A rendkívül tartós, pontos és megbízható fegyvert az északi és a déli hadsereg is használta, később a vadnyugati pisztolyhősök is előszeretettel forgatták.
Buffalo Billnek is ilyen revolver lógott az oldalán, és amikor élete végén megválni kényszerült tőle, azt mondta: „ez a fegyver soha nem hagyott cserben".
Eliphalet Remington nem érhette meg az újabb és újabb fejlesztéseknek köszönhető üzleti sikert, 1861. augusztus 12-én a New York állambeli Ilionban elhunyt.
Halála után fiai vették át a cég vezetését, amely a fogyasztók szélesebb körének számára igazán ismertté és népszerűvé előbb a varrógépek, majd 1874-től írógépek gyártásával vált, sőt borotvával, hajszárítóval és egyéb termékekkel is bővítették a kínálatot.
A Colt Army legnagyobb vetélytársa volt az Eliphalet Remington által tervezett 1858-as modell.
A Coltoknál lényegesen egyszerűbb szerkezet.
A keret felül merevített, így a fegyver stabilabb volt vetélytársainál.
A merev keret másik előnye, hogy a tengely nem összetartó elemként funkcionál, hanem a dobot rögzíti, így a tár kiemelése lényegesen egyszerűbbé vált.
A tervező igen nagy szakértelmére utal az is, hogy a fegyveren bíztosított állást alakított ki a dobon, a kakasfeszítő rugó erejét pedig a markolaton elhelyezett csavarral lehet állítani.
Ezek a típusok már huzagolással kerültek ki a gyárakból, megháromszorozva az átlagos pisztolyok lőtávját.
Mivel 1864-ben leégett a Colt elsődleges gyára, így hosszú ideig nem tudták ellátni a hadsereget oldalfegyverekkel, így végre szóhoz jutott a Remington is, és nem okozott csalódást a katonáknak.
A Pietta felélesztett pisztolya semmiben sem tér el a a történelmi darabtól, pontosan ugyanarra képes, mint az 1858-as modellek.
Csöve huzagolást kapott, így az egyik legpontosabb, legkiválóbb pisztoly a feketelőporos revolverek közt.
Tokozása erős tömör rézből készült, míg dobja, és csőtokozása rozsdamentes acélból.
A huzagolás miatt nem kell nagyobb lőportöltettel bajlódnunk, hiszen célbatalálunk az átlagos mennyiséggel is, sőt!
A Remington 1858 Texas megemelt, kihangsúlyozott első irányzékával az éles szemű, nagyobb lőtávra törekvő lövészeknek kedvez igazán.
A Remington revolver a Rogers & Spencerekkel fej-fej mellett versenyezve a legpontosabb elöltöltő revolver.
Az elöltöltő revolver kalibere lehet .36-os, vagy .44-es, de a tapasztalat az, hogy a .44-es jobb választás, üzembiztosabb.
A .44-essel nem lépnek fel olyan gondok, mint a .36-os (9 mm-es űrméretű) tokba tett elöltöltő revolverből - mivel a cső lefelé mutat - hajlamos volt néhány golyó kirázódni, és a dobfuratból előrecsúszni. Ez pedig azt jelentette, hogy az előbukkanó golyócskák megakadályozták a dob elfordulását, így működésképtelenné tették a fegyvert.
Az elöltöltő revolver esetében - eltérően az egylövetű pisztolyoktól, nincs fojtás a lövedék (golyó) körül.
A megfelelő zárást a túlméretes lövedék biztosítja: a töltésnél a golyót besajtoljuk a dobban kialakított "töltényűrbe".
A sajtolás során a golyó kis mértékben oválissá válik, és a túlméretes gyűrűcske a besajtoláskor leesik.
Az átfedés mértéke százalékos arányaiban ugyanaz a .36-os és a .44-es kaliber esetén, azonban abszolút értékben a .44-es (11 mm-es átmérőjű) golyóé értelemszerűen nagyobb, így az biztosabban szorul meg a dobban.
A Coltok és replikáik kecsesebbek és tömegüket tekintve is könnyebbek, mint a Remingtonok, azonban az 1859-es Remington model üzembiztosabb a honlapunkon már említett “a kakas és a fegyvertest közé beeső csappantyú szindróma” miatt.
Az amerikai polgárháború idején Remington 1858 New Model Army néven volt ismert, s sok esetben kedveltebb volt, mint a Colt.
Ugyanis a keretes Remingtonból egy modulattal ki lehet venni a dobot, és egy másik, előre megtöltött, felcsappantyúzott tartalék dobot lehet a fegyverbe behelyezni.
A perkussziós revolverek esetén arra is ügyelni kell, hogy a feketelőpor meglehetősen füstöl és kormol: egy elöltöltőssel max. 30-35 lövést lehet egymást követően leadni üzembiztosan.
Ennyi lövés után a dobból kiáramló korom behatol mindenhová: a dobtengelyhez, a kakasszerkezetbe, a dobtovábbítóhoz.
A legproblémásabb a dob tengelyének az elkoszolódása, mely a dob forgását nagyon megnehezíti, sőt végül lehetetlenné is teheti.
A legüzembiztosabb típus ebből a szempontból a Rogers&Spencer modell, itt egy speciális perem védi a tengelyt a kormozódástól.
A XIX század polgárai kisebbek, alacsonyabbak voltak, mint mi, ezért a fegyverek markolata is kisebb, mint a kezünk.
Meglepetésünkre a Colt Army 1860-as elöltöltő modell markolata nagyobb, mint az 1851-es Navy markolat.
Sajnos az 1873-as Pacemakernél visszatértek a kisebb markolathoz.
A magyar lőfegyvertartási szabályok alapján a elöltöltő feketelőporos revolverek engedély nélkül beszerezhetők és tarthatók. (Muzeális fegyvereknek minősülnek.)
Mind az elöltöltő, mind a szerelt lőszeres revolverek közül a Colt és a Remington replikák a legelterjedtebbek.
A legismertebb gyártók főleg olaszok: F.LLI Pietta, Davide Pedersoli és az Uberti.
Az elöltöltő revolver szabadon megvásárolható és tartható, azonban a lövészethez szükséges feketelőpor és csappantyú tartása már tilos, azokat kizárólag a feketelőporos lövészetre engedéllyel rendelkező lőterek tarthatják, és a versenyeken, lőgyakorlatokon ők biztosítják ezeket a versenyzőknek.
A feketelőpor és csappantyú lőszerelemnek minősül.
Lövészegyesületek hatósági engedélyt kérhetnek muzeális fegyverekkel történő lövészetre.
Az engedély kiállítása utána az egyesület lőporkezeléssel megbízott tagja megszerezheti és kiadhatja a feketelőport és csappantyút az egyesület igazolt lövészeinek.
A lőszerelemek csak gyári csomagolásukban tárolhatóak az engedélyezett tárolóhelyen.
Lakás céljára szolgáló épület ablakkal rendelkező helységében 2 kg lőpor és 5000 csappantyú, nem lakás céljára szolgáló épület ablakkal rendelkező helységében pedig 10 kg lőpor és 25000 csappantyú tartható.
A jogszabályok megkövetelik, hogy lemezszekrény esetében lefúvó nyílásokkal lássuk el a tárolóalkalmatosságot.
Pietta Remington 1858 Review.
A 24/2004 fegyvertörvény egyértelműen kivonja a tűzfegyverek és az engedélyköteles (A, B, C, D kategória) fegyverek köréből a muzeális (mind elöltöltő, mind nem korszerű lőszert tüzelő hátultöltő) fegyvereket.
Ez teszi lehetővé, hogy külön engedély nélkül megszerezzük, birtokoljuk azokat.
Tárolásuknál, szállításuknál nem kell figyelembe venni a lőfegyverekre vonatkozó szabályokat.
Szigorúan véve a - már 2003. november vége óta hatályos - 175/2003. (X.28.) Korm.rend. a közbiztonságra különösen veszélyes eszközökről, nem tekinti az elöltöltő fegyvert közbiztonságra különösen veszélyes eszközöknek, mert meghatározó mellékletében “lőfegyverutánzatot” ír.
Ez az engedély kérését, vagy inkább a hatóságnak való bejelentést nem a fegyver tulajdonosa, hanem egy, a lövészettel foglalkozó sportegyesület végzi.
Az engedély kéréséhez mellékelni kell a fegyverek és lőszerek bevizsgálására kijelölt szervezet (MKH) tanúsítványát, akkor is, ha a fegyverbe be van ütve valamely CIP tagország fémbélyegzője.
A sportegyesületnek kérnie kell az általa üzemeltetett lőtér szabályzatának kiegészítését muzeális fegyverek használatára.
Célszerű, ha ezzel együtt az egyesület megkéri a feketelőpor és csappantyú megszerzésére, birtoklására és felhasználására vonatkozó engedélyt is.
Az engedélyeket az egyesület “határozat” formájában kapja meg.
Célszerű, ha a fegyverekre vonatkozó határozatról az egyesületi tag kér egy másolatot az egyesületétől.
Ez elősegíti a fegyverek használatát más, de természetesen elöltöltő fegyveres lövészetre engedélyezett lőtereken.
A CAS-ban itthon a leggyakoribbak a .38 Special/.357 Magnum jelzéssel ellátott kaliberű fegyverek, mivel mindkettő valójában 9 mm-es űrméretű revolver.
A dob körül zárt kerettel rendelkező fegyverek - mint a Colt Pacemaker replikák -, általában elég masszívak ahhoz, hogy a .38-asnál majdnem háromszor “erősebb” .357 Magnum lőszerrel is lehessen velük tüzelni, azonban ennek a western lövészetben semmilyen jelentősége nincs; már a gyári .38-as is “túl erős” a 8-12 mérterre lévő fémcélok leküzdéséhez, s a fegyver visszarúgása is jelentős.
Gyári lőszerek használata nagyobb figyelmet igényel: jobban meg kell markolni a revolvert, hogy a lövés után a cső a célon maradjon.
Ezért a legtöbb külföldi versenyzőtársunk saját maga tölti a lőszereit, melyekbe a gyárinál kevesebb lőpor kerül, csökkentve ezáltal a fegyver visszarúgását, és nem utolsó sorban kímélve a célokat.
Amikor pedig eljönnek hozzánk versenyezni, mi magunk is tőlük szoktuk beszerezni a szükséges mennyiséget.
Ezt ők már tudják, általában úgy készülnek, hogy nekünk is legyen elegendő muníció.
A markolat anyaga lehet fa (dió) vagy gyöngyház utánzatú műanyag.
Kaliber tekintetében a .38-as Special lőszerrel működő modellt szoktuk választani, mert a lőszerek ehhez a kaliberhez a legolcsóbbak, a .45 LC, vagy 44-40-es lőszer nehezebben szerezhető be, és az ára is több mint duplája a .38-asnak.
Időnként az amerikai Colt gyár is feleleveníti az 1873-as Single Action Pacemaker gyártását, jubileumi modelleket szokott a piacra dobni.
A Colt Pacemaker replikák három, 4,75”, 5,5” és 7,5”-es csőhosszal készülnek.
A Cowboy Action Shooting-hoz inkább a rövidebb revolverek alkalmasak, a 4,75”-os és az 5,5”-os kivitelűek, mert a 7,5”-os, hosszú csövű modell tokból való előhúzása és a tokba való visszahelyezése sok értékes másodperc veszteséget jelenthet a lőfeladat végrehajtása során.
A Remington cég sem akart lemaradni a szerelt lőszeres fegyverek gyártásában és az 1858-as igen sikeres, fix keretes Army modell alapjaira készültek el az 1875-ös Army Outlaw és Frontier modellek 7,5”-os és 5,5”-os csőhosszal.
Később, az 1890-es évben jelent meg a Remington Police modell, mely szerkezetében nem, de formájában az előbiekhez képest változtatásokat kapott.
Az Uberti mindhármat gyártja: az SA Army Outlaw-ot 7,5”, az SA Frontier és Police-t típusokat 5,5”-os csőhosszal.
A Kaliberük mindnek .45 LC, kivéve a Remington Police, mely .357 Magnum/.38 SP űrméretben is készül.
A Smith & Wesson cég 1870 - 1915 között, 45 éven át gyártotta a S&W Model 3 SA Top Break revolvert.
Az első revolverek .44 S&W American kaliberben készültek.
A fegyver a végső formáját “Schofield lovassági ezredes” javaslatai alapján nyerte el, így az a későbbiekben Smith & Wesson Model No. 3 Schofield revolverként lett ismert.
A fegyver kapott egy forgó csapot a dob előtt, mely segítségével a cső és a dob megtörhető, szabad utat engedve a dob összes töltényűrjéhez.
Ezzel a megoldásal a Schofield gyorsabban megtölthető, üríthető, mint a töltőkapus Pacemaker.
A fegyver igen kedvelt volt a korabeli vadnyugati hírességek körében, ilyet viselt Jessy James, John Wesley Hardin, Pat Garret, Theodore Roosevelt, Virgil Earp és Billy a kölyök is.
A mai replikák készülhetnek .45LC és .38SP kaliberben.
.357 Magnum lőszer ezeknél nem alkalmazható, mert a megtörhető kivitel miatt a fegyver nem elég masszív hozzá.
A Schofield-ek ára duplája a Pacemaker-ekének, s kettőt kellene belőlük venni - így magyar versenyző kezében még nem láttunk Top Break-et.
