A paróka, vagyis a fejformát követő, azt sapka alakúan beborító álhajzat, évszázadokon át fontos szerepet játszott a társadalmi rangjelzésben és a divatban. Készült emberi hajból, szőrből, pamutból, selyemből, és már az ókori Egyiptomban is elterjedt volt. Az asszírok, médek, perzsák és rómaiak is ismerték és használták, különösen a germán szőke hajat kedvelték.
A paróka ismételt elterjedése a 16. századtól kezdődött a nemesek és gazdagok körében. Legnagyobb divatját a 17. században élte, amikor XIV. Lajos francia király udvarában az allonge-paróka, a természetes hajat utánzó viselet vált népszerűvé. XIV. Lajos haja ugyanis elkezdett ritkulni, így parókához folyamodott, amit hamarosan az udvaroncok és a nemesek is elkezdtek majmolni.
A rizsporos paróka a rokokó idején vált udvari viseletté. Ez a viselet azt hivatott mutatni, hogy valakinek "elegendő sok minden van, amit a tejbe tud aprítani", azaz tehetős és befolyásos. A rizspor, melyet ekkoriban elsősorban arc és dekoltázs fehérítésére használtak, a parókára is felkerült, így adva azt a jellegzetes, fehér színt. Bár a "rizsporos paróka" elnevezés nem volt pontos, leginkább a fehér színre utalt. Az alapja ugyanis nem rizs, hanem elsősorban gabonafélék, mint kukorica vagy búza lisztje volt, esetleg búzakeményítő, amihez illatanyagokat kevertek.
A paróka története a szifiliszhez is köthető. Az antibiotikumok hiányában a korban a betegség tünetei, mint sebek, kiütések és kopaszság, igen látványosak voltak. A parókák segítettek eltakar ni a hajhullás nyomait és a kellemetlen testszagot, melyet levendula- vagy narancsolajjal próbáltak elfedni. A korszak rossz higiéniai körülményei azonban nem várt lakókat is hoztak a parókákba: tetvek, lepkék, sőt, olykor még egerek is tanyát ütöttek bennük. Egy városi legenda szerint egy asszony épp egy bálon vacsorázott, amikor egy döglött egér zuhant ki a parókájából a tányérjába.
A 18. század végén a paróka divatja egészen extrém méreteket öltött. A fodrászok órákat töltöttek egy-egy frizura elkészítésével, melyek akár egy méter magasak is lehettek. Ezekbe a frizurákba nemcsak virágokat, szalagokat, hanem tájképeket, szélmalmokat, vitorlás hajókat, sőt, még éneklő kanárimadarakat is elhelyeztek. A férfiak hátra fésült, rizsporozott parókát viseltek, melyre háromszögletű kalapot tettek.
A paróka gondozása eltér a saját haj ápolásától. Meleg időben 6-8, hidegben 10-12 viselés után szorul mosásra. A mosáshoz egy lavór vízhez egy kupak parókasampon elegendő. Fésüléshez ritka fogú fésűt használnak, és kerülni kell a nedves fésülést, valamint a forró eszközöket, különösen szintetikus haj esetén. Tárolásnál fontos, hogy a paróka jól szellőzzön és megőrizze alakját.
A copf stílus, mely a 18. század második felében jelent meg, szorosan kapcsolódik a parókadivathoz. A "copf" szó eredetileg hajfonatot jelentett, de a stílusra utalva a német "Zopf" szóból ered, ami ósdit, elavultat, nagyképűt és unalmasat jelent. A copf stílus a klasszicizáló késő barokk jegyeit hordozza, szakítva a barokk mozgalmas formáival. Vonalvezetése letisztult, áttekinthető, egyszerűségre és világosságra törekszik.
A királyok halála után a paróka továbbra is népszerű maradt, elsősorban praktikus okokból. Jól tartotta a borotvált fejet, és segített kordában tartani a fejtetű terjedését is.
A rizsporos paróka divatja mögött gyomorforgató megfontolások is álltak. A középkorban a szifilisz elterjedt nemi betegség volt, ami nemcsak bűzös testszagot, hanem kopaszságot is eredményezett. A parókák segítettek elfedni ezeket a tüneteket.
Az öltözködés évszázadokon keresztül elsősorban a társadalmi státusz kifejezésére szolgált. A rizsporos paróka, a tömött ruhaujjú ruhák, a magas sarkú cipők és a extrém frizurák mind a korabeli divat furcsaságait és a társadalmi státusz hangsúlyozását tükrözték.
A rokokó stílusban az arisztokrácia luxus iránti vonzódása, a társasági élet és a fényűző bálok kora volt ez. A nők bő, kényelmes alsóruhát viseltek, melyre alsószoknyát, majd szorosan befűzött fűzőt és harang alakú abroncsszoknyát (panier) vettek fel. A ruhákat előszeretettel varrták virágmintás selyemből vagy brokátból, melyekre művirág-, szalag- és csipkedíszeket varrtak. A férfiak fehér ingét csipkefodor díszítette, zakójukon gazdag hímzés maradt, és rizsporozott parókát viseltek.
Miért viseltek az emberek púderezett parókákat? - Stephanie Honchell Smith
A 18. században a parókák népszerűsége olyannyira megnőtt, hogy a borbélyok és fodrászok speciális "parókastílusokat" dolgoztak ki. Ezek a stílusok gyakran a copf stílus jegyeit is magukon viselték, letisztultabb vonalvezetést és egyszerűbb díszítést alkalmazva, mint a rokokó.
A paróka a mindennapi viselettől egészen a bírósági és ünnepi alkalmakig sokféleképpen használatos volt. A 18. században még a katonaság is viselt copfban végződő parókát.
A parókák gondozása és tárolása is speciális figyelmet igényelt. Fontos volt, hogy jól szellőzzenek, és megőrizzék formájukat.
A paróka divatja és viselése a 18. század végére kezdett hanyatlani, de a kiegészítő továbbra is megmaradt a különböző színházi és alkalmi viseletek részeként.
| Időszak | Jellemzők | Társadalmi jelentőség |
|---|---|---|
| Ókor (Egyiptom, Róma) | Társadalmi rangjelzés, vallási szertartások | Rang és státusz szimbóluma |
| 17. század | XIV. Lajos udvara, allonge-paróka, ritkuló haj elrejtése | Arisztokrácia és nemesség divatja |
| 18. század (Rokokó) | Rizsporos paróka, extrém méretek, díszítések (virágok, hajók) | A divat és a társadalmi státusz kifejezése, higiéniai problémák |
| 18. század vége (Késő barokk/Klasszicizmus) | Copf stílus, egyszerűbb formák, katonai viselet | Az egyszerűség és a klasszicizmus felé tolódás |
A paróka, különösen a rizsporos változat, a 18. századi Európa egyik legmeghatározóbb divatcikke volt, melynek története a társadalmi szokásokat, a higiéniai viszonyokat és az esztétikai elvárásokat is tükrözte.