Roland Kell korszakall: pszichés mélységek, téveszmék és etikai viták nyomában

A kést szorosan péniszéhez szorítja. Az jár a fejemben, a pengéhez képest milyen parányinak tűnik a farka. Mint amikor kijönsz a hideg vízből. Ő már régen mélyvízben van. Az jár a fejemben, farka töpörödése pszichoszomatikus reakció. - Én ezt már nem bírom - mondja. Nem tudom, mit mondhatnék. Néhány nappal korábban vagyunk. Megérkezem a szanatóriumba. Nyugodt, békés környezet. Tópart. A levegőben virágillat. Friss levegő. Zsombor, az ápoló fogad az előtérben. Erős testalkat. Lófarokba kötött haj. Állán zsíros szakállpamacs. Kényszerbetegség. A foglalkoztatón sétálunk át. A betegek legtöbbje ügyet sem vet rám. Mások meredten figyelnek. Az igazgató irodája fotókkal teli. Dr. Ferenczi int, üljek le. Ápolt külső. Elegáns öltöny. Frissen borotvált arc. Nárcisztikus személyiségzavar. - Őszinte leszek magához. Nem örülök, hogy itt van - mondja. - Ki nem? - kérdezem. Még mindig tükörképét nézi. Én az arcán éktelenkedő anyajegyből kiálló szőrszálcsápokat. Bizonyára ugyanolyan szépségfoltnak tartja, mint Cindy Crawfordé. - No, és igaz, amit pletykálnak magáról? - kérdezi. - Kinézem magából. - Nekem nyugodtan elmondhatja. Nem a bíróság vagyok. - Mindegy, mit mondanék. Manapság mindegy, mit vallasz. Nem az igazság számít. - Rendben. Csorba Alexről már te is hallhattál. Tele voltak vele a hírek. Több, mint egy tucat nőt erőszakolt meg, amikorra végre elkapták. Azóta sárgaházból sárgaházba jár. Skizofrénia, mondják. A tárgyalás még várat magára. Hamar megállapítom, nem egyszerű skizofréniáról van szó. Ha egyáltalán mentális betegségről van szó. A tünetek alapján szomato-parafréniában szenved. - Szóval, azt állítja, a pénisze nem az öné - mondom. - Azt állítja, a pénisze önálló akarattal bír. Csorba Alex. Szálkás testalkat. Kopasz fej. Értelmes szemek. - Doki - mondja -, hinnie kell nekem. Ő kényszerít rá. Elképzelni sem tudom. - Mit gondol, kinek a pénisze van magán? - Nem tudom - mondja. - De gonosz. Nagyon gonosz. - Én… - habozik. - Igen. De nem akarom élvezni. Esküszöm - sírásban tör ki. Mint egy kisgyerek. A szex endorfint termel. Fájdalmat csillapít. Boldogságot okoz. Akaratlanul is élvezheti az aktust. Az jár a fejemben, miért nem egy futóbajnok lábát kapta csak? Egy csokizabáló nő száját. Egy kínai szakács nyelvét. Lehet, Csorba farka nem is egy kibaszott erőszaktevő. - Talán az lenne a legjobb, ha végeznék magammal - mondja Csorba. - Ez csak abban az esetben valódi áldozat, ha maga jobban fél a haláltól, mint az életfogytiglantól. - És mit mondott neki? - kérdezi Pál atya. Kávét tölt. - Nem. Úgy értettem, ezt kérdezi: „Maga mit gondol?” - mondom. Pál atya. Hátrafésült haj. Körszakáll. Nyakában kereszt. Téveszmés zavarok. - És maga mit gondol? - A halál után nincs semmi - felelem. Az jár a fejemben, nem Isten teremtett minket. - Nem tűnik így ridegnek az élet? - Mit gondol? Tényleg beteg, vagy csak megjátssza? - Még nem nyilatkozhatok. Az intelligenciája átlag feletti. Amit a nőkkel tett, apró részletességgel kidolgozott. Véleményem szerint csak a szerencsén múlt, hogy a rendőrség elkapta. Akár meg is játszhatja, hogy beteg. - Viszont, ha tévedünk? - kérdezi. - Mi van, ha tényleg beteg, ha nem ő teheti róla, és börtönbe zárják? Mi van, ha nem ő tehet róla, és öngyilkosságot követ el? Ugye tudja, hogy egyedül az öngyilkosok jutnak biztosan pokolra? - És maga szerint milyen Isten az ilyen? - kérdezem. - De nem akarom én magát semmiről meggyőzni. Egy darabig szótlanul ülünk. Az atya Bibliát olvas. Én pszichológia könyvet. Az jár a fejemben, az emberek ugyanúgy gyónni járnak a pszichológusokhoz, mint a papokhoz. Ugyanúgy terápiára járnak a papokhoz, mint a pszichiáterekhez. A misén ostyát és bort veszünk magunkhoz. - Hallottam ám, mit beszélnek magáról - mondja Pál atya. - Úgy hiszem, nem igazak a pletykák. Maga nem néz ki olyannak. - Nekem nyugodtan elmondhatja. Köt a papi titoktartás. - Teljesen mindegy, mit mondanék. Manapság mindegy, mit vallasz. Nem az igazság számít. Ági iratokat rendezget az irodájában. Ő is pszichiáter. Annak idején csoporttársak voltunk. Radics Ági. Vörös haj. Szeplős arc. Zöld szemek. Funkcionális alkoholizmus. - Hogy vagy, Marci? Nem válaszolok, agyamra köd borul mindent tompán érzékelek, kivéve farkamat, szinte szétdurran, megragadom. Marosi Marcell. Sápadt arc. Kócos haj. Állandó borosta. Gyógyszerfüggőség. Nézd meg a Bibliát és a pszichológiát. Mind bűnösök és mentálisan sérültek vagyunk. Ma már nem találsz egészséges embert. Ahogy fejlődik a társadalom, újabb mentális betegségeket, újabb bűnöket fedezünk fel. Depresszió. Kényszerbetegség. Pánikbetegség. Szomato-parafrénia. Ne használj fogamzásgátlót! Ne házasodj azonos neművel! Ne klónozz! Ne káromold az Urat az interneten! - Már megint min agyalsz ilyen elmélyülten? Radics Ági. Kecses ujjak. Bájos mosoly. Megnyugtató tekintet. Funkcionális alkoholizmus. Furcsa, ha pszichológiával foglalkozol, még a barátaidon is a lehetséges mentális bajokat lesed. Ha gyúrni jársz, az izmokat. Ha sznob vagy, a ruhák márkáját. Ha neonáci, a bőr színét. Egy étteremben vagyunk. Nyugodt, békés környezet. Tópart. A levegőben virágillat. Friss levegő. - Már éjszaka akartalak hívni. De nem akartalak zavarni hajnalok hajnalán - mondom. Izzadok. Kezem reszket. - Nyugalom, Marci. Csak álmodtad - láthatóan aggódik. - Bevetted a gyógyszereidet? - Két éve - mondom. Nyugalom, Marosi. Orvos vagy. Lelkek gyógyítója. Kezeld magad. Miért könnyebb mások bajait orvossolni? - Nem lett volna szabad elvállalnod ezt az esetet - mondja. - Az ilyenek mindig kikészítenek. A túlzott képzelőerőm. Enyhe pszichózis. Könnyedén beleképzelem magam bárki helyébe, ám ezek a momentumok olykor olyan erősek, felmerül bennem a kétely, én magam tettem meg azokat. Egy-egy apró mozzanat, egy egész sornyi logikusan felépített cselekményt hoz létre a fejemben. Simán elmehetnék írónak. De nem érné meg. Elmebetegek húsz év múlva is lesznek. - A maradék életkedvem is elmegy tőlük - mondom. - Megunták a házasságukat? Beszéljék meg családon belül. - Ezt te sem gondolod komolyan. De ezt most hagyjuk - megfogja a kezemet. - Kérlek, dobd ezt az esetet. Nem akarom, hogy kikészítsenek az élénk téveszméid. És különben is, nagy beszédtéma a szanatóriumban az az incidens. - Miért nem tudsz egyenes választ adni? - De én a legjobb barátod vagyok - mondja. - Teljesen mindegy, mit mondanék. Manapság mindegy, mit vallasz. De ki vagyok én? Az vagyok, aki a fejben él? Vagy az, aki Ágiében? Az, aki dr. Ferencziében? Vagy aki Pál atyáéban? Az vagyok, ahogy te elképzelsz? Mindegyik én vagyok? Teljesen mindegy, mit mondanék. Csorba velem szemben ül. Szája száraz gödör izzadtságtól nedves arcán. - Azt mondja, a péniszének szabad akarata van. - De ő gonosz. Ő ezt akarja. Ettől érzi magát erősnek. - Nem. Maga érzi magát ettől férfinak. - Elég a játszadozásból. - A pénisze a magáé. Ahogy a döntés joga is. Nem kényszeríti senki magát erre. Sem Isten, sem a Sátán. Sem a fasza. Maga akarja. A maga - döntése. Maga ezt élvezi. Maga nem skizofrén. Nesze neked profizmus. - Maga ezt nem érti. Nagyon fáj, amit tettem. Belülről éget - mondja. Szeme tikkel. Két térde közé temeti fejét. Átkarolja lábait. Lehet, Csorba farka nem is egy kibaszott erőszaktevő. - Van egy elméletem, Alex. Csorba feje lassan felemelkedik. Szeme feketéje kitátja száját. Bámul rám. Figyelem őt. Próbálom őt megfejteni. A megfigyelő gyakran befolyásolja az alany jellemzőit. - Maga nem skizofrén. Magának nincs szomato-parafréniája - mondom. - Még csak nem is nemi erőszaktevő. A mélység még mélyebben próbál elmerülni a tekintetemben. - Ezt hogy érti? - Lefogadom, imádja a csokoládét, a fűszeres ételeket, igaz? Rendszeresen végez könnyebb testmozgásokat - mondom. - Ezek mind endorfint termelnek. Ahogy a szex is. De egy idő után, ha túl nagymértékben nyer ki ezekből endorfint, egyre többet kell bevinnie a szervezetébe a kívánt hatásért. Akárcsak az alkoholnál. Ezért kezdett el nőket erőszakolni. Hogy újabb endorfinbombákhoz nyúljon. De lassan ezt a készletet is kimerítette. Így már csak egy endorfinforrás maradt. A fájdalom. Ezért van lelkiismeretfurdalása. Nem azért, mert megbánta. Megpróbál minket és saját magát is átverni. - Miért nem hiszi el, hogy tényleg megbántam? - kérdezi. - Nem tudok ezzel a tudattal élni - elmélázik. - Igaz, amit magáról mondanak? - Talán - mondom. Fejét térdei közé temeti. Manapság mindegy, mit vallasz. Nem az igazság számít. Csorba életében csak az én véleményem számít. Én írom alá papírjait, börtönbe vagy diliházba kerüljön-e. Ketten vagyunk a szobában. Mindenki mást elküldtem. A kést lassan húzgálja farkánál. Vékony vérpatak indul meg belőle. A falnál ül. Farka kókadt. Sír. Nem tudom eldönteni, örömében vagy fájdalmában. Ha elméletem nem csal, nála a kettő egy és ugyanaz. - Megteszem, doki. Ez itt a végjáték - mondja. - Az atya azt mondta, ha végzek magammal, biztos, hogy a pokolra kerülök. Az jár a fejemben, az életben az egyetlen lényeges kérdés, végig akarod-e élni. Minden más mellékes. Az élet szar, és utána meghalsz. És vége. Az életében csak az én véleményem számított. A döntés joga a miénk. Nem kényszeríthet minket sem Isten, sem a Sátán. - Igaza van. Csak az számít, amit én akarok. Mindig is ez számított - mondja. Megfeszülnek izmai. Levágja a farkát. Ordítás száguld végig a falakon. Nagyot nyelek. Csorba mellett csonka pénisze, mint valami démoni giliszta a pokolból, a mellette lévő vértengerben úszkál. Lába közéből spriccel a vér, akár túlzottan felizgult nőből a vaginaváladék. Talán megkapta élete legnagyobb endorfinbombáját. - Mondd el, Alex. - Rendben - mondja. Nem tudom eldönteni, eufóriában vagy sokkban van-e. Leguggolok tőle két méterre. Egyenes választ adok neki. Néhány perc múlva már úgyis mindegy. - Most te jössz - mondom. Szóra nyitja ajkát, elmosolyodik, arca megdermed. Feje félrecsuklik. Leülök a földre. Bekapok egy tablettát. Talán az igazság a holtak jussa. Nekünk maradnak a véleményeink, pletykáink és elméleteink. Talán az igazság csak a holtak jussa. Az atyával az ebédlőben ülünk. Az igazgató őrjöng. A fém hűtőajtón nézi magát. Nyilván azt képzeli, nagyhatalmú népvezér, mint Sztálin, Hitler vagy Mussolini. - Hogy a francba került hozzá egy „szájbavert” kés? Atyám? - Mondjuk, nem is maga a gyanúsítottam - rátehénkedik az asztalra. Nyála arcomra fröcsög. Remeg az idegességtől. Arcán az egérszarba szorult pók lábai kapálódzanak. - Ugye, milyen érdekes, Marosi, hogy éppen az ön betege lett öngyilkos. Ki maga? Az elmeszanatóriumok kibaszott Fekete Angyala? - Meg fogja úszni, akár köze van hozzá, akár nincs, de egy magafajta ignoráns faszkalap miatt nem kerül hírbe az intézetem. Elviharzik. Hátradőlök. Várom az atya felebaráti közeledését. - Maga szerint tényleg megbánta a bűneit, doki? - kérdezi. - Számít, hogy mit hiszek? - kérdezem. - Hogy valóban megbánta, vagy csak az endorfin kellett neki? Nem tudom. Mindenesetre, ő azt hitte, ha levágja bűnös szervét, megszabadul a bűneitől. - Talán - mondja -, de az Úr könyörületes. És ha nem tehetett tetteiről, talán megbocsát neki. - Szerintem, nem bűntelenül, csak töketlenül halt meg, nem vállalva a felelősséget saját tetteiért, másokat és a körülményeket hibáztatva saját tévedéseiért, hibáiért.

Helyszínek és szereplők vizsgálata

Az elbeszélés a szanatóriumi környezetben játszódik: a tóparti nyugalom, a friss levegő és a klinikusok által megteremtett oftalmikus hideg fények között zajló párbeszédek terelik a történet fókuszát a skizofrénia és a parafrenikus állapotok összetett hálójára. A főszereplőket úgy mutatják be, hogy mindenki saját típusú belső konfliktusát hordozza: Dr. Ferenczi, Pál atya, Ági és Csorba Alex, valamint a narrátor, aki psychológiai megfigyelőként és részben terápiás partnerként lép fel. A beszélgetések a valóság és a téveszmék határterületeit járják körbe, ugyanakkor a határok elmosódása rámutat a felelősség és a döntés jogának kérdéseire is.

Történetbeli motívumok

  • Érzékelés és tételes elemzés: a narrátor folyamatosan vizsgálja a betegeket, miközben saját érzelmi reakcióit is figyeli.
  • Testi metaforák hatása: a nemi aktus és az endorfin motívumai összekapcsolódnak a bűntudat és a megbánás érzésével.
  • Tudomány és vallás közti párbeszéd: a pszichológia és a teológia közötti párbeszéd felveti, mit jelent “igazság” a modern társadalomban.
  • Önreflexió és identitás kérdése: a főszereplő többször kérdéseket tesz fel saját identitásáról és arról, ki is ő valójában.
  • Morális felelősség: a végkifejletben felmerül a döntés joga és annak következményei.

Égés és bűnbánat motívuma

A történet csúcspontja a belső feszültségek kifejezése és a fizikai aktus végletekig való kifejtése, amely a karakterek belső küzdelmét tükrözi. A narrátor megpróbálja megérteni azokat a mechanizmusokat, amelyek a szomato-parafréniát és a pszichés szenvedést mozgatják, miközben a másik fél sötét motivációit is elemzi. A dialógusokban a felek folyamatosan keressik az igazság és a megbocsátás lehetőségét, miközben a történet a döntés súlyát helyezi előtérbe.

pszichés betegség vizuális ábrázolása

Elemzések és következtetések

Az elbeszélésben központi kérdés a szomato-parafrénia és a skizofrénia közötti különbség megértése, valamint annak vizsgálata, hogy a tett és a vádak ki- és belső köreiből ki lehet-e rekesztetni a felelősséget. A beszélgetések során elhangzó állítások és reakciók rávilágítanak arra, hogy a医学 és a hit kérdései miként fonódnak össze a morális ítéletalkotásban. A narrátor - mint terapeuta - folyamatosan keresi az egyensúlyt a szakmai objektivitás és a személyes etikai meggyőződés között, miközben igyekszik megakadályozni a beteg és a saját lelkének túlzott kiéleződését.

  1. A szereplők identitásának felépítése és megváltoztatása a történet során.
  2. A valóság-téveszme határának kimozdítása és a felelősség kérdésének vizsgálata.
  3. A döntés joga közte és a társadalom között, különös tekintettel az öngyilkosság etikai vonatkozásaira.

Az intézmény falai között felszínre kerülő témák - a bűn, a megbocsátás és az emberi szenvedés - egy olyan morális és pszichológiai labirintust rajzolnak fel, amelyben a szereplők a valóság és a képzelet közötti vékony határ mentén mozognak. A végkifejlet nyilvánvalóvá teszi, hogy a hatalmas kérdések, mint a megbocsátás és a felelősség, nem oldódnak meg egyszerűen, hanem tovább élnek a történet mélyén és a szereplők felelősségtudatában.

tags: #roland #kell #korszakall