A mai modern horgászatban állandóan van valami újdonság, amibe a korral haladó és kellően nyitott horgászok rendszerint „belekóstolnak”. A nagy többség azonban marad a számára jól bevált dolgoknál, nem akar, vagy meg sem próbál megújulni, pedig sokszor a siker csak egy apró változtatásban, újításban rejlik.
Sokszor hallani, hogy az utolsó 1 méter a lényeg a pontyhorgászatban. Ezzel a kijelentéssel személy szerint maximálisan egyetértek.
Ebben az írásomban kedvenc végszerelékemet mutatom be a kedves olvasóknak egy szakáll nélküli horoggal készített előke kíséretében. Célom ezzel meggyőzni a hitetleneket, hogy a kapitális halak is gond nélkül kivehetőek az ilyen horgokkal is, nem csupán mendemonda az egész.

A szakáll nélküli horogok térhódítása
A szakáll nélküli horgok sokáig „urizálásnak” tűntek, de ez az angliai horgászok által teremtett trend újításai végül megtalálták a helyüket a hazai method feeder horgászok táborában is! Pedig még pár éve a szakáll nélküli horgok igen megosztók voltak és csupán néhány típus tudott magának helyet kiharcolni a methodosok előketartójába.
A megfelelő csali prezentáció fontosságának sokan - igen tévesen - nem tulajdonítanak nagy jelentőséget, ami egy óriási hiba. Ez az egyik legnépszerűbb methodos horog szakáll nélküli változata!
Az új szabályok miatt változó feltételeket és helyzeteket kell megoldani, amihez legtöbbször nem elég egy fajta horog típus. Most jópáran azon agyalnak, hogy mivel is fogják tudni kiváltani a jól bevált szakállas horgaikat.
Remélem, e cikk nyomán többen kedvet kaptak a szakáll nélküli horgok kipróbálásához, hiszen használatuk egyre több vízen alapvető elvárás. Ne feledjük, ugyanúgy megfoghatóak velük akár az itt bemutatott óriások is, viszont sokkal kisebb kárt teszünk bennük.

Szakáll nélküli horoggal szerelt előkék
A szakáll nélküli horog (horgok) kiválasztásának legfontosabb szempontjai a megváltozott method versenyszabályokhoz?
A széles méretválasztéknak és a három teljesen eltérő paramétereknek köszönhetően a Garbolino szakáll nélküli horgok tökéletes alternatívát nyújtanak a megváltozott method szabályokhoz.
Megérkeztek a Halcatraz bojlis előkék, amit kifejezetten pontyozó horgászok számára készítettünk. Nem volt olyan előkötött pontyozó horog a palettánkon, amit nyugodt szívvel javasoltunk volna a vásárlóinknak. Gyakran kerestek a horgászok szakállmentes előre kötött horgokat. Sajnos nem tudunk adni megfelelő szakállmentes előkötött horgot a vásárlóinknak, amit nyogodtan használhatnak a népszerű sporthorgász tavakon.
A Halcatraz előkötött horog különleges kialakításának köszönhetően könnyen akad a pontyok szájába. A használatával biztos akadást biztosít horgászat során.
Az előkötött mivoltának köszönhetően könnyen és gyorsan lehet felhelyezni a bojlis szerelékekre. Így időt és energiát takarít meg a horgászok számára és több idő marad a horgászatra.
A horogelőke strapabíró, 0,40mm vastagságú fluorocarbon zsinórból van kötve. A hajszálelőke pedig fonott zsinórból készül, ezzel is természetesebbé teszi a csalink felkínálását.
Ennél a horogkötési módszernél könnyedén tudjuk próbálgatni a csalikat. Van lehetőségünk hóember, dupla vagy szimpla csalik felkínálására is egyaránt.
A szerelék előnye, hogy a hal a csalinkat ki tudja fújni, de a horgot nem.
Minden előke Magyarországon készül minőségi alapanyagok felhasználásával.

PB Products Silk Ray leadcore és a Blowback rig
Ez a PB Products Silk Ray leadcore a kedvencem. Egyedi tulajdonsága okán köthető is, nemcsak fűzhető. Ez az ólomszál nélküli speciális anyag megőrizte lágyságát és gyorsan süllyedő tulajdonságát.
Fűzőtű segítségével könnyedén fűzhetjük és készíthetjük el belőle kedvenc szerelékünket.
Következzen a közkedvelt Blowback rig elkészítése:
Ez a szerelék kiválóan alkalmazható hóember, wafters és pop-up csalikhoz, és elkészíthető hajszálelőke gyűrű és szilikon cső, gumi segítségével is. Én utóbbit kedvelem és használom.
AD QuickBite - Hogyan kell blowback szereléket kötni
Sikeres horgászat szakáll nélküli horoggal
Élesben a parton: Ahogy mondani szokás, a puding próbája az evés. A legnagyobb gondossággal elkészített előke sem ér semmit, ha a halak és a körülmények nem adják meg rá a választ, hogy ez bizony működik.
Kísérletezésem egy gondosan előre megtervezett túrában teljesed(het)ett ki. Erre a túrára Tomi mellett Ben barátom kísért el és repült haza Angliából a közös horgászat érdekében.
Az 5 napos horgászat során végig eredményesen és sikeresen alkalmaztuk kedvenc szerelékemet kedvenc csalimmal kombinálva. A 24 mm-es Black Squid Wafters bojli ismét bizonyította, hogy nemcsak én, de a pontyok is nagyon kedvelik. Taktikánkat követve Ben barátunk sem akart nagyon lemaradni és egy 21,7 kg-os, szintén egyéni rekordját jelentő tőponttyal kontrázott ránk.
