Napjainkban a szakáll egyre nagyobb népszerűségnek örvend a férfiak körében, és a történelem folyamán is számos kultúrában fontosnak tartották, mint a férfiasság jelképét, egyes közösségekben pedig a ma is vallási jelentőséggel bír.
Charles Darwin (aki élete nagy részében borotvált volt, ám idős korára jókora szakállat növesztett) szintén védelmi szerepet tulajdonított az oroszlánok sörényének, az emberi arcszőrzetet azonban „díszítőelemnek” nevezte, amely a nők tekintetének vonzására szolgál.
A szakáll ma már abszolút a legkirályabb dolgok közé tartozik, így nem csoda, hogy sokan szeretnének viking pillantásokat viszont látni a tükörben. A szakáll rendezett viselete az egész arcot karakteresebbé, férfiasabbá, vonzóbbá varázsolja és mindezek mellett erőt sugall. Ezért is imádják. Ez azonban nem újkeletű, ugyanis a szakáll viselete egy kicsit, egészen pontosan évezredek előtt kezdte meghódítani a férfiak szívét. Vagy csak egyfajta „hagyomány” volt a szőrös arc?
A szakáll története
A tudósok szerint, az őskorban a férfiak 3 fő okból viseltek szakállat: melegségért, megfélemlítésért és védelemért. Minél nagyobb szakállat hagytak maguknak a férfiak, annál nagyobb részben fedte arcukat a szőrzet, és melegítette őket a nagy hidegben. Emellett természetes pajzsként védte az arcukat az apróbb behatásoktól.

Agyrázkódás egy bunyó közben? Nem elég jó a szakáll. Megfélemlítés céljából is közkedvelt viseletként tartották számon, ugyanis éppúgy, ahogyan egy oroszlánt, a hasonlóan nagy és szembetűnő szakállat is sokan félelmetesnek tartották.
Az egyiptomiak kultúrájában a szakáll a magas pozíció jelképe volt, az ókori kínaiak pedig az erőt és bátorságot társították mellé.
A 20. század volt az a fordulópont, amikor a különlegességet kezdték felfedezni a szakállban, és azért kezdték viselni olyan sokan, hogy egyedivé váljanak, kitűnjenek, és eltérjenek a megszokottól.
Az ókori Egyiptom korai időszakában a férfiak bodorították és vörösesbarnára festették szakállukat. Később, a dinasztiák uralkodásának idején az egyiptomi férfi szépségideál csupasz arcú lett. Az uralkodók (köztük Hatsepszut fáraónő is) bodorított és illatosított álszakállt használtak, vagy ennek fémből készült megfelelőjét.
Számos hit szerint a hosszú szakáll a hitben való kitartást és hűséget jelképezte. A Bibliában például a fej szőrzetének ápolásával kapcsolatban ezt olvashatjuk: „A ti hajatokat kerekdedre ne nyírjátok, a szakállad végét se csúfítsd el.” (3Móz 19,27).
Az amerikai amishok házas férfiái a szakállat a világi kultúrától való elkülönülésük jeleként viselik.
A fenti, lényegében pozitív jelentések ellentéteként megemlíthetjük az angolszász országokban elterjedt szólást, miszerint: „Ha a szakáll jelentene mindent, a kecskék prédikálnának” (If beards were all, then goats would preach).
A szakáll sokáig különböző radikális mozgalmak és szervezetek tagjainak külső ismertetőjele volt, ennek köszönhetően sok esetben a megszokottól, hagyományostól való eltérni akarást fejezte ki, különösen a 20. század közepétől.
A szakáll ápolása
Az a nagyszerű abban, ha a férfinak dús szőrzete van, hogy sokféle módon változtathatja külsejét. Változtathatja frizuráját, az arcszőrzetét.
A szakállát rendszeresen kell mosnia, épp olyan gyakran, mint a haját. A szakálla mosásához és kondicionálásához ugyanazokat a termékeket használhatja, mint a hajához, csak enyhébb változatban, hogy csökkentse a bőrirritáció és a túlzott kiszáradás veszélyét. De kaphatók kifejezetten az arcszőrzet ápolására kifejlesztett termékek is.
Ha a szakáll korpásodása problémát okoz, használjon rendszeresen kissé hígított korpa elleni sampont. Kevés sampont használva masszírozza meg szakállát, bőséges habot képezve. A bőre masszírozásával eltávolítja a törmelékeket, a bőrpikkelyeket, olajokat és megélénkíti bőrét. Öblítse le alaposan, mosson ki belőle minden szappanmaradványt. A nem megfelelő öblítés elősegíti a korpásodást, pikkelyesedést és összegubancolódást.
Kedve szerint használhat kondicionálót is, majd öblítse le jól. Nyomogatva szárítsa meg szakállát egy törölközővel. Miután teljesen megszáradt, a szőrnövekedés irányába fésülje meg szakállát egy széles fogú fésűvel. Finoman bontsa ki a gubancokat, majd egy jó minőségű, ritka, erős sörtékből álló hajkefével kefélje át erőteljesebben. A nedves szőrszál megnyúlik és húzódik, ezért a nedves szakállt nem tanácsos fésülni.

A szakállvágás a karbantartás egyik legfontosabb lépése, így aztán nem mindegy, mit használunk ehhez a lépéshez. A szakáll trimmelése során a minőségi és éles penge elengedhetetlen. Sőt olyan pengerendszert érdemes keresni, mely önélező és kettős élű, hiszen így gyorsabb és pontosabb eredményt kaphatunk.
Érdemes olyan szakállnyíró eszközt választani, amivel sok szakállhosszbeállítás közül választhatunk, így profin tudjuk megformázni szakállunkat.
Szakállstílusok és formázás
Az arcához illő fazon kiválasztása kicsit nehezebb, különösen, ha még soha nem próbálta. Az alábbiakban közlünk néhány jó tanácsot azzal kapcsolatban, hogyan válassza ki az arcvonásaihoz legjobban illő fazont.
Az arcszőrzet formájának kiválasztásakor vegye figyelembe arcának adottságait és méretét.
Ha az arcvonásai (szája, orra, szeme, álla) nagy méretűek, akkor nagyobb méretű, bozontosabb bajuszt vagy szakállat válasszon. Az kiegyensúlyozza arcvonásait, és lágyabb megjelenést biztosít.
Ha hosszúkás, keskeny arca van, keskeny-közepes méretű bajusz illik hozzá, amely nem túl hosszú vagy sűrű. Ragaszkodjon a rövidebb fazonokhoz és a vékonyabb vonalakhoz, mint például a Clark Gable-féle bajusz, a Chaplin-féle vagy a katonai szakáll.
Kerülje a függőleges vonalakat tartalmazó formákat, mint például a Patkó bajusz, amelyek csak kiemelik az arca hosszúságát.
Ha nagyon nagy a szája, válasszon szögletes fazont, például piramis alakú bajuszt, amely felül keskeny, alul pedig széles. A hosszúság és a szögek változtatásával minimálisra csökkentheti a szája méretét.
A pici szájat ne nyomja el nagy, bozontos bajusszal. Inkább rövidebb fazont válasszon. Ha a bajuszt kissé túlnöveszti a szája sarkainál, a szája valamivel nagyobbnak fog tűnni.
Ha széles szája van, vastag felső ajakkal, akkor nagy, bozontos bajuszt válasszon, a közepén egy kis elválasztó résszel, amely két részre osztja bajuszt.
Az állszakáll fazon
A szakállstílusok között talán a legnagyobb klasszikus az állszakáll fazon. A 18. század végén és a 19. században oly népszerű szakállviselet modern változata újra divatot teremtett, és a Forma 1 sztárja, Lewis Hamilton, illetve a grime szenzációja, Stormzy is magabiztosan viseli az újfent felkapott szakállfazont.
Az állszakáll egy különleges, bajusz nélküli szakálltípus, határozottan kialakított szélekkel az állkapocs körül, amely különleges karaktert kölcsönöz az egész arcnak. Ez a fazon kifejezetten jól áll az ovális arcú, illetve az erős állkapcsú férfiaknak, mivel ez a stílus segít kihangsúlyozni az Ön adottságait.
Elengedhetetlen, hogy képes legyen szakállat növeszteni végig az állkapocs vonalán és állán - az arc mindkét oldalán. Ez adja az állszakáll fazon alapját.

A stílus kialakításához nincs szükség semmilyen különleges képességre a biztos kézen kívül; ha figyelmesen követi a lépéseket, a befektetett energia garantáltan megtérül.
Lépések az állszakáll kialakításához:
- Növeszd szakállad egyenletes hosszúságúra: Növessze meg szakállát körülbelül 2 cm hosszúságúra úgy, hogy az oldalszakálla és a szakálla összeérjen. Az állszakáll fazon akár ceruzavékonyságúra, azaz mindössze 2 mm szélességűre is vágható, illetve vastagabb, akár 1-2 cm szélességű szakáll is formázható. Nem szerencsés, ha 2 cm-nél szélesebbre hagyja, mert akkor elveszíti a fazon határozottan kialakított széleit. Javasoljuk, hogy hagyja vastagabbra állszakállát, hogy még feltűnőbb legyen. A választott szélességtől függetlenül 1-2 cm-es arcszőrzetből kell kiindulnia.
- Vágja le szakállát a kívánt hosszúságúra: Helyezze fel az 1-10 mm-es szakállfésűt a szakállvágóra, és válassza ki a kívánt szakállhosszt a precíziós gomb segítségével. Bármilyen, borostahossz és 10 mm közötti hosszúságú „Chin Strap” szakáll jól mutat. Miután kiválasztotta a kívánt hosszt, vágja le a szakállat egyenletes hosszúságúra. Segít a növekedés irányával ellentétes borotválkozásban, ha végigmegy arcszőrzetén a szakállvágóval - csak hogy alapos munkát végezzen.
- Alakítsa ki az állszakáll formáját: Őrizze meg a szimmetriát az oldalak váltogatásával, ahogy fokozatosan végzi a nyírást. Vegye le a fésűt a szakállvágóról, és gondosan alakítsa ki a szakáll formáját, beleértve a bajusz környékét is. Ügyeljen arra, hogy az állon kialakított szakállformán kívül mindenütt rövidre vágja arcszőrzetét. Később ez segíteni fog az alapos borotválkozásban. Ezután gondosan alakítsa ki az állon lévő szakáll formáját, lassú, óvatos lehúzásokkal a szakálltól távolodva - megőrizve a szakáll vékony, egyenes vonalát. A legjobb, ha egy vékonyabb vonallal kezdi, és lefelé halad - ahogy Önnek kényelmes. Ilyenkor fontos ellenőrizni a szakáll szélességének szimmetriáját, folyamatosan figyelve a lehúzásokat egy tiszta tükör segítségével.
- Alapos borotválkozás a vonzóbb külsőért: A rendkívül alapos borotválkozáshoz használja a mellékelt borotvát. Most, hogy végzett a szakáll formájának kialakításával, borotválja le alaposan arcát a mellékelt borotvával egy rendkívül sima végeredmény eléréséhez. Amikor felviszi arcára a habot vagy a krémet, ügyeljen arra, nehogy befedje vele az újonnan (mutatósra) vágott szakállát - nem kockáztathatja meg, hogy leborotválja mesterművét! Borotválkozzon a szőrszálak növekedésével ellentétes irányban egyszeri, folyamatos lehúzásokkal, amíg a szakállon kívül a bőre teljesen simává és szőrtelenné nem válik. Mint egy kisbabáé. Csak szakállal.
- Az állszakáll hidratálása és ápolása: Mint ahogy korábban is említettük, a többi szakálltípussal ellentétben az állszakáll egy kicsit több szeretetet és törődést igényel, amikor az ápolására kerül sor. Mindig tartsa ápoltan az új, állon növesztett szakállát rendszeres nyírással, nehogy kezelhetetlenné váljon. Az állszakáll nagyon tiszta, precíz szakálltípus, tehát rendszeres ápolása elengedhetetlen. Javasoljuk, hogy 2-3 naponta borotválkozzon - a szőrnövekedés gyorsaságának függvényében, hogy mindig megőrizze a szakáll eredeti formáját és fazonját. Nyugodtan próbáljon ki különböző hosszúságokat, szélességeket és formákat, ahogy a szakálla növekszik. Végül nyugodtan játszadozzon különböző hosszúságú és szélességű állszakáll kialakításával. Például a keskeny, csíkszerű állszakáll nagyon stílusos lehet, viszont ha nagyobb területen hagyja kinőni arcszőrzetét, akkor akár inspirálódhat kecskeszakáll kialakítására is. A lehetőségek végtelenek.
Egyéb népszerű szakállstílusok
- Borosta: Rövid, 3-6 mm hosszúságú arcszőrzet, amely kiemeli az állkapocs vonalát és az álcsúcsot. Minden arcformán jól mutat.
- Körszakáll: A bajusz és a kecskeszakáll együttesét jelenti, ahol a bajusz és a szakáll összeérve egy kört alkot. Erőteljesen kiemeli az alsó arcrészt.
- Balbo szakáll: Hangsúlyossá teszi az arc előnyös vonalait és erős karakterességet ad neki. A bajusz, az alsó ajak alatt megjelenő rövidre vágott szőrpamacs és az alatta futó, az áll szélére kiterjedő szakáll kombinációja.
- Full beard: Teljes arcot borító, markáns szakáll, amely az igazi férfiasságot mutatja meg. Genetikai adottságoktól függ, és türelmet, törődést igényel.
- Bandholz stílus: A full beard kategóriába sorolható, teljes arcot takaró arcszőrzet, amely bajuszból és teljes szakállból áll. Minél hosszabb és tömöttebb a szőrzet, annál jobban mutat.
- Van Dyke szakáll: A bajusz, méghozzá a pödörhető fajta, illetve a kecskeszakáll kombinációja, ahol mind a két részlet hegyes és hosszú.
- Kecskeszakáll: Tipikusan csak az állon viselt forma, bajusz vagy oldalra kiterjedt arcszőrzet nélkül.
- Oldalszakáll (pofaszakáll): Az arc oldalsó részén, erősen kiemelkedő szőrzet. Társulhat hozzá bajusz vagy szakáll.
- Garibaldi szakáll: Teljes szakáll, széles, lekerekített alsó résszel, amelyhez a bajusz is kapcsolódik. Kerekdedebb arcot eredményez.
- Imperial fazon: Hosszú, pödörhető bajusz, amely optikailag megnyújtja az arcot. Kombinálható kecskeszakállal vagy pofaszakállal.
Hogyan szelídítsd meg a vad szakállad (6 lépéses útmutató) | GQ
Ma már egyre inkább elfogadottá válik, hogy a férfiak bármilyen élethelyzetben szakállat vagy borostát hordjanak. Legyen szó egy munkahelyi megbeszélésről, egy hétvégi színházról vagy moziról, ez ma már nem szab határt a szakáll viselésének. Ugyanakkor egyre több figyelmet fordítanak arra is a férfiak, hogy szakálluk ténylegesen öltöztesse őket, rendezettséget sugalljon, és különleges stílust kölcsönözzön számukra.