Abszolút úriember: ellenállhatatlan férfi, a gonosz halálos ellensége, a kémek kéme, egy igazi élő legenda.
Powers a 60-as évek hiperlaza szuperkéme cukorkaszínű cuccaiban magát divatfotósnak álcázva döntögeti London tupírozott cicababáit; és mellesleg eddigi legnagyobb ellenfelét, Dr. Dr. Genya a jövőbe menekül, hibernált állapotban kilő az űrbe, ám Austin nem hagyja őt futni az időn át sem: Austin azon van, hogy megmentse a világot.
Bájos segítőtársa Vanessa Kensignton hatására rájön, a szabad szerelem már nem a régi.
Jobb, mint Bond, nyalkább, mint Stirlicz, sármosabb, mint Arsene Lupin, dögösebb, mint Mata Hari - s hülyébb, mint Lord Sinclaire és Danny Wilde együttvéve.
Jobb, mint Bond, nyalkább, mint Stirlicz, sármosabb, mint Arsene Lupin, dögösebb, mint Mata Hari - s hülyébb, mint Lord Sinclaire és Danny Wilde együttvéve.
A '60-as évek nyüzsgő Londonjában menő divatfotósnak álcázza magát, de még így sem tudja lerázni az őt üldöző nők hadát.
Soha egyetlen ellenfele sem tudott kicsúszni a kezei közül, és soha egyetlen nő kezei közül nem akart kicsusszanni.
Küldhették akár a Közel-Keletre vagy az orosz tundrára, Austin Powers minden küldetését sikerrel teljesítette.
1967-ben legnagyobb ellenfele, Dr. Genya hibernáltatta magát és kilőtték az űrbe.
Austin önként vállalta a feladatot, hogy őt is jégre tegyék és csak 30 évvel később, keltsék újra életre.
De vajon a '90-es évek végén felkészültünk Austin Powersre?
Az ügynök szomorúan tapasztalja, hogy vége a szabad szerelem áldásos világának, a bársonyöltöny már nem divat, sőt napszemüvege is már nagyon ciki, továbbá nem hághat meg minden csajt, aki szembejön vele.
De Austin minderről nem vesz tudomást: jöhetnek a még nagyobb kalandok, kamatyok és egyéb nyalánkságok.
Ha kém-vígjátékról van szó, szinte elengedhetetlen eleme egy alkotásnak, hogy a Bond-szérián élcelődjön (még akkor is, ha nem konkrét paródiáról van szó).
1997-ben azonban még nem számított mindennaposnak a 007-esen poénkodni (bár az önmaga paródiájával felérő GoldenEye-t elnézve erre nem is volt akkora szükség), így Mike Myers excentrikus karaktere jogosan válhatott a popkultúra egyik sarokkövévé.
Ugyanis az Austin Powers még azok közé a filmek közé tartozott, amelyek a paródiát nem tették egyenlővé a saját identitás hiányával: ugyan tény, hogy Myers forgatókönyve erősen támaszkodik a Bond-mozik toposzaira, és azok igencsak direkt kifigurázására, azonban sok munkát fektetett abba is, hogy figurája és a köré épített alkotás ne csak egy karikatúrát képezzenek, hanem kellő mennyiségű eredeti személyiségjegyet is felmutassanak.
Szóviccek, vizuális gegek és a filmeket nemcsak külső jegyeikben, de sokszor mélyebben meghúzódó vonásaikban.
Azonban éppen ennek eredménye az is, hogy a produkció kis híján szétesik Myers és a rendező Jay Roach kezében: annyira a bőség zavarában szenvednek, hogy a James Bond szolgáltatta magas labdákat csapják le, valósítsák meg a saját komédiájukat, vagy egyszerűen csak ökörködjenek a rendelkezésükre álló keretek között, hogy nagyon nagy bakugrásokkal képesek csak egy koherens filmet kihozni a koncepcióból.
Valamilyen szinten persze a humor része, hogy például mindig a beszédes nevű Basil Exposition löki tovább egy huszárvágással az egyébként erősen egy helyben toporgó narratívát, ugyanakkor kifejezetten zavaróak az olyan részletek, mint a sokat szerepeltetett, de végül elvarratlanul maradó apa-fia kapcsolat Dr. Genya és Scott között, vagy a fingós poénok kedvéért végül szintén a semmibe futtatott kaszinós jelenet.
Ez tehát a fő áldozata annak, hogy Myers gyakorlatilag mindennel megpróbálkozott a maga James Bond-paródiájában, azonban az első Austin Powerst még így is egy színes, kreatív, ikonikus pillanatokkal teli és kellemes vígjátékként tarthatjuk számon.
Ismételten: Mike Myers-t lehet szeretni, vagy utálni.
Előbbiek többnyire könnyesre röhögik magukat minden filmjén, utóbbiak inkább meg sem nézik.
Én az előbbi kategóriába tartozva, bármikor fel tudom idézni ennek a filmnek rengeteg poénját, és kiváló kémfilm paródiának is tartom…
Austin Powers minden ami nem James Bond, mindennek, amiért őt szeretik ellentmond, és lám, a film világában mégis minden pont ugyanolyan jól összejön neki, mint James Bondnak: Körülrajongják a nők, legyőzi a gonoszokat, lovaggá ütik… telitalálat a magyar cím, hiszen végeredményben Austin Powers az a titkos ügynök, akit senki nem vállalna fel, ha az országának dolgozna.
Neves idézetek is fémjelzik a filmet, például Dr. Genya és egyéb karakterek szócsatáiból kiragadott, emlékezetes mondatok.
Frau Farbissina: Remember when we froze your semen? Dr. Frau Farbissina: Well, after a couple of years we got a little… impatient.
Dr. Dr. Evil: I'm your father. Scott Evil: I haven't seen you my whole life and now you just show up and *expect* a relationship? I hate you.
Dr. Evil: I'm with it. I'm hip. Well, don't look at me like I'm friggin' Frankenstein!
Elképesztően blőd, az altesti humor melegágya, inkább kínos, mint vicces.
Persze az ikonikus jelenetei megmaradtak.
Ha legalább vicces lenne, de nem az… Erőltetett, igénytelen és ostoba valami, tipikus példája annak, amikor jobb lett volna a forgatókönyvet a fiókban hagyni, vagy még inkább kapásból eltüzelni.
Néhol átlépi a határt, de nagyon ügyesen lavírozik a vonal mellett, ahol már kínos lenne és nem vicces.
Kikapcsolódásra snagy kacagásokra tökéletes.
Annyira durva volt, mit össze nem ugrált a főszereplő, titkos ügynök, h megkaphassa az áhított nőt….
Gyerekként imádtam (igen, igen, furcsa gyerek voltam), de felnőttként is tetszett, mert akkor már értettem azokat a poénokat is, amiket régen nem.
Tipikus példája az olyan filmeknek, amit nem azért néz az ember, amiért a legtöbbet, mert ugyan van története, egy komolytalan, nagy bugyutaság, szóval csak bizonyos beállítottsággal érdemes nekiülni.
Ha felnőtt fejjel láttam volna először, biztos nem vagyok érte úgy oda, mint így, hogy kellemes emlékeket ébreszt, viszont nagyon szeretem az angol filmeket, ezzel együtt a tipik angol kórságot is, szóval ígyis úgyis kedvelt kategóriába esne.
Amikor régen a tévében adták, utáltam, de a magyar szinkron sok filmet elrontott már (a magyar címekről nem beszélve).
Most, felnőtt fejjel már sokkal jobban tetszett, bár pár poén kiszámítható és fárasztó volt, de annak is megvan a nosztalgia-faktora.
Dr. Genya: Jöhetnek a cápák. Mr. Powers látni fogja, hogy minden cápa fel van szerelve lézeres érzékelővel, és mindegyik megérdemli hogy jól lakjon.
Második: Khmmm… Dr. Dr. Genya: Tudja, csak egy egyszerű dolgot kértem, a cápákat a fejükre illesztett lézeres érzékelővel, most meg küklopszra emlékeztető kollégám azt mondja hogy NINCS. Emlékeztetnének miért fizetem magukat? Tényleg, segítsenek kérem.
Dr. Dr. Genya: Tényleg? Dr. Genya: Kezdetnek jó…jó. Őr kezdje meg a felesleges, lassú kínzást. Zárja be!

A film tehát megosztó, egyszerre ikonikus és vitatott elemekkel, erős parodisztikus vonásokkal és nosztalgikus hangulattal.
| Elem | Jellemzés |
|---|---|
| Főhős | Excentrikus, szexi, laza kém, aki divatfotósnak álcázza magát |
| Főgonosz | Dr. Dr. Genya, hibernált, majd újraéledve visszatér |
| Humor | Szóviccek, vizuális gegek, altesti poénok |
| Stílus | Bond-paródia, 60-as évek nosztalgia, színes és kreatív |
| Fő kritika | Szétszórt narratíva, elvarratlan szálak, túlzásba vitt gegyek |