A Fer-Vill Kft. mintegy 18 évvel ezelőtt, 1994-ben alakult meg. A cég jelentősebb profiljai az eltelt idő óta nem sokat változtak. A fő tevékenységünk a gépjármű-indítómotorok és generátorok felújítása, javítása, az autóvillamossági alkatrészek kereskedelme, autóklíma-alkatrészek forgalmazása. Ezek a műveletek természetesen szorosan összefüggenek az indítómotorok és generátorok alkatrészeinek a forgalmazásával is.
A Fer-Vill Kft. 1996 óta foglalkozik indítómotorok és generátorok felújításával. Ez a technológia azonos az ismert nagy gyártó -és felújító cégek (Bosch, Valeo, Remy, stb.) munkafolyamataival. A cég évi mintegy 15-18 ezer készüléket képes felújítani, javítani. A generátorok és indítómotorok javítása, és felújítása budapesti műhelyünkben folyik. A miskolci üzletben helyben kisebb javításokat tudunk csinálni. A vidéki üzleteinkben átvesszük a hibás darabokat és cserevasakat, majd Budapestre küldjük felújításra. A vidéki üzleteinkből az aznap leadott készülékeket mindennap este szállítjuk el, és mindennap este visszük vissza. A felújítás vidéken akár már 1-3 munkanap alatt.
A felújítási technológia, amit a műhelyünkben alkalmazunk, a jelenleg ismert legkorszerűbb folyamatok szerint van szabályozva. A fentiek segítségével lehetővé vált, hogy a felújított termékeinkből jelentős exportot tudjunk lebonyolítani. Az alkatrészek forgalmazásán kívül a felújított indítók és generátorok száma évi mintegy 20 ezer db, amiket természetesen itthon is forgalmazunk.
A termelési folyamatok javítása, bővítése és a minőség további fejlesztése érdekében az elmúlt időszakban jelentős beruházások történtek a cégnél. Beszerzésre került egy korszerű tisztító-, szemcseszóró berendezés, a GTSx5R, aminek a segítségével a két műveletet/tisztítás-felületkezelés/ egy lépésben hatékonyan lehet végezni. A másik berendezés az ALT-86, ami egy számítógépes generátorvizsgáló, -tesztelő próbapad. Ez a gép a generátorok végellenőrzésében segít, és pontos, dokumentálható adatokat szolgáltat a készülékek műszaki állapotáról. A két röviden bemutatott berendezés is azért lett „hadrendbe” állítva, hogy a vevő igényeit a legmagasabb szinten tudjuk kiszolgálni.

A készülékek a teljes szétszerelést követően az alkatrészt tisztító részlegbe kerülnek. Ezen az állomáson az alkatrészek minősítése folyik. Az alkatrészek elektromos és mechanikai vizsgálaton esnek át, ezt követően a további üzemelésre alkalmas részegységeken javítást és felújítást végzünk. Az műveletek következő lépcsője az összeszerelés előtti komplettírozás, ahol az összeszerelésre előkészített részegységeket kész, szerelhető szettekbe állítjuk össze. Az összeszerelést követően a minőség-ellenőrzés vizsgálja az elkészült indítómotorokat és generátorokat. A vizsgálat egyaránt kiterjed a készülékek elektromos paramétereinek számítógép-vezérelt próbapaddal való ellenőrzésére, valamint a mechanikai és esztétikai jellemzők vizsgálatára is.
A raktárkészlet fogyásának megfelelően a műhely belső rendelésre is felújít komplett készülékeket. Minden típust, amiből egy gyártási szakaszban 5 darabnál többet kell felújítani, a külföldi szériához hasonlóan, belső szériában újítunk fel. A szériagyártás minden előnyét ki tudjuk így használni. Az elkészült és minőségellenőrzésen átesett fődarabok bizonylat ellenében kerülnek a cikkszámos raktárba.
Több nyugat-európai cégnek újítunk fel készülékeket bérmunkában. Mi a speciális igények alapján végezzük el a falújítást. Bármilyen régi, vagy akár új indítót, generátort el tudunk vállalni. Tipikusan kisebb szériák felújítását végezzük, amik 5-50 darabos mennyiséget jelentenek tételenként. Ezek a felújítások jellemzően kedvező áron készülnek el.
Ez a termék cseredarab köteles. Ha visszajuttatja a cseredarabot, visszakapja a betétdíj összegét, amennyiben megfelel a következő feltételeknek: a készülék nem lehet törött, sérült vagy hiányos, valamint csereszabatos a megvásárolt készülékkel (felszerelhetőség, teljesítmény).
1994 óta azért dolgozunk, hogy megoldjunk minden feladatot amit vevőink adnak nekünk. Az autóvillamosság, egy kicsi szelete az autójavításnak, azonban ha nem indul, nem tölt a kocsi, gyorsan kiderül milyen fontos részlet is. Harminc év alatt Magyarország autóparkja, és a technika teljesen megváltozott. A fekvőlámpás Merciket, és diesel Passatokat bonyolult elektromos felépítésű autók váltották fel. Ma már nem elég egyszerű kézi műszerekkel mérni, javítani. A felemelkedéshez szükség volt a folyamatos fejlődésre, a modern technológiák elsajátítására. A beruházások a minőség és a hatékonyság növelését célozzák.
A cég évi mintegy 15-18 ezer készüléket képes felújítani, javítani. A felújítási technológia a jelenleg ismert legkorszerűbb folyamatok szerint van szabályozva. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a cég képes jelentős exportot lebonyolítani a felújított termékeiből.
A Fer-Vill Kft. több városban üzemeltet kiskereskedelmi boltokat. Minden boltunkban hozzáértő, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező munkatársunk dolgozik. A cég felépített egy hálózatot, amely saját boltokkal (Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged) és velünk lojális kereskedőkkel, szakemberekkel (Győr, Kaposvár, Székesfehérvár, Debrecen, Zalaegerszeg stb.) képes kiszolgálni a felmerülő igényeket.

A világ nem áll meg! Ma már egészen másról szól ez a szakma, mint amikor kezdtük. Mi mégis itt vagyunk, munkát, kenyeret adunk sok családnak. Biztosítjuk vásárlóinknak a tisztességes megélhetés lehetőségét árainkkal, segítségünkkel. Ez volt, amiért létrejöttünk. Nekünk az a dolgunk, hogy újra és újra bebizonyítsuk Önöknek: mindig vannak megoldások, készen állunk reagálni a kihívásokra. Kihívásokból pedig van elég!
A cég nem csupán alkatrészeket kínál, hanem hozzáértést is, amellyel a vásárlók nyugodtabbak lehetnek. Tudniuk kell a vevő igényeinek, pénztárcájának megfelelő megoldást ajánlani. A Fer-Vill Kft. rendelkezik egy jól felszerelt, tapasztalt szakembereket foglalkoztató műhellyel, ami képes egyaránt megjavítani egy 40 éves indítómotort is, és egy mai computer vezérlésű generátort is. Haladtak a korral. A mai napig biztosítják azt az eltökéltséget, ami kell, hogy valóban működőképes legyen, amit a vásárló meg szeretne javítani, legyen az személyautó, haszongépjármű, hajó, vagy repülő.
A Fer-Vill Kft. szeptember 26-ra, a József Attila Színházba invitálta üzleti partnereit, hogy velük együtt ünnepeljék a cég 15. születésnapját. Szőr Ferenc köszöntőjét követően a színház társulata nagy sikerrel adta elő a „Csak kétszer vagy fiatal” darabot. Az előadást követő állófogadás fénypontjaként a születésnapi tortát kóstolhatta meg a színházat teljesen megtöltő vendégsereg.
Az nem véletlen, ha egy cég tizenöt éven keresztül folyamatosan fejlődik. Az nem véletlen, ha ennyi vásárlónk bízik meg tudásunkban, szakmai hitelünkben. Továbbra sem akarnak mást, mint megfelelni céljaiknak és jelmondatuknak: Biztos partner egy változó világban!