Szoren vagtazni olyan: a könnyű ügetés és a derűs ló-lovas összhang megteremtése

A könnyű ügetés a magyar lovas hagyományban jószerével ismeretlen volt, és a XIX. században még 'angol ügetésnek' nevezték, ami világosan jelzi, hogy idegen eredetű. A közép-ázsiai lovas népek körében általában az ügetés mai napig ritkán használatos jármód. Az ok elég világos: hosszú távú lovaglásra a legkevésbé alkalmas jármód, mégha a lónak aránylag kényelmes is. De ha szabadon élő lovakról nézünk filimeket, ott is ácsorgó, lépésben haladó vagy vágtázó lovakat látunk legtöbbször. A könnyű ügetés pedig végképp alkalmatlan nagyobb távolság megtételére.

Amikor elkezdtem lovagolni, voltam olyan helyen, ahol egy órán át csináltatták velünk a könnyű ügetést. Utána alig tudtam leszállni a lóról és két napig izomlázam volt. Hát ez a válasz a kérdésre: ha nem akarunk sajgó izmokkal térni haza a lovaglásból, akkor a kiemelkedést bízzuk a lóra. Ha a kengyelbe támaszkodva erőből akarunk kiemelkedni, hamar elfáradunk. Ha ehelyett kihasználjuk a ló mozgása adta energiát, és csak hagyjuk, hogy egy kicsit "kidobjon" a nyeregből, akkor csak annyi erőre lesz szükségünk, hogy megtartsuk magunkat ebben a helyzetben egy fél ütemig. Ez kellően laza csípővel kengyel nélkül is, térdben könnyedén megtámaszkodva elérhető.

A kevéssé gyakorlott vagy kezdő lovas általában magasra kiemelkedik, szinte föláll a kengyelben. Ez természetesen kengyel nélkül kivitelezhetetlen. Azonkívül nem is szép, túlságosan elüt a ló mozgásától, láthatóan nem alakul ki ló és lovas között semmilyen összhang. Aki szépen lovagol, még ha könnyű ügetésben megy is, megtartja a folyamatos kapcsolatot a ló testével. Kérdés, hogy hogyan lehet ezt elérni? A megoldás bizony az eleinte kényelmetlennek tűnő tanügetésen át vezet. Kiváló gyakorlat a tanügetést és a könnyű ügetést gyakran váltani egymással, úgy hogy lehetőleg alig legyen különbség a kettő között. Egy jó járású ló sokat segíthet ebben, de keményebb ügetésű lovakon is gyakorolható.

Infografika: különbség a nyeregben és szőrén ülés között

2011-10-28 "A ló megkötése" Mi lehet itt a kérdés? Az egyik a biztonságos kikötés technikája. A másik, hogy mit kezdjünk az olyan lóval, amelyik kikötéskor pánikba esik. Mindkettőről sokat lehet írni. A kikötésnek mindenesetre oldhatónak kell lennie, ennek alkalmas módját saját változatban A kuncsomó és változatai című írásunkban mutatjuk be. Nehezebb dolog, ha úgy akarjuk kikötni a lovat, hogy közben legelhessen aránylag nagy területen, de ne gabalyodhasson be a kötélbe. Ennek érdekes módja, hogy a pányvakötelet egy locsolócsőbe belehúzzuk. Ez egy kissé merevvé, sprőddé teszi, ezért nem fog a lábára tekeredni. Azonban ehhez is célszerű szoktatni a lovat, nehogy kígyónak nézze. A kötéllel való barátkoztatást egyébként is gyakorolni kell, eladdig, amíg békén tűri, hogy a lába köré tekerjük, sőt föl is adja a lábát, ha a körétekert kötelet meghúzzuk. Az ilyen ló ugyanis legeléskor vagy más helyzetben egyszerűen ki fog lépni a rátekeredett hurokból, ahelyett, hogy bepánikolna. Ennek áldásos voltát egyszer terepen egy liánnal is volt alkalmunk élvezni. A ló szépen állva megvárta, amíg a hüvelykujjnyi ráhurkolódott indát bicskával átvágtam. (Bicska nélkül ne menj terepre -:)! Az ülésről - pontosabban a helyes ülés megtalálásának problémájáról - már elmeséltük saját tapasztalásunkat (Lásd: A lovon való helyes ülésről). Ami ott olvasható, hellyel-közzel a szőrén ülésre is igaz. De azért van különbség. Egy jó nyereg úgy van kiképezve, hogy a lovas óhatatlanul oda ül, ahova kell, mert a nyereg íve folytán akaratlanul is odacsúszik az ülőcsípő a nyereg legmélyebb pontjára. Meglepő, de igaz: az egészséges ló háta is így van kiképezve. Ha jobban belegondolunk, annyira nem is meglepő: a ló gerince ugyanis olyan, mint egy függőhíd. Egy ilyen szerkezet legmélyebb pontja értelemszerűen az általa hordott teher súlypontjának vonalába esik. Az "egynesúlyban" lovaglás - vagyis a ló számára legkényelmesebb helyzet éppen az, hogy saját súlyunk az ő súlypontjának vonalában terhelje, minden más eset statikailag bizonytalan állapot volna a ló számára, mi pedig képtelenek lennénk együtt mozogni a lóval.

Az is világos, hogy szőrén ülve a kengyel talpa nem fogja az ellazult lovas lábfejét emelni, s így nem áll be magától az az állapot, hogy a sarok legyen a legmélyebb pont. Csakhogy erre ilyenkor nincs is szükség, s nem is tanácsos erőszakkal fölfelé feszíteni lábunkat, üljünk egyszerűen úgy, ahogy kényelmes. Amúgy a szőrézésről megoszlanak a vélemények: van aki szerint csak úgy szabad kezdeni a lovaglást, van aki szerint csak az üljön szőrén, aki már nyeregben biztosan ül, van aki szerint a lónak kényelmetlen, s van aki a világért se tenne nyerget a lovára. Kun Péter szerint az ázsiai lovas népek körében kicsit szégyenletes, nőknek kimondottan illetlen szőrén szőrén lovagolni - de azért mindenki tud. Tehát gyakorolni mindenképp érdemes, minden jármódban - persze a fokozatosság itt is szemelőtt tartandó. Summa summárum: a szőrén való helyes ülés titka ugyanaz, mint nyeregben: feszítés, görcsök és pózolás nélkül laza összhangot keresni a ló mozgásával.

Ábra a ló hátának felépítéséről és a súlypont eloszlásáról

2011-11-04 Aki valamely szakágban versenyezni akar, el se olvassa amit alább következik, hanem kövesse a szakág szabályait. Aki azonban "csak" lovagolni szeretne, talán hasznosítani tudja az alábbiakat: hogyan ugrassuk be a lovat helyes vágtába. Nem egészen világos, hogy a kérdés mire vonatkozik: a vágtába ugratás helyes technikájára vagy arra, hogy a ló mondjuk egyik kézre rendszeresen hamisan ugrik be. Mindkét esetben tisztázni kell, hogy a lovunk teljesen egészséges-e, nem áll-e fönn valamilyen sérülés vagy izületi merevség, ami miatt egyik vagy mindkét kézre fájdalmas, kellemetlen lehet a vágtája. Ha ilyesmi nem áll fönn, vegyük sorra a következőket: Eljött-e egyáltalán az ideje a vágtázásnak? Az adott ló-lovas páros közt fönnáll-e olyan viszony, ami megalapozza, hogy vágtázzunk? Ehhez meg kell érteni, hogy a felnőtt ló számára természetes körülmények közt a vágta gyakorlatilag egyet jelent az adott helyzetből való meneküléssel. Jókedvéből csak a csikó vágtázgat. Mi pedig azt szeretnénk elérni, hogy a ló vágtázzon ugyan, de ez ne pánikszerű elrohanást jelentsen. Ehhez a kapcsolatteremtés aránylag magas fokára kell jussunk. Mindenekelőtt szükséges, hogy a földről tudjunk nyugodt vágtát kérni tőle (lehetőleg ne futószáron, hanem kellő tágasságú körkarámban, szabadon). Mégpedig úgy, hogy a kívánt jármódot a testünk jelezze, ló szinte kövesse a mozdulatainkat. Hogy ez meddig fejleszthető, azt itt tudjuk bemutatni.

Edzés - VÁGTA

Persze nem kell erre a fokra fejleszteni a dolgot, mielőtt nyeregbe szállnánk. Ha a földről már tűrhetően, feszültség nélkül megy a dolog, akkor lehet elkezdeni nyeregből. A "beugratás technikájáról" számtalan lovas könyvben és internetes oldalon olvashatunk, pontokba szedve vagy nyolc lépésben. Bevallom, nekem még megjegyezni sem sikerült, nemhogy pontról pontra végrehajtani. Ehelyett nyeregből is azt az elvet kövessük, amit a földről: a cél, hogy a ló kövesse a mi mozgásunkat. Nézzük meg hogy ez a kislány hogyan ugratja vágtába a lovát. A videón látni, hogy nem egy bonyolult mozgássorozat eredménye, hanem a ló azért kezd vágtázni, mert a lovasa is vágtázik, és ő csak vele akar menni. Hányszor látni különféle lovardákban, hogy a lovas feszülten rugdossa a ló oldalát, pálcával veri a farát a vállát, s közben teljesen mereven ül a nyeregben - és a ló csak nem hajlandó vágtázni, inkább egyre gyorsabb ügetésben próbál menekülni a helyzetből. Szegény iskolalovak csak dícséretet érdemelnek, hiszen pontosan érzik, hogy a mereven ülő lovas győzelmi zászlóként szállna a levegőben, ha beugranának vágtába - és inkább tűrik a pálcázást, de nem teszik ki lovasukat az esés következményeinek. Azt hiszem félreértésen alapul az a tétel is, hogy a vágtát úgy kell fenntartani, hogy minden ütemben újra meg újra beugratjuk a lovat, vagyis a belső csizm a heveder előtt, a külső mögötte ütemesen impulzust ad. Mindössze arról van szó, hogy az asszimmetrikus testtartást fenntartjuk, hiszen a vágta is asszimmetrikus mozgás - és ha kellően ellazulva ülünk a nyeregben, akkor testünk - lábunk is - önkéntelenül együtt mozog a lóval.

A másik kérdés, ha a ló nem helyes lábra ugrik be. Ismert dolog a lovak eredendő ferdesége és asszimmetriája - majd mindenkinek van egy erősebb és egy gyengébb oldala. Könnyen előfordulhat, hogy egyik kézre lovagolva a ló hamisan kezd vágtázni. Szokás ilyenkor minél kisebb köríven beugratni, s ilyenkor tényleg fontos, hogy belső állításban legyen a ló, belső lábunk kissé a heveder előtt, a külső pedig a heveder mögött legyen, és - rugdosás nélkül - finoman szorítsuk a lábunkat az oldalához. Ha ennek ellenére hamisan vágtázik a ló, ne erőltessük a dolgot, hanem gyakoroljuk az eleje és hátulja körüli fordulatokat, valamint az oldaljárást úgy, hogy egyre finomabb jelekre reagáljon, egyre érzékenyebb legyen az oldala. Ezt úgy érjük el, ha minden műveletet először finom, enyhe nyomással kezdjük, hagyjunk időt a lónak, hogy reagáljon, és csak finoman fokozzuk a nyomást, amíg nem reagál - akkor viszont azonnal megszüntetjük. Ha ily módon elég érzékennyé tettük a lovunkat, akkor gyerekjáték lesz az ugrásváltás is, aminek klasszikus tankönyvi leírásai még a vágtába ugratásnál is bonyolultabbak és követhetetlenebbek. Ezzel a kifejezéssel gyakran találkozunk lovas írásokban, szerencsére többnyire nem neves szakemberek, hanem gyakorló lovasok használják. Először is meg kell kérdeznünk, milyen alapon gondoljuk, hogy a ló köteles nekünk engedelmeskedni. Még ha magunkat a teremtés koronájának gondjuk is, valamiféle felsőbbrendűségi tudattal tekintve minden más élőlényre, akkor sem gondolhatjuk, hogy a lovak ugyanúgy gondolkoznak rólunk. Ha az ember azt mondja: én tudok gondolkodni és beszélni - ez meg itt egy oktalan állat - akkor éppen ezért nem hiheti, hogy a ló meg azt gondolja: én még gondolkodni sem tudok, ezért szót kell fogadnom az embernek. Az állatok képesek gondolkodni, de beszélni nem tudnak; az "engedelmesség" nem ugyanolyan értelmi kategória számukra.

Az ember vissza tud élni az amúgy vitathatatlan értelmi fölényével, azzal, hogy eszközöket készít és használ, amik által erősnek tudja láttatni magát, de legalábbis képes félelmet kelteni az állatokban. Mert legyünk tisztában azzal, hogy az ember az állat számára nem felsőbbrendű, hanem félelmetes. Viselkedése nem tisztelet parancsoló, hanem kiszámíthatatlan és megokolhatatlan az állatok szemében. Azonban van egy másik igazság is: a természetes lovaglás olyan szövetségre törekszik az ember és a ló között, amelyben az ember vezet, és a ló követi. A vezető oldaláról nézve a döntő különbség az önkorlátozásban van. A vezető olyan-etikai felelősséggel fordul a ló felé, akiért felelős, és nem követel olyat, amit nem érthet meg vagy nem várható el tőle. A harmónia akkor születik meg, amikor a ló engedelmessége nem csupán parancs, hanem kölcsönös megértésen alapuló együttműködés része.

Kölcsönös szövetség: ember és ló közötti interakció vizuálisan szemléltetve

Az irányzat, amit sokan természetes lovaglásnak neveznek, éppen ezt a kölcsönös tiszteletet és együttműködést hangsúlyozza: nincs parancsoló vezető és engedelmeskedő ló, hanem vezető és társ. A kapott példákat és gondolatokat összegző mondatokban megfogalmazódik, hogy a ló és ember közti kapcsolat alapja a bizalom, a közös jelrendszer kiépítése és a nyugalom megőrzése a hirtelen helyzetekben. Emellett a terep és a pályasport során is fontos, hogy a vezető elengedje a kontrollt, és a ló belső biztonságát és nyugalmát elsődlegessé tegye. A történelmi tanulságok alapján a diktatórikus próbálkozások hosszú távon nem vezetnek harmonikus kapcsolat kialakulásához; a közös munka és kölcsönös tisztelet a hosszú távú együttműködés alapja.

  1. Értelmezés: a ló és a lovas közötti kapcsolatrendszer új alapokra helyezése: vezetés, bizalom, és közös jelrendszer.
  2. Gyakorlati alkalmazás: fokozatos gyakorlás minden jármódban, a kezdeti kényelmetlenségek átjutása a laza, összhangot adó mozgás felé.
  3. Vágta és ugrás: a belső képességek finomítása, a lovas és ló közti összhang megteremtése minden terepen és edzésen.

Az együttműködés és a kölcsönös tisztelet alapja, hogy a ló ne legyen állandóan félelmetes vagy kiszolgáltatott, hanem partnerként működjön együtt az emberrel. Ebben a szövetségben az ember vezet, a ló követi, és a közös célokat a bizalom és a finom jelek segítik elő.

tags: #szoren #vagtazni #olyan