Nyereg nélkül lovagolni nagyon jó dolog! Közben azonban nem szabad megfeledkezned néhány fontos biztonsági előírásról. A lovakat régente mindig a szőrükön ülték meg, hiszen a nyerget és a kengyelt még fel sem találták. De ez egyáltalán nem okozott gondot! Sok lovas vitt végbe valódi hőstetteket nyereg nélkül is! Az észak-amerikai indiánok például szintén szőrén ülték meg a lovat, és egyetlen lószerszámuk egy sodrott zsinór volt, amelyet a ló alsó állkapcsa alá helyeztek. Így indultak háborúba és vadászatra, s így lőttek nyíllal és íjjal vagy puskával. A nyereg nélküli lovaglás már régóta a katonák kiképzéséhez tartozott. A lovassághoz kerülő fiatal újoncnak szinte a 20.
A gyerekek a legtöbb póniklubban először nyereg nélkül tanulnak meg lovagolni. Ennek két oka is van: a kis pónik gyakran olyan gömbölyűek, mint a labda, és a nyereg nem marad meg a hátukon. A kis lovasok azonban kényelmesen tudnak ülni ezen a kerekded háton (egy erősen kiugró marú telivér lényegesen kényelmetlenebb lenne). A lovas nyereg nélkül közvetlen kapcsolatba kerül a ló testével, s lova minden mozdulatát érzi. Aki rendszeresen lovagol nyereg nélkül, olyan érzése támad, mintha eggyé válna a lovával. A nyeregnek azonban vannak előnyei is - például a kengyel, amely néha nagyon hasznos lehet, főleg könnyű ülésben vágtatva, ugratáskor vagy egyenetlen terepen. A nyereg nélküli lovaglás valóban mámorító élmény lehet.
Természetesen nem lovagolhatsz szőrén akármilyen lovon. Az a ló, amelyiknek kiugró marja és jól látható, csontos gerince van, túlságosan kényelmetlen lenne, ha nyereg nélkül ülnénk meg. Egy kerekded testalkatú, széles hátú ló azonban lényegesen kényelmesebb! A nyereg nélküli lovaglás esetében a legnagyobb nehézséget az okozza - eltekintve az esetleges egyensúlyproblémáktól-, hogy hogyan kerülsz fel a ló hátára. Ha egy kisebb póniról van szó, természetesen nincs gond, de egy nagy lóra nem olyan egyszerű felülni kengyel és nyereg nélkül.
Állj balról a ló mellé, mintha a nyeregbe akarnál felülni. A bal kezeddel kapaszkodj meg a sörényben vagy a marban. Aztán végy egy nagy lendületet, erőteljesen lökd el magad a talajtól, és a jobb lábadat lendítsd át a ló fara felett. Jobb kezeddel kapaszkodj meg a marban vagy a nyak jobb oldalán. 2011-10-27 "könnyű ügetéskor meddig kell kiemelkedni ?" "kengyel nélkül könnyű ügetni"
A könnyű ügetés a magyar lovas hagyományban jószerével ismeretlen volt. A XIX. században még 'angol ügetésnek' nevezték, ami világosan jelzi, hogy idegen eredetű. A közép-ázsiai lovas népek körében általában az ügetés mai napig ritkán használatos jármód. Az ok elég világos: hosszú távú lovaglásra a legkevésbé alkalmas jármód, mégha a lónak aránylag kényelmes is. De ha szabadon élő lovakról nézünk filemeket, ott is ácsorgó, lépésben haladó vagy vágtázó lovakat látunk legtöbbször. A könnyű ügetés pedig végképp alkalmatlan nagyobb távolság megtételére.
Amikor elkezdtem lovagolni, voltam olyan helyen, ahol egy órán át csináltatták velünk a könnyű ügetést. Utána alig tudtam leszállni a lóról és két napig izomlázam volt. Hát ez a válasz a kérdésre: ha nem akarunk sajgó izmokkal térni haza a lovaglásból, akkor a kiemelkedést bízzuk a lóra. Ha a kengyelbe támaszkodva erőből akarunk kiemelkedni, hamar elfáradunk. Ha ehelyettkihasználjuk a ló mozgása adta energiát, és csak hagyjuk, hogy egy kicsit "kidobjon" a nyeregből, akkor csak annyi erőre lesz szükségünk, hogy megtartsuk magunkat ebben a helyzetben egy fél ütemig. Ez kellően laza csípővel kengyel nélkül is, térdben könnyedén megtámaszkodva elérhető.
A kevéssé gyakorlott vagy kezdő lovas általában magasra kiemelkedik, szinte föláll a kengyelben. Ez természetesen kengyel nélkül kivitelezhetetlen. Azonkívül nem is szép, túlságosan elüt a ló mozgásától, láthatóan nem alakul ki ló és lovas között semmilyen összhang. Aki szépen lovagol, még ha könnyű ügetésben megy is, megtartja a folyamatos kapcsolatot a ló testével. Kérdés, hogy hogyan lehet ezt elérni? A megoldás bizony az eleinte kényelmetlennek tűnő tanügetésen át vezet.
Kiváló gyakorlat a tanügetést és a könnyű ügetést gyakran váltani egymással, úgy hogy lehetőleg alig legyen különbség a kettő között. Egy jó járású ló sokat segíthet ebben, de keményebb ügetésű lovakon is gyakorolható. 2011-10-28 "A ló megkötése"
Mi lehet itt a kérdés? Az egyik a biztonságos kikötés technikája. A másik, hogy mit kezdjünk az olyan lóval, amelyik kikötéskor pánikba esik. Mindkettőről sokat lehet írni. A kikötésnek mindenesetre oldhatónak kell lennie, ennek alkalmas módját saját változatban A kuncsomó és változatai című írásunkban mutatujuk be.
Nehezebb dolog, ha úgy akarjuk kikötni a lovat, hogy közben legelhessen aránylag nagy területen, de ne gabalyodhasson be a kötélbe. Ennek érdekes módja, hogy a pányvakötelet egy locsolócsőbe belehúzzuk. Ez egy kissé merevvé, sprőddé teszi, ezért nem fog a lábára tekeredni. Azonban ehhez is célszerű szoktatni a lovat, nehogy kígyónak nézze. A kötéllel való barátkoztatást egyébként is gyakorolni kell, eladdig, amíg békén tűri, hogy a lába köré tekerjük, sőt föl is adja a lábát, ha a körétekert kötelet meghúzzuk.
Az ilyen ló ugyanis legeléskor vagy más helyzetben egyszerűen ki fog lépni a rátekeredett hurokból, ahelyett, hogy bepánikolna. Ennek áldásos voltát egyszer terepen egy liánnal is volt alkalmunk élvezni. A ló szépen állva megvárta, amíg a hüvelykujjnyi ráhurkolódott indát bicskával átvágtam. (Bicska nélkül ne menj terepre -:)!
Általában a lovon való helyes ülésről - pontosabban a helyes ülés megtalálásának problémájáról - már elmeséltük saját tapasztalásunkat. Ami ott olvasható, hellyel-közzel a szőrén ülésre is igaz. De azért van különbség. Egy jó nyereg úgy van kiképezve, hogy a lovas óhatatlanul oda ül, ahova kell, mert a nyereg íve folytán akaratlanul is odacsúszik az üllepe a nyereg legmélyebb pontjára.
Meglepő, de igaz: az egészséges ló háta is így van kiképezve. Ha jobban belegondolunk, annyira nem is meglepő: a ló gerince ugyanis olyan, mint egy függőhíd. Egy ilyen szerkezet legmélyebb pontja értelemszerűen az általa hordott teher súlypontjának vonalába esik. Márpedig az "egynesúlyban" lovaglás - vagyis a ló számára legkényelmesebb helyzet éppen az, hogy saját súlyunk az ő súlypontjának vonalában terhelje, minden más eset statikailag bizonytalan állapot volna a ló számára, mi pedig képtelenek lennénk együtt mozogni a lóval.
Mivel a ló súlypontja nem a két felfüggesztési pont közt középen van, hanem jóval előrébb, ezért a gerinc vonala előre felé meredekebben emelkedik hátra felé pedig ellaposodik. Emiatt aztán szőrén üléskor - főleg emelkedőn - könnyen hátrább csúszunk a kívánt helyzetnél, amit a nyeregben a hátsó kápa megakadályoz. Az is világos, hogy szőrén ülve a kengyel talpa nem fogja az ellazult lovas lábfejét emelni, s így nem áll be magától az az állapot.
Csakhogy erre ilyenkor nincs is szükség, s nem is tanácsos erőszakkal fölfelé feszíteni lábunkat, üljünk egyszerűen úgy, ahogy kényelmes. Amúgy a szőrézésről megoszlanak a vélemények: van aki szerint csak úgy szabad kezdeni a lovaglást, van aki szerint csak az üljön szőrén, aki már nyeregben biztosan ül, van aki szerint a lónak kényelmetlen, s van aki a világért se tenne nyerget a lovára.
Kun Péter szerint az ázsiai lovas népek körében kicsit szégyenletes, nőknek kimondottan illetlen szőrén lovagolni - de azért mindenki tud. Tehát gyakoroloni mindenképp érdemes, minden jármódban - persze a fokozatosság itt is szemelőtt tartandó. Summa summárum: a szőrén való helyes ülés titka ugyanaz, mint nyeregben: feszítés, görcsök és pózolás nélkül laza összhangot keresni a ló mozgásával.
Aki valamely szakágban versenyezni akar, el se olvassa ami alább következik, hanem kövesse a szakág szabályait. Aki azonban "csak" lovagolni szeretne, talán hasznosítani tudja az alábbiakat: "hogyan ugrassuk be a lovat helyes vágtába"

Nem egészen világos, hogy a kérdés mire vonatkozik: a vágtába ugratás helyes technikájára vagy arra, hogy a ló mondjuk egyik kézre rendszeresen hamisan ugrik be. Mindkét esetben tisztázni kell, hogy a lovunk teljesen egészséges-e, nem áll-e fönn valamilyen sérülés vagy izületi merevség, ami miatt egyik vagy mindkét kézre fájdalmas lehet a vágtája.
Ha ilyesmi nem áll fönn, vegyük sorra a következőket: Eljött-e egyáltalán az ideje a vágtázásnak? Az adott ló-lovas páros közt fönnáll-e olyan viszony, ami megalapozza, hogy vágtázzunk? Ehhez meg kell érteni, hogy a felnőtt ló számára természetes körülmények közt a vágta gyakorlatilag egyet jelent az adott helyzetből való meneküléssel.
Jókedvéből csak a csikó vágtázgat. Mi pedig azt szeretnénk elérni, hogy a ló vágtázzon ugyan, de ez ne pánikszerű elrohanást jelentsen. Ehhez a kapcsolatteremtés aránylag magas fokára kell jussunk. Mindenekelőtt szükséges, hogy a földről tudjunk nyugodt vágtát kérni tőle. Mégpedig úgy, hogy a kívánt jármódot a testünk jelezze, ló szinte kövesse a mozdulatainkat.
Bevallom, nekem még megjegyezni sem sikerült, nemhogy pontról pontra végrehajtani. Ehelyett nyeregből is azt az elvet kövessük, amit a földről: a cél, hogy a ló kövesse a mi mozgásunkat. Nézzük meg hogy ez a kislány hogyan ugratja vágtába a lovát. A videón jól látszik, hogy nem egy bonyolult mozgássorozat eredménye, hanem a ló azért kezd vágtázni, mert a lovasa is vágtázik, és ő csak vele akar menni.
Egyéni ugrás, döntő A forduló - 2012-es londoni olimpia
Hányszor látni különféle lovardákban, hogy a lovas feszülten rugdossa a ló oldalát, pálcával veri a farát a vállát, s közben teljesen mereven ül a nyeregben - és a ló csak nem hajlandó vágtázni, inkább egyre gyorsabb ügetésben próbál menekülni a helyzetből. Szegény iskolalovak csak dícséretet érdemelnek, hiszen pontosan érzik, hogy a mereven ülő lovas győzelmi zászlóként szállna a levegőben, ha beugranának vágtába - és inkább tűrik a pálcázást, de nem teszik ki lovasukat az esés következményeinek.
Azt hiszem félreértésen alapul az a tétel is, hogy a vágtát úgy kell fönntartani, hogy minden ütemben újra meg újra "beugratjuk" a lovat, vagyis a belső csizam a heveder előtt, a külső mögötte ütemesen impulzust ad. Mindössze arról van szó, hogy az asszimmetrikus testtartást fönntartjuk, hiszen a vágta is asszimmetrikus mozgás - és ha kellően ellazulva ülünk a nyeregben, akkor testünk - lábunk is - önkéntelenül együtt mozog a lóval.
A másik kérdés, ha a ló nem helyes lábra ugrik be. Ismert dolog a lovak eredendő ferdesége és asszimmetriája - majd mindenk lónak van egy erősebb és egy gyengébb oldala. Könnyen előfordul tehát, hogy egyik kézre lovagolva a ló hamisan kezd vágtázni. Szokás ilyenkor minél kisebb köríven beugratni, s ilyenkor tényleg fontos, hogy belső állításban legyen a ló, belső lábunk kissé a heveder előtt, a külső pedig a heveder mögött legyen, és -rugdosás nélkül - finoman szorítsuk a lábunkat az oldalához.
Ha ennek ellenére hamisan vágtázik a ló, ne erőltessük a dolgot, hanem gyakoroljuk az eleje és hátulja körüli fordulatokat, valamint az oldaljárást úgy, hogy egyre finomabb jelekre reagáljon, egyre érzékenyebb legyen az oldala. Ezt úgy érjük el, ha minden műveletet először finom, enyhe nyomással kezdjük, hagyunk időt a lónak, hogy reagáljon, és csak finoman fokozzuk a nyomást, amíg nem reagál - akkor viszont azonnal megszüntetjük.

Ha ilymódon elég érzékennyé tettük a lovunkat, akkor gyerekjáték lesz az ugrásváltás is, aminek klasszikus "tankönyvi" leírásai még a vágtába ugratásnál is bonyolultabbak és követhetetlenebbek. Ezzel a kifejezéssel gyakran találkozunk lovas írásokban, szerencsére többnyire nem neves szakemberek, hanem gyakorló lovasok használják. Először is meg kell kérdeznünk, milyen alapon gondoljuk, hogy a ló köteles nekünk engedelmeskedni.
Ha az ember azt mondja: "Én tudok gondolkodni és beszélni - ez meg itt egy oktalan állat" - akkor éppen ezért nem hiheti, hogy a ló meg azt gondolja: "Én még gondolkozni sem tudok, ezért szót kell fogadnom az embernek". Hiszen éppen azért gondolnánk felsőbbrendűnek magunkat, mert az állatokat nem tartjuk képesnek pl. a felsőbb- vagy alsóbbrendűség belátására. A valóság persze az, hogy az állatok - legalábbis a fejletebbje - igenis képesek gondolkozni, bár egészen más módon, mint mi emberek.

Beszélni azonban csakugyan nem tudnak, s ezzel összefüggésben nincsenek is ilyen elvont fogalmaik, mint az "engedelmesség". Ezt a szót egyébként kutyákkal kapcsolatban is gyakran használják. Megyek valahova kutyával, s látom, hogy a szembe jövő embert zavarná, ha oda menne megszaglászni. Ilyenkor magamhoz hívom Vuki kutyánkat, s szépen megvárjuk, amíg elhalad mellettünk az illető.
"Jé milyen engedelmes kutya!" - hallom gyakran ilyenkor. Talán ugyanezt mondaná sok lovas is, akivel a terepen találkozunk, s aki a találkozástól felizgult lovát a legszilajabb zabaltépéssel is alig tudja kordában tartani, miközben mi félrehúzódva nyugodtan álldogálunk (zabla nélkül).
Csak azért nem mondja, mert megüti a guta a dühtől, hogy az ő lova milyen "engedetlen". Azonban ne fényezzük magunkat! Az igazság az, hogy kutyánk is, lovaink is önállósítják néha magukat - s velem is megesik, hogy a kérdést valamiféle "hatalmi szóval" próbálom rendezni.
Ez nem jelent gorombaságot. De az ember vissza tud élni az amúgy vitathatlan értelmi fölényével, azzal, hogy eszközöket készít és használ, amik által erősnek tudja láttatni magát, de legalábbis képes félelmet kelteni az állatokban. Mert legyünk tisztában azzal, hogy az ember az állat számára nem felsőbbrendű, hanem félelmetes.
Viselkedése nem tisztelet parancsoló, hanem kiszámíthatatlan és megokolhatatlan az állatok szemében. Megtehetjük, hogy ezt kihasználva rájuk kényszerítjük az akaratunkat. S talán nem is mindig teszünk nagyon rosszat ezzel - lehetnek helyzetek, amikor valami nagyobb rosszat csak így tudunk elkerülni.
Csakhogy ebből sose lesz harmónia. Azt hiszem, az így nevelt ló problémái leginkább tereplovagláskor jöhetnek elő - de akár pályán is, ha bármilyen váratlan helyzet adódik. Az elrohanások, váratlan, esztelen bakolások vagy hirtelen megtorpanások - amelyek oly sok lovas baleset okozói - elég világos jelei annak, hogy a ló ember iránti tisztelete nem egyéb illúziónál.
Az az irányzat, amit jobb szó híján "természetes lovaglás"-nak nevezünk, tisztelet és engedelmesség helyett ember és ló között szövetséget keres. Ebben a szövetségben az ember nem parancsol és a ló nem engedelmeskedik - hanem az ember vezet, és a ló követi.
Másképp szólva: a vezető oldaláról nézve a döntő különbség az önkorlátozásban van. Aki uralkodni akar a másik lényen, az csak a saját kénye-kedvére figyel. A vezető ezzel szemben ismeri azt, akit vezet, és figyel rá.
Bölcs vezető nem kér olyasmit, ami nem érthető vagy egyszerűen nem várható el a másiktól. Az a különbség pedig, hogy a ló engedelmeskedik, vagy követ, az éppen a legkritikusabb helyzetekben mutatkozik meg. A történelemből tudjuk, hogy a diktatúrák előbb-utóbb forradalomhoz vezetnek.
A lovak ugyan nem született forradalmárok - de a kényszerítést csak egy határig tűrik. Épp, amikor a legnagyobb szükség lenne, hogy irányítani tudjuk őket (mondjuk a terepen egy hirtelen felbukkanó ijesztő dolog esetén), épp akkor pattan el könnyen a húr.
És akkor már csak a nyers erő számít, abban pedig biztosan mi maradunk alul. Nincs az a zabla, kikötő vagy feszítő szár, ami egy pánikba esett lovat vissza tudna tartani.
Ezért érdemes a kölcsönös szövetség, kölcsönös figyelem és kölcsönösen érthető jelrendszer felé törekedni. Hozzászólás ehhez: "engedetlen ló"