A szerzők szerint az első felvetés, miszerint a gyengébb szakító eredmények oka nem az erőbeli hiányosság, hanem a ritmus és a mozgáspálya kérdése, korai sovjet kutatáson alapult. A Lvov-i Állami Testnevelési Főiskola 36 magas színtű súlyemelőt vizsgált dinamométerrel és mozgásfelvétellel. 1. jól nyomó, de „gyengé” szakító, a 2. csoportnál pedig a robbantás és a kétütemű húzás erősségei különböztek. A kutatások szerint az elemelés gyors volt, és a térd körüli robbanás elmaradottabb, míg a második csoportban a robbantás jól kifejezett volt, ami a kétütemű húzás előnyét bizonyította.
Szokolov megállapítása, hogy a ritmus fontos a súlyzó emelésében az alámenésig, és hogy térdmagasságig viszonylag lassú emelés szükséges, a mozgás robbanékonyságát hangsúlyozza. Alekszandr Kurinov Vorobjov társaságában számos világcsúcsot megjavított a középsúlyban, és a római olimpia bajnoka 1960-ban négy évvel később már nem tagja az olimpiai csapatnak edzésmódszerei miatt. 1967-ben vonult vissza. Vorobjov a kutatás eredményét a maximális felvételre alkalmazta, tehát a felvétel kérdése is technika kérdése lehet. A fent említett együtemű húzás gyakran hibákhoz vezet: a váll és a karhajlítók idő előtti bevonása.
A sportolók statikus erejét a rúd combközépnél mérték, és az átlagos emelőerő 38,3%-kal csökkent a könyök hajlott pozíciójában a robbanás kezdetén. A 180°-os és 160°-os könyöktartások összehasonlításával bizonyították, hogy a hajlított könyök gyenge pontot jelenthet, mert az idegrendszer visszacsatolása alapján gyengülés figyelhető meg a központi erőkkel szemben.
Rezazadeh visszafelé nézve a 210 kg-os súlyt 1/4-es lassításban figyelte meg; a karok bekapcsolódása a térd körülre majd a combközép magasságában hajlított állapotban látható. A behajlított könyök mint technikai hiba nem magyarázza meg teljesen, miért gyengébbek egyesek a szakításban. 2003-ban Hosszein Rezazadeh 213 kg-ot szakított az Ázsia Játékokon. A korai karhajlítás ezen kívül sem kizárólagosságot mutat a szakításra nézve. Lasha Talakadze a lökés és összetett jelenlegi világcsúcstartója behajlított karokkal indítja a felvételt, a karok a térd magasságában közelítenek, majd a combközéphez érve ismét erőteljesen hajlítottak, amikor a kiállásnak még nincs előszel. Torohtyij olimpiai bajnok szerint a megfelelő technika döntő mind a szakítás, mind a lökés esetében.
A technika elsődlegességét megkérdőjelezte: ha a kivitelezés megfelel bizonyos szabványoknak, akkor más tulajdonságok döntenek az eredmény nagyságáról. A súlyzó mozgásának lehetséges módozatai a szakítás során, és a „D” jelölésű megoldás tűnik ideálisnak: a robbanás után a rúd közeledik, majd egyenesen felfelé mozog, végül kissé a függőleges mögött kerül rögzítésre.
A szakítás mozgáspályájának kérdése bonyolultabb annál, hogy egyetlen ábrához hasonlítsuk. 1985-ben 3D filomelemzéssel és földi reakcióerők mérésével térbeli mozgásokat és erőkifejtést is ki lehetett számolni. A térd erőkifejtésének mértéke viszonylag kicsi volt a törzs nyújtásakor fellépő maximális erőhöz képest, és a teljes terheléssel sem korrelált szorosan. A végeredmény szerint a belső kinetikai paraméterek alapján a gyakorlat nem az ideális mozgáspályán történik; a rúd útját a belső kinetikai paraméterek kényszerítik ki. A világbajnokság öt versenyzőjének szakításgyakorlatát elemző ábra bemutatta, hogy a rúd egyes esetekben sem mozgott a függőleges vonal előtt.
A súlyzó mozgási trajektóriájának sajátosságairól szóló tanulmány szerint három fő típus létezik a női elit súlyemelők szakításgyakorlataiban. A különböző sportolók mozgáspályái gyakran hasonlítanak ezekre, de minden versenyző egyedi. A kutatók úgy találták, hogy a sporttudósok még nem értenek egyet arról, mely pálya a leghatékonyabb, ezért főként férfi adatok alapján következtetéseket vontak le a gyakorlat bemutatására és a szakítás megértésére. A vizsgálatok 140 versenyző 304 kísérletét érintették különböző versenyekről (Bukarest 2009, Minszk 2010, Isztambul 1994, Wroclaw 2013).
A tanulmány szerint a legtöbb súlyemelő a A típusú trajektóriát használja, amelyet a szerzők kedvezőnek tartanak. Bár a grafikonok alapján úgy tűnhet, hogy a B trajektória nagyobb gyakorisággal fordul elő, a populáció korlátozott, női sportolókra korlátozódik, és csak egyetlen versenyről származó adatok szerepelnek. Más kutatók és későbbi vizsgálatok azonban a B típusú pálya gyakoriságát is megerősítik, így ezek az eredmények nem feltétlenül egyeznek meg minden kutatással. A korábbi vizsgálatok említik Gennagyij Hiszkia mozgáselemmzéssel kapcsolatos eredményeit is, aki férfiaknál C típusú pályát talált az esetek felében. Rossi és munkatársai regionális versenyek adatait elemezték, és megállapították az asszimmetria előfordulását, de a szakítás mozgástípusának megoszlása terén a vizsgálat nem adott szignifikáns különbséget. A cikk szerint a szakítás mozgástípusának megoszlása azonban fontos lehet a teljesítmény megértéséhez, és a különböző tényezők (morfológia, biomechanika, neuromotoros szempontok) együttes értékelése szükséges a siker érdekében. A 3. fejezetben a tanulmány összegzése szerint az elit súlyemelők körében rendkívül nagy az útvonalak variációja, és az A típusú pálya dominanciája nem minden súlycsoportban egyértelmű. A cikk végén felvetik, hogy a mozgástartományok és a teknikai megközelítések emberenként eltérőek, és a belső kinetikai tényezők határozzák meg a rúd útját, ezt a talajra gyakorolt erők mérésével és 3D mozgáselemzéssel támasztják alá.
Az 1990-es évek és a 2000-es évek kutatásai során a világbajnokságokon és olimpiai eseményeken végzett elemzések szerint a súlyemelők technikája és a mozgáspálya nagyfokú variációt mutat a különböző súlycsoportokban és nemek között. A 81 és 87 kg feletti nők például az A és C pályák között váltakozva teljesítettek, míg a férfiak közt sokszor az A pálya dominált. A kutatók hangsúlyozzák: a pálya típusa önmagában nem határozza meg az eredményt; a morfológia, biomechanika és neuromotoros tényezők kombinációja döntő.
- A technika és a ritmus szerepe a felvétel és a szakítás során.
- A dinamikus mozgáselemzések és 3D filimelemzések jelentősége a térbeli mozgások feltárásában.
- A belső kinetikai paraméterek és a külső kinetikai paraméterek közötti kapcsolatok komplexitása.
- A mozgáspálya sokfélesége és a nemek közötti különbségek elemzése a világversenyeken szerzett adatok alapján.
Az ókori olimpiai időktől kezdve a súlyemelés fejlődése a technikák finomhangolásáról szól. A sportág történetét idézve az olimpiákon 1924-ben öt fogásnem volt (lökés, szakítás, nyomás, egykezes lökés és szakítás), majd később ezek közül néhányat eltávolítottak. A Magyar Súlyemelő Szövetség 1957-ben alakult. 9 éves kortól javasolt elkezdeni a felkészülést, 12 éves kortól pedig a súlyzós erőfejlesztést. a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztón is ennek a sportágnak az értékei kiemelten jelennek meg.
tags: #testsulya #lasha #sulyemeles