Egy történet a híres-hírhedt szörnyetegről, a Tigris nehézpáncélosról, amely öngyilkos küldetésre indul, de legénységének leginkább önmagával kell megküzdenie. Hónapokkal a sztálingrádi katasztrófa után járunk, a németek visszavonulóban, éppen egy, a Dnyeszteren átívelő hidat készülnek felrobbantani az éjszaka közepén, csakhogy az utóvédként szolgáló Tigris harckocsi parancsnoka habozik. Mintha félálomban lenne: későn adja ki a tűzparancsot, és alig van idő átjutni a már lángoló hídon.
Ám nem lélegezhetnek fel, mert hamarosan parancsot kapnak: vissza kell indulniuk a senkiföldjére, hogy kimentsenek egy ott rekedt ezredest, akinél fontos védelmi tervek vannak, amik nem juthatnak az oroszok kezébe. Az út veszélyes, hiszen saját és orosz aknamezőkön kell átvágni, miközben szovjet önjáró lövegek vadásznak rájuk, olyan homlokpáncélzattal, amit még egy Tigris sem tud átlőni. A hosszú út és a sok rájuk leselkedő veszély egyre jobban megviseli a sokat látott kezelőszemélyzetet, akik már nem lepődnek meg különösebben, amikor egy büntetőszázad ukrán parasztokra gyújtja rá a templomot.
A parancsnok azonban egyre rosszabb állapotban van. Nem segít az sem, hogy a német katonáknak rendszeresen kiosztott teljesítménynövelőt, Pervitint - becenevén „Panzerschokolade” -, valójában drogot, metamfetamint szed, amitől összemosódik a valóság és a képzelet. A Dennis Gansel rendezte A Tigris olyan háborús filmek sorát gazdagítja, amelyek címszereplője egy páncélos, név szerint az Afganisztánban játszódó Háborús fenevad (1988), az orosz Fehér tigris (2012) vagy legutóbb a Harag (2014) Brad Pitt-tel - amelyben egyébként egy igazi Tigris is szerepelt - és a szintén orosz T-34 (2018).
Csakhogy ez egy német produkció - ráadásul az első olyan, amelyet a patinás MGM stúdió Németországban gyártott le -, és onnan azért másképp néz ki a háború. Mert egy német film nem teheti meg, hogy elfeledkezzen azokról a borzalmakról, amiket a német katonák, mind az SS, mind a Wehrmacht elkövettek a megszállt területeken, ugyanakkor nyilván nem lehet cél a bűntudat állandó cipelése. Ezt a feladatot Gansel szépen oldotta meg, tudunk hőseivel szimpatizálni, de érezzük, mi nyomja a vállukat.
A veterán rendező műfajilag is elég vegyes életművel rendelkezik, a Csajok a csúcson (2001) tette ismertté, de ő készítette a Napola - A Führer elit csapatát (2004) is, illetve dolgozott Hollywoodban (A mestergyilkos - Feltámadás). A II. világháborút közelebbről is ismeri, hiszen a Napola mellett dolgozott A tengeralattjáró című sorozaton is. akkor is meglepően jól működik, amikor nem történik semmi. Egy háborús filmben mindig van üresjárat - sem dramaturgiailag, sem anyagilag nem kifizetődő az állandó harc -, és meglepő módon ez kifejezetten izgalmasra sikerült, bármennyire is önellentmondásnak hangzik ez.
Megismerjük a kezelőlegénységet, azt, miként viszonyulnak egymáshoz, kik voltak civilként, és arról is többet tudunk meg, miként működik a 50 és fél tonnás acélszörnyeteg. Aki erre izgul rá, - és vannak páran, - láthatják a tankot víz alatti folyami átkelésre felkészítve és füstgránát bevetése közben, valamint azt, hogy hogyan néz ki a belső tere. Ez mind olyan hozzáadott érték, amit máshol nem láthatunk. És ez kell is, mert a történet a végére sajnos elvékonyodik, túlságosan kiszámíthatóvá válik.
Az út végigolvasása során megismerjük a harckocsi kezelőit, azok emberi gyengeségeit és összetartását. 1. 3. nem szállhat szembe vele. az emberhústól pedig varázserőre tesz szert. nem hagyják el, hanem hű szolgái lesznek. s most szelleme a tigris hóna alatt rejtőzik. Ji-olnak hívják, és ő most a tigris pofája mögött tartózkodik. az út felderítése. s ha valami gyanúsat észlel, előreszalad és ártalmatlanná teszi a veszélyt. hind: a történet szálai között feltűnnek a keleti misztikum elemei is, például Ji-ol és Jukhon úr szellemi jelenségei, akik a tigris környezetében mozognak.
A filmrészletek között megjelennek más kultúrák történetei is: egy taoista tan meséje, a bölcs Jang, a jangbanok és a magas rangúak viszonya, valamint az erkölcsi leckék, amelyeket az írók és tudósok a nép elé tálalnak. Ezek középpontjába kerül a jogi és társadalmi rend, illetve az adósság és becsület viszonya a társadalomban. A narratívában ez a kettősség a tigris és az emberek közti diplomáciai viszonyt is tükrözi: ki kap jogosan vakmerő hivatalt, és ki képes megőrizni az emberi méltóságot a túlélésért folytatott harcban.
Azonban a történet végére elvékonyodik: a cselekmény egyre kiszámíthatóbbá válik, és a néző a megoldást már sejteni véli. Ennek ellenére a film részletei - a tank belső tere, a vízi átkelés, a füstgránátok alkalmazása és a kezelőszemélyzet kapcsolatai - rendkívül izgalmasak maradnak. A záró jelenetek egyfajta belső vezérlő elbeszélésbe fordulnak, ahol a tigris szellemének visszaemlékezései és a parancsnok belső vívódásai egyetlen, összetett egésszé állnak össze.
Külső és belső tükröződések a történeten belül
A film olyan metaforákat használ, amelyek a szemet gyönyörködtetik és a lélek mélyére hatolnak. Szereplői között megjelenik Ji-ol és Jukhon úr, akik a tigris és az emberek közti kommunikáció szellemiségét testesítik meg. A történet a bölcsesség, az erkölcs és a hatalom kapcsolatát vizsgálja, miközben a harctér zaja mellett a belső hangok is szólnak.
Beszélünk a gazdasági és társadalmi rétegződésről is: a jangban és a kereskedelmi társadalom dinamikájáról, a jövedelem és hatalom összefonódásáról, valamint arról, hogyan befolyásolja mindez a hétköznapi emberek életterét. A narratívában a történet középpontjában a Tigris áll, amely hidat ver a múlt és a jelen között, és amely a hatalommal bírók és a kiszolgáltatottak viszonyát tükrözi vissza.