Tu zzo manch hajcsat lepke információk: zománc, technika és történet

A kitűzők zománc iszap ráégetéssel vörösréz alapra festői valamint sgrafitto technikával készültek.

Valamennyi darab egyedi készítésű, hasonlóak lehetségesek, de két teljesen egyforma nem.

K08-Modern ívek - A kitűző fekete, fehér, vilégoskék, sötétkék, vörös színű opak (nem áttetsző) és áttetsző zománc iszap ráégetéssel vörösréz alapra készült 860 C fokon kétszeri égetéssel.

K09-Virágzó fa - A kitűző fekete, citromsárga, narancssárga, vörös vörös, zöld, mohazöld színű opak (nem áttetsző) zománc iszap ráégetéssel vörösréz alapra készült 860 C fokon kétszeri égetéssel.

CS01 - A francia hajcsat fekete, sárga, mohazöld, bordó színű opak zománc iszap ráégetéssel vörösréz alapra szórásos technikával készült.

CS02 - A francia hajcsat fekete, sárga, mohazöld, bordó színű opak zománc iszap ráégetéssel vörösréz alapra szórásos technikával készült.

K05 - Virágzás - A kitűző fehér, halvány rózsaszín, rózsaszín, lila, sötétkék színű opak és áttetsző opál tűzzománc iszap ráégetéssel vörösréz alapra készült.

K06 - Mintaívek - A kitűző halvány kék, világoskék, kék, sötétkék, sötét fémes ezüst, fekete színű opak és áttetsző opál tűzzománc iszap ráégetéssel vörösréz alapra készült.

A tűzzománc megjelenése magáért beszél.

A recipiensre, vagyis az ún. vívő felületre ráégetett zománc olyan csodálatos látványt nyújt, amiért immár évezredek óta milliók rajonganak.

A hivatalos és szakmai megfogalmazás valahogyan úgy hangzik, hogy egy szervetlen, főleg oxidokból álló, részleges vagy teljes felolvadást követően keletkezett, üvegszerű, megdermedt massza, aminek a színezését általában különböző fém-oxidok hozzáadásával biztosítják.

Ez az anyag végül rákerül a zománchordozó felületre, amit fentebb recipiensként emlegettünk, ami többnyire egyébként fém.

Mindezen száraz definíció miért annyira lényeges?

Túl a tájékozottságon azért, mert ha a zománc alapvetően az üvegfélék családjába tartozik, márpedig ez a fentiekből kiderült, az egyet jelent azzal, hogy a tulajdonságai megegyeznek az üveg jellemzőivel.

Mint például, hogy saválló, éghetetlen, a víznek is ellenáll, átereszti a fényt, és természetesen nem csekély mértékben törékeny.

A felépítése nem kristályos szerkezetű, hanem amorf, kicsit olyan, mintha a folyadék üvegszerűvé dermedt volna.

A fondant a már fent is emlegetett őrölt, színtelen üvegpor.

Ehhez fém-oxidok társulnak színezékként.

Egy kis érdekesség, ha adalékként ón-dioxid kerül a fondanthoz, akkor átlátszatlan fedőzománc keletkezik.

A zománc por, valamint massza (zománciszap) formájában szerezhető be.

A tűzzománc készítés több évezredes múltra tekint vissza.

Kezdetben kizárólag díszítés céljából tűzzománcoztak.

Mezopotámiában, már Kr. e. 5000 körül készítettek üvegbevonat-szerű díszítéseket, bár ezeket még csak az agyagedények díszítésére alkalmazták igen széles színpalettán.

Ezeket a még kezdetleges zománcokat kb.

A tüzeléstechnika színvonalának emelkedése, és valószínűleg a véletlennek a szülötte volt az első üvegolvadék, mely az ókori kemencék egyfajta melléktermékeként keletkezhetett.

Habár ez még nem volt igazi tűzzománc, de ezen anyagnak, valamint további fejlesztésének köszönhetően az ókori egyiptomiak idejéből több gyönyörű tűzzománcozott fémtárgy maradt ránk (ilyen pl. a Kr. e. 1700 körül készült, Tutanhamon híres halotti maszkja).

A megfelelő alapnak az arany bizonyult, és bár a fém megmunkálása még nehézségekbe ütközik, az évszázadok során fejlődő ötvösművészet és kialakuló új technikák már megmutatták a zománcdíszítésben rejlő lehetőségeket.

Egyiptom időközbeni részekre bomlásával az évszázadok során kidolgozott technika változatlan maradt, és egyre jobban elterjedt.

Az ismeretek átadását remekül tükrözik pl. A Kr.e. V. A mai Franciaország területéről kirajzó és szinte egész európát megszálló kelta népek eszme és hitvilága bővelkedett az állat alakba bújt istenekkel, csodaállatokkal, és ezek művészi ábrázolása során ismét előtérbe került a zománctechnika, melyet a kelta mesterek a nagyobb munkáktól a kisplasztikai finomságú használati tárgyakig a tökélyre fejlesztettek, kialakult a La Tène-kultúra.

Az ír, skót, angol, osztrák és magyar területek leletei ezt hűen tükrözik.

Legkedveltebb színeik a vörös (vérzománc) és a zöld volt, bár ebben az időben természetesen még nem volt olyan széles a színpaletta mint manapság.

A Római Birodalom kettéválásával a Keleti Birodalom ismét kezdte felfedezni a tűzzománc technikát, mely remekül szolgálta a túlburjánzó ornamentikát.

Új tárgyak, szimbólumok születtek, a tartós hatalom a kereskedelem fellendüléséhez vezetett.

Megismerték az aranyhuzal, és aranylemez gyártásának technológiáját, melyek a már ismert öntés és forrasztás ismeretével lehetővé tette a süllyesztett és a rekeszes technika kidolgozását.

Jó bizonyítékok erre a kor egyházi és hatalmi jelképei, mint pl. a velencei Szt. Bizánc tartós hatalma (i.sz.395-1453), eszmevilága és gazdagsága kedvezett a zománctechnikának.

Európa zománctechnikája gyorsan túllépett nehézségein és a Bizánc által felállított normákon.

Új színváltozatokat, repedésmentes mázanyagokat és új fém-lapokat találtak.

A fejlesztő munkát kezdetben a kolostorok, majd a Rajna és Mosel menti, később a Limoges környéki műhelyekben végezték.

Az európai fejlődés -számunkra - talán legfontosabb példája erre a Magyar Szent Korona, melyen már alapvetően a zománcképek (i.sz.1000) domináltak mely jól tükrözi a fejlődést.

Az európai technika nemcsak az üvegalap összetételében, a színezékek anyagában, a technikában és stílusban, hanem a fémalapban is újat hozott.

Minden korábbi technikát és anyagot használtak, és némi fejlődés csak a fémfeldolgozásban található.

A XVIII. századi francia mesterek a zománcanyaggal és annak technikájával folytattak további kísérleteket, és a szoborzománc olyan változatát sikerült kidolgozniuk, amely sima felületen vékonyan is jól megköt.

A másik, kissé később kidolgozott technika az ugyancsak Limoges-i mázanyag a festőzománc volt.

A többnyire rézalapra felvitt sötét zománcalapon fehér és szürke színű sűrű máz volt a díszanyag.

Domborúsága és áttetszősége miatt optikailag is sajátos hatását nonfiguratív mintákra, antik és egyházi témák ábrázolására használták.

A technikában a sajátos zománcanyag mellett a többszöri égetés, a vastag, egyenlőtlen rétegek feszültségei okozták a nehézséget.

A széleskörű kutatás következtében csak egy évszázad kellett ahhoz, hogy olyan új anyagok készüljenek, melyek ismét fejlődést eredményeztek.

A XII. századtól kezdve a Bizánc sokasodó gondja miatt már nem fordított figyelmet a fejlesztésre, a város elfoglalása után pedig maradék szakemberei is szétszóródtak.

A technika visszafejlődött.

A XVIII. századtól kezdődően a természettudományok, a XIX. századtól a műszaki tudományok, azon belül a vákuumtechnika révén fejlődött a zománctechnika.

A korrózióbevonatok és a lámpagyártás fém-üveg kötései olyan ismereteket igényeltek, amelyek jól felhasználhatók a díszítő zománcozásnál.

Üzemek ipari módszerekkel foglalkoztak a zománcanyag előállításával, és a legkülönfélébb követelmények kielégítésére készítettek mázanyagokat.

A hőkezelő technika szintén nagyot fejlődött.

A magyarországi és erdélyi műhelyekben leginkább a sodrony zománc és a drágakő berakás dívott, mely valószínűsíthetően Velencéből sugárzott ki, ahol azt már a XV. század középtől ismerték.

A magyar sodronyzománc oly sajátos, és annyira jellemzővé vált, hogy műfaját az egész világon „magyarnak” nevezik.

Ez az egyedi technika minden más sodrony-zománcos műtől, a bizánci rekeszzománctól, sőt a görög, orosz és perzsa sodrony-zománctól is merőben különbözik, létrejöttük ideje között is mintegy száz év telt el.

Az egyedülállóan nálunk meghonosodott technikával készült művek a XV. században európai hírnévre tettek szert.

Tudjuk, hogy hazai ötvöseink már az első Árpád-házi királyok korában ismerték a zománcot, és a XIII - XIV. században készítettek hasonló zománccal kelyheket.

Magyarország számos nagyobb városában a templomok építése maga után vonta az ötvösség felvirágzását is.

Ez a fellendülés a XV. századtól kezdve több nemzedéken át a XVI. század közepéig tartott, majd a sodronyzománc gyakorlata, alkalmazása a XVI. század közepétől egyre inkább általános hanyatlásnak indult.

A XX. Az 1920-as évek végén a historizáló felfogást az expresszionizmus gótizáló és szerkezetesebb változata váltotta fel.

A XX. 1945 után az ötvösség helyzete alapvetően nem változott.

Az új korszak kezdetben zavarban volt az ötvösség feladatának, a társadalomban elfoglalt helyének megítélésében.

Sok vezető tudatában a szakma „kincsképző” tevékenysége kísértett s ennek súlyos ára volt: a hagyományos műfajok művelése fejlődött vissza.

Pedig jól tudjuk, hogy a még élő és kihalóban lévő szakmák ötvöződnek az ötvösségbe.

Ilyen a díszműkovács, a zománcművesség, a vésnök, a cizellőr stb.

A legnagyobb változás az 1950-es évek elején következett be, az ötvösművészet - mint annyiszor a történelem során - a politika szolgálatába állt.

1956 után az új magyar fémműves ötvösséget megteremtők első generációja elsőként hozza létre saját szervezetét az Ötvös Stúdiót ahol újra kezdték alkalmazni a zománcot, mint díszítőanyagot.

A 80-as években, a mai értelemben „iparművészeti technikának” kinevezett zománc kitört az „iparművészet”-i felhasználásából, majd az ötvösségből is kiemelkedett, ahol évszázadokon át, használt díszítőanyag volt.

Az alkotótelepeken, a hagyományos technológiákat és technikákat még nem teljesen ismerve, egyedi jelentésű, sajátos műtárgyak létrejöttének műfajává vált, zománcozott táblaképek formájában.

zománc technika és felépítés ábrázolás

Thoth TELJES TÖRTÉNETE és Rejtett Tanítása

tags: #tuzzomanc #hajcsat #lepke