Vatera szilver konty muhaj: Életút és önálló útkeresés

A történet több szálon fut össze: az egyetemi végzettség, a munkakeresés, a költözés vágya és a személyes szabadság körül forgó döntések.

Az alapok: közös döntések és személyes ellentétek

Ahogy Ti is tudjátok, Bertivel január végén végeztünk az egyetemen, s elkezdtünk munkát keresni.

A kezdeti elképzelések, miszerint szeretnénk saját vállalkozásba vágni, s a magunk uraként helytállni hamar szertefoszlottak.

Sőt, bármennyire is nehéz ezt kimondani, így utólag talán elegendő bátorsággal és akaraterővel se.

Végül úgy döntöttünk, hogy előbb tapasztalatokat gyűjtünk, regisztráltunk hát a profession.hu-ra, és ahogyan az lenni szokott, elkezdtük az álláshirdetéseket bújni.

Közben elkezdődött a pánik, már ami engem illet.

A legfőbb gond az volt, hogy én mindenképpen Debrecenben gondolkoztam, nagyon szeretem és mai napig otthonomnak tekintem a várost, imádtam a lakást, ahol éltünk, a szép, ugyanakkor nyugodt környzetet, s legfőképpen a családom közelségét.

Bármennyire is infantilisen hangzik, én nagyon, talán az átlagosnál is sokkal jobban ragaszkodom a szeretteimhez és egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy a jövőben ne találkozzunk legalább olyan rendszerességgel, mint most.

Nem tudok, és nem is akarok elszakadni tőlük, így inkább választottam volna olyan munkát, ami távol áll tőlem és kevesebbet fizet, mintsem a költözést.

Berti viszont teljesen máshogy látta a helyzetet.

Neki sokkal fontosabb volt, hogy örömét lelje a munkájában, s úgy vélte, hogy az igazán jó lehetőségek márpedig Budapesten várnak.

Rengeteget beszélgettünk erről, tulajdonképpen konfliktusmentesen, hiszen mindketten teljesen megértettük a másik álláspontját, viszont egyszerűen nem tudtunk azonosulni vele, patthelyzet alakult ki.

Ennek eredményeképpen pedig elkövettük a lehető legnagyobb hibát - persze utólag okos az ember - én kizárólag debreceni és Debrecen környéki, Berti pedig csak budapesti állásokat nézett.

Nem volt tehát kiforott, közös koncepciónk, átadtuk magunkat annak a bizonyos majd lesz valahogy érzésnek.

A belső vívódás és az önismeret útja

Már ez önmagában igen feszült helyzetet teremtett, amit természetesen megfűszereztek az ilyenkor általánosan felmerülő akadályok: a csalódottság, hogy nem találsz olyan munkát, ami igazán tetszene, de nyilván mégis beadod sok - sok helyre.

Helyekre, ahova aztán egyáltalán nem hívnak vissza vagy végül nem téged választanak ki, miközben valamiből persze élned kell, hiszen nem szeretnél a szüleid terhére lenni.

Elég komplex és nyomasztó helyzet.

Teljesen bezárkóztam, úgy éreztem, hogy erről nem beszélhetek, mert az emberek többsége szemében ez nem több puszta nyavajgásnál.

A többség egyáltalán nem értette, miért ragaszkodom a megszokott környezetemhez, földhözragadtságnak vagy éppen hisztinek minősítették kötődésemet.

Azt vettem észre, hogy az emócionális dolgok, az érzések és intuíciók a többség szemében értelmetlen badarságok, sokak számára csak olyan kézzelfogható, racionális fogalmak léteznek, mint magas fizetés vagy menő munkahely.

Mindeközben az is nyomasztott, hogy egyre biztosabban éreztem, hogy én nem vagyok - klasszikus értelmeben véve - jó alkalmazott.

Nekem gyerekkorom óta eszméletlenül fontos a személyes szabadságom, s minden olyan szituációból, ahol úgy érzem, megpróbálnak formálni és megkötni, egyszerűen menekülök.

Aztán nagy nehezen sikerült megfogalmaznom: nagyon szívesen dolgozok napi tíz - tizenkét órát is, viszont számomra nagyon fontos, hogy kötetlen munkaidőben tegyem, szabadon alakítva az időbeosztásomat.

Szeretem, ha kreatív lehetek, ha számomra, s persze mások számára is értékes produktumot állíthatok elő, amiért úgy érzem, megérte dolgozni.

Szóval pörgős, rugalmas, mozgalmas és színes, ugyanakkor laposabb, otthonról dolgozó napokat is megengedő állásra vágytam.

Persze ha ezt bárkinek előadtam - egy - két kivételtől eltekintve - általában kétféle választ kaptam (mondanom se kell, egyik se pozitív).

Az első, finomabb verzió szerint álomvilágban élek, ilyen munka nincs, és nem igaz, hogy nem tudok beállni végre abba a bizonyos sorba.

A második csoport tagjai nemes egyszerűséggel úgy dekódolták az elképzeléseimet, hogy nekem büdös a munka.

Pedig ez egyáltalán nincs így.

Végül - miközben persze rengeteg végzettségemnek megfelelő helyre elküldtem az önéletrajzomat - nagy nehezen elhittem, hogy teremthetek lehetőséget és megvalósíthatom önmagam.

Anya tanácsára, aki végig támaszom volt és nagyon hálás vagyok érte, hogy mint mindig, most is itt voltál nekem, konkretizáltam az elképzeléseimet, figyeltem az eseményeket, igyekeztem tudatosan haladni előre, és megragadni az útközben adódó lehetőségeket.

S hogy miért mesélem el mindenezt? Mert szeretném, ha hinnétek magatokban és sajnos úgy gondolom, hogy ez korántsem olyan egyszerű, mint ahogyan hangzik.

Mert tudom, mennyire nehéz azzal szembesülni, hogy a megszokottaktól eltérő elképzeléseink, vágyaink támadnak, melyek mások szemében talán álomvilágnak tűnnek.

Talán nekem se sikerült volna, ha nem kapok támogatást attól a néhány embertől, akiket tényleg szívből szeretek (és tudom, hogy most mosolyogtok, mert tudjátok, hogy rólatok van szó) és szeretném, ha most én adhatnék.

Nem arról van szó, hogy különcöknek áll a világ, remélem nem értitek félre.

Sokkal inkább arról, hogy ha egy adott szituációban úgy érzitek, hogy az utatok eltér az átlagostól, a társadalmilag elfogadottól, de Ti tudjátok, hogy helyes az irány, merjetek önmagatok lenni.

Higgyetek benne, hogy sikerülhet, de a hit mellett tegyetek is érte, legyetek nyitottak és keressétek a lehetőségeket.

Meg persze éljetek velük.

Mindeközben pedig türelmet és toleranciát is tanultam, rájöttem, hogy nem vagyunk egyformák, s amennyire én nehezen élem meg, ha az utamat elítélik vagy csak nem fogadják jól, úgy másnak is nehéz.

Ti mit gondoltok erről? Éltetek már meg hasonlót, előfordult már, hogy úgy éreztétek, nem ért meg a környezetetek és inkább nem is beszéltetek arról, mi minden zajlik bennetek?

A megoldás Budapest felé vezet

A lehetőség, melyről meséltem azonban Budapesthez kötődik, úgyhogy bármennyire is nehéz volt meghozni a döntést, június elsején Bertivel a fővárosba költözünk.

Körülbelül két őrült hetünkbe került, mire találtunk albérletet, ha nem látom, el se hiszem mennyire pörög most az ingatlanpiac és milyen hipergyorsan fogynak a lakások.

Ilyenkor ébredek csak rá, mennyi minden lapul a szekrényeim mélyén.

Ráadásul nem vagyok valami hatékony költöző, sajnos órákig képes vagyok elszöszmötölni egyetlen fiók kiürítésével is, elmerengve az ott talált papírok, füzetek tartalmán, felidézve a régi emlékeket.

Ezúttal azonban extra kevés időm maradt, ezért úgy döntöttem, kicsit tudatosabban intézem a szekrényürítést, s a megszokottaktól eltérően határozottan fogok szelektálni, s amit nem muszáj, nem is viszek tovább.

Sokan szoktátok kérdezni, hogy az ilyenkor hova kerülnek a ruhák, cipők, ékszerek.

Nos, egyrészüket rászoruló családoknak, kedves ismerősöknek szoktam elajándékozni otthon, Zsákán, a többit pedig a Vaterára töltöm fel.

Több, mint hét éve regisztráltam az oldalra, s a mai napig rendszeresen használom és mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki eladáson töri a fejét.

Két legfőbb előnyének a csalófigyelő-rendszernek és felhasználói értékelési rendszernek köszönhetően kialakult maximális megbízhatóságot és az oldal magas látogatottságát tartom.

Sajnos pár hónappal ezelőtt, egy másik aukciós oldalon mi is figyelmetlenek voltunk, és belefutottunk internetes csalásba, úgyhogy saját bőrömön is megtapasztaltam, mennyire fontos, hogy egy aukciós oldal hatékonyan szűrje a felhasználókat és biztonságos vásárlási lehetőséget biztosítson.

Eladóként és vevőként is teljesen elégedett vagyok a rendszerrel: a feltöltés gyors és egyszerű, s a hatalmas látogatottságnak hála sokkal gyorsabban találnak gazdára a meghirdetett termékek, másrészről óriási a kínálat, sok új, illetve hibátlan terméket is találni szuper áron.

Ha pedig szívesen bekapcsolódnátok egy kis blogsale-be, mindkettőnk ruháit és kiegészítőit - így például a következő képen látható ékszereket és pulóvereket is - megtaláljátok az oldalon, az én profilomat ide, Panniét pedig ide kattintva érhetitek el.

Anyway, the opportunity is in Budapest, so hard or easy, Berti and I are moving to Budapest on 1st June.

It took two crazy months till we found a right flat, the market is so active right now I couldn’t believe.

This was when I realized how many things I forgot in the deepest shadows of my wardrobe.

I'm not effective, I can spend hours emptying one single drawer, because there are always something interesting, a book or just memories.

Now is different. I decided to be effective and to pack systematically, and to leave behind what I don’t need.

And where all those things go? Well, some go to people in need back home in Zsáka, some to family, and there are things I upload on Vatera.

I created my profile seven years ago, I use it since then and I think everybody should try it who wants ...

Infografika az önmegvalósítás útjáról
SzakaszRészletek
Vágy az önállóságraRövid távú tervek meghiúsulása
Közös döntésekDebrecen vs Budapest
Megvalósítás útjaÁlláskeresés, rugalmasság

tags: #vatera #szilver #konty #muhaj