Bukósisak helyett hordott kalap, háborúzó szabóságok és szigorúan meghatározott öltözék. A 19-ik századi Budapest romantikája a csodás épületeken, az épülő Andrássy úton és műjégpályán túl elsősorban a hibátlan és ízléses öltözékben grasszáló dámák és úriemberek felidézésével élhető át legjobban. Az addigi magyaros formájú, túl díszített ruhákat fokozatosan egyszerűbb és - angolszász befolyásra - gyakorlatiasabb ruhadarabok váltották fel. Az addigi Kazinczy vagy éppen Zrínyi kabátokat folyamatosan az öltönyök, szmokingok és frakkok adták át a múltnak.
A zsinórozott, paszományos és díszgombokkal bőven ellátott kabátok egy darabig még a kiemelt ünnepeken megjelentek, de egyre inkább előtérbe került a visszafogott elegancia. A ’60-as évekre az úriemberek búcsút intettek az ingen található fodroknak, és a csizmát is a cipők kezdték helyettesíteni. Ekkor kezdett terjedni a kabát alatt viselt mellény és a hozzá kötött nyakkendő, míg a kiegészítők közül előretörtek a sétapálcák, a kesztyűk és a díszzsebkendők. A fejre a csákók helyére kalapok kerültek, és kialakult, hogy milyen eseményre melyik fejfedőt illik választani. A legelegánsabb ruhákhoz feltűnt a cilinder, míg a szmokinghoz a homburg dukált. A hétköznapi megjelenés alapja a keménykalap lett, majd a huszadik század elején elterjedt a lapos, nagykarimájú szalmakalap, különösen a meleg napokon.
Talán kevesen tudják, hogy a keménykalap eredetileg az úri közönség lovas kirándulásain terjedt el, mivel erős anyaga és gömbölyű kialakítása nagyszerűen védte a fejet (akár egy bukósisak), miközben aránylag elegáns darab tudott maradni. A 19-ik század utolsó évtizedeiben alakultak ki azok a férfi viseletek, melyek a mai napig az elegáns megjelenés alapjainak számítanak. Ekkor kezdte hódító útját a frakk, a szmoking, a zsakett, és egyre elterjedtebbé vált az öltöny viselete. A legelegánsabb nappali viselet a zsakett volt, mely kinézetre erősen emlékeztet a frakkra, de a nadrág és a mellény nem kötelezően volt fekete színű, illetve az ing visszahajtott ujjú. A zsaketthez színes nyakkendőt és szintén színes csokornyakkendőt is lehetett választani. Ha egy úriembernek egy esti eseményen kellett megjelennie, akkor kizárólag a frakk jöhetett szóba. Ehhez kötelező volt a fekete nadrág, a szimpla kézujjas ing és a fehér csokornyakkendő. Eredetileg a frakk kímélésére találták ki a hosszú farkak nélküli szmokingot, melyet - ahogy a nevéből is sejthető - dohányzáskor hordtak. Ilyenkor a mellényt is le lehet venni (szintén a füsttől kímélendő), helyette pedig spanyolövet kötöttek a derekukra. A szmoking abban is különbözik a fraktól, hogy vannak oldalzsebei is, a dohányzás kellékeinek tárolásához. A későbbiekben a szmoking elfogadottá vált az esti rendezvények ünnepi viseleteként. A frakk és a zsakett kötelező kiegészítője volt a fekete cilinder, a rojtos végű fehér sál és a hasonló színű kesztyű. A szmokinghoz viszont homburg kalapot hordtak. Ez egy egyszerű szabású, karimáján mindenhol felhajtott és egyetlen horpadással készült fejfedő volt. A kevésbé elegáns, hétköznapi eseményekhez két- vagy háromrészes öltönyt hordtak, általában keménykalappal.
Az öltönyökkel kapcsolatos legfontosabb szabály az volt, hogy derékövet kizárólag a kétrészes öltönyökhöz vettek fel, mert egyébként a mellény fennakadt volna rajta és nem tudta volna követni a derék vonalát. A háromrészes ruhához így kizárólag nadrágtartó viselése volt elfogadható. A ruházati divatról a férfiak eleinte a szabóiktól vagy a szájhagyományból informálódtak, mivel Magyarországon 1829-ben jelent meg az első divatrajz újságban, és egészen a ’30-as évek végéig kellett várni az első divatlapra. Ebben az időszakban a szabók nem csak követték, hanem alakították is a divatot.
Az újságokba szánt modelljeiket leskiccelték, majd hivatalos rajzolónak adták át, mivel az akkori közízlés csak a kiváló minőségű grafikákat fogadta el. Bár a Szabadságharc ideje alatt eltűntek a divatlapok, az ’50-es évek elején újra megjelentek a kínálatban. Akkor a divatot elsősorban a Váci utcai Alter és Kiss szabóság irányította, akik fél évente Párizsba utaztak a legújabb trendek tanulmányozására, és a királyi udvar is őket foglalkoztatta beszállítóként. A másik jelentős cég 1858-ban nyitotta meg üzletét, két Kisséktől kiugrott szakember alapításában. Monaszterly és Kuzmik Párizs mellett Londonban is gyűjtöttek ihletet.
Az első klasszikus divatlap 1866-ban jelent Magyar Bazár néven a német Der Bazar magyar változataként. A fodrászat történetében igazán kiemelkedő volt az elmúlt kétszáz év. Bár számos új hajtrend jelent meg ez idő alatt, sok fodrászt az elmúlt korszakok frizurái inspiráltak. Tudja milyen hajtrendek uralkodtak a 19. században? Ami azt illeti, az ember időtlen idők óta minden lehetséges eljárást kipróbált a hajvágásra, megkötésre és tincsek felkötésére.
Ezek közül a 19. és 20. században divatosnak elismert frizurák a pazarságtól és pompától való eltávolodást jelentették. Ez egy nagy visszatérés volt a természeteshez. A barokk parókák csak, mint színházi kellékek voltak láthatók. Ehelyett az emberek inkább újra kezdtek ihletet meríteni és elemezték Milyen frizurák voltak divatosak az ókorban. A fejlődéssel és kulturális változásokkal együtt viszont új hajviselési trendek is megjelentek. Mindez együttvéve hihetetlen sokoldalúvá tette a 19. és 20. DIVATOS FRIZURA A 19. A 19. és 20 századi fodrászat története egy 360 fokos fordulat volt.
Épp ezért a mai idők, az ókori frizurákkal, különösen a római korabelivel, tértek vissza. Habár ez nem az egyetlen jellegzetes trend, ugyanis a 19. Milyen frizurák voltak divatosak a 19. időkben. Általában az emberek rövid és sima hajat részesítettek előnyben. Divatos volt a réteges haj, és legtöbb esetben ez a típusú frizura lesimított volt, hogy így megfosszák a volumentől. Hogy ezen célt el érjék, többek között hajolajat használtak. à la Titus frizura - rövidre vágott, tépve vágott haj, mely tipikus római férfi hajviselet volt. à la Victime frizura - hátul rövid haj hosszabb oldalakkal és elülső frizurával, melyet gyakran a homlokot takaró fürtök jellemeztek.
Ezzel a hajviselettel tisztelegtek az összes forradalom alatt lefejezett nő előtt. Hogy érthető legyen, az áldozat haját hátul teljesen leborotválták, hogy a nyaka teljesen csupasz maradjon. A 19. század második felében a nők elkezdték újra növeszteni a hajukat, hogy mutatósabb és nőiesebb frizurákat hordjanak. Az emberek próbálták valahogy feltűzni a középhosszú visszanövő hajukat. Ez az az időszak, amikor kialakult a divat, amit az arcot körbe vevő jellegzetes fürtök jellemeztek. Gyakran ezek a frizurák kontyokkal készítették (először alul, majd később fentebb).
Azon időszak egy másik divatos hajviseletét az Apolló íjának formája ihlette. Néhány nő a hosszú hajból készült dúsabb hajviselet mellett döntött, amely szintén jellemző volt a 19. század második felére. Abban a korszakban a leghosszabb hajat viselő személy, Erzsébet osztrák császárné volt, akinek vastag hajfürtjei a földig értek. Legendákat zengtek a hajáról.
A 20. századi fodrászat még mindig a göndörítéstől és feltűzéstől függ? Nem mindig. Ez a század egy olyan időszak volt, mely tele volt változásokkal úgy a nők megjelenésében, mint a frizurájukban. A 20. az igazság azzal, hogy 1900-tól engedték a nőknek, hogy fülüket és nyakukat felfedjék, amit a korábbi korszakokban elkerültek. A 20. század első évtizedében felismerhetők voltak a rövid frizurák, gyakran fülig értek és egy széles szalaggal hordták. Ez a divat népszerűvé vált, köszönet Eve Lavallière híres színpadi színésznőnek.
Nem hamarabb, mint a 20. század kezdetén jelentek meg az első hajformázó termékek. Az igazi rövid haj őrület a 20-as években virágzott. Néhányan, Victor Margueritte La Garçonne című novellájából ismert tipikus rövid frufrus, borotvált nyakú frizurája alapján inspirálódtak. Mások Coco Chanelre akartak hasonlítani, aki egy pageboy hajviseletet mutatott be, mely tökéletesen illett a tomboy stílushoz, ami igazán divatosnak számított akkoriban.
Azonban egy évszázaddal később a rövid haj már nem volt többé divatos. A többség a nőiesebb frizurákat kezdte el hordani, amely hosszú laza hajat jelentett. A sötét hajat felváltotta a finom szőke tincs. A 30-as évek hajviselete olyan klasszikus, melyek manapság is megjelennek. A lágy hullámok és fürtök visszatértek, és ezeket könnyű volt észrevenni úgy a rövid, mint hosszú hajakon, melyek gyakran a bob frizura divatjában jelentek meg. Ez ezen évtized kötelező eleme az oldalt elválasztás volt. Ez a hosszú hajú frizurák ideje volt. Meglehetősen népszerűek voltak a Hollywood-i fürtök, rugalmas és szabályozott rendezetlenség, melyet hajhengerek vagy hajcsavarók segítségével készítettek. A hajat vagy a fül mögé húzták vagy oldalra hajtották, gyakran pántokkal díszítve.
Valahol a 20. század közepén a stílusok lassú szétválása egyre felismerhetőbbé vált. A stílusikonok, akiket ezen évtized női követtek, Audrey Hepburn és Marilyn Monroe voltak, akik igazából két teljesen eltérő stílust testesítettek meg. Ez az a korszak is volt, amikor a gyönyörű nőről alkotott imázst újra alkották a merészebb hajviseletek javára. A 60-as évek egy másik divatos kelléke a széles fejpánt volt, melyet a fej közepén hordtak. Ennek köszönhetően a hátrafésült és túlméretezett hajat még jobban kihangsúlyozták.
Lényegében, a hajat hátra fésülték és kicsavart hajvégekkel igazították el. Még egy évtized, amikor a hosszú haj még divatos volt, bár fokozatosan átváltott egyenesebbé és simábbá. A frufru formája is megváltozott, ezúttal oldalra rendezett lett. Azokban az időben a nőkre jellemző volt, hogy szívesebben felfedték a homlokukat, néha hátrakötötték a frufrujukat. Az évtized legdivatosabb frizuráit a Charlie angyalai című film ihlette.
A 20. század 70-es éveiben vált népszerűvé a hajfestés. Az emberek keresték azokat a technikákat, melyekkel a kívánt platina árnyalatot adhatták a hajuknak. A legnagyobb őrületek a fodrászatban a 80-as években kezdődtek. A 20. század vége olyan bizarr frizurákkal lepett meg minket, amiken ma gyakran csak nevetünk. A rendkívül terjedelmes hátrafésült haj volt divatban akkor.
Később a hátra fésülés csak a felső részre korlátozódott kombinálva azt egyenes, vállra eső hajjal, az úgynevezett mullet stílussal. Büszkén viselt frizura volt az 1980-as években a dauer és a rövid aszimmetrikus hajviselet is. Nehéz olyan egyetlen frizurát találni, ami a legnépszerűbb volt a 20. század utolsó évtizedében. Kétségkívül a vegyes stílus képviselte ezt a korszakot.
Nem voltak útmutatók, ha a frizuráról, hajhosszról vagy a színéről volt szó, ami igazából a mai napig így van. A 19. század második fele az Osztrák-Magyar Monarchia kezdeti időszaka és a késő viktoriánus kor. Ekkor zajlott az amerikai polgárháború, a gyarmatok versenye és a második ipari forradalom. A pompás ruhaköltemények ideje, a hölgyek látványos megjelenésükkel azóta is a kor iránti jellegzetes nosztalgiát elevenítik fel. Ezzel szemben a férfiak öltözéke nem sokban különbözött egy mai férfi ünnepi viselettől.
Az 1850-es, 60-as éveket második rokokó néven is emlegetik a divattörténetben. A kor jellemzője volt a krinolinos szoknya, amely nem új találmány, viszont terjedelmesebb, mint valaha. Jellemzője a keményített alsószoknya és merevített drótszerkezet, abroncs. A szoknya hosszú volt, időnként uszállyal - a bokát szigorúan tilos volt a külvilág számára láthatóvá tenni.
A kor trendkövető asszonyai egyedül aligha tudtak megbirkózni a felöltözés nehézségeivel. Mindemellett ezt a fajta pompás öltözködést a felsőbb társadalmi rétegek lányai engedhették meg maguknak, hiszen rengeteg anyagot fölemésztett egy-egy ilyen fodros ruhaköltemény. Nem is beszélve arról, hogy a magára valamit adó asszonyság például a luxuscikknek számító selyemből varratta ruháját.
Az 1870, 80-as évekre a női szoknyaviselet változott: a harang alakú krinolinból turnűr lett. A turnűr alapja szintén fémváz volt, amely hátul, a fenékrésztől volt terebélyes, párnákkal kibélelt. Így az ülés, de még a járás is rendkívül kényelmetlen volt a hölgyeknek. Az aktuális felsőruházat számos tényezőtől függött: időjárástól, napszaktól (délelőtt vagy délután), tevékenységtől (korzózás), illetve a fontosabb alkalmak (vizit, lóverseny, színház vagy opera) is meghatározták. A fázós leányok - pulóverek, kardigánok nem lévén - kendőt vettek a vállukra. A kiegészítők között természetesen fontos helyet foglaltak el az ékszerek, de hasznos és esztétikus eszközök voltak a legyezők, napernyők, kesztyűk és a kalapok is. A báli ruha egy külön műfaj volt drágább anyagokkal, pazar díszekkel és mély dekoltázzsal - a bálok alkalmával mindenkinek a legszebb oldalát illett mutatnia, ugyanis ezek voltak az udvarlás fő színhelyei.
Mi került a díszes ruhák alá? Egy kényelmes alsóing, majd egy kényelmetlen fűző. A fűzőt illetően sok rémtörténet kering, hogy közvetlen vagy közvetett módon hogyan okozták viselőjük halálát. A ruhadarab a 20. század elejéig nagy divat volt: a nők a minél vékonyabb darázsderékra törekedtek általa.
A férfiak öltözködése nem volt oly látványos és - mai szemmel nézve - extravagáns, mint a hölgyeké. A korábbi időkhöz képest egyszerűsödött szabásban és színben egyaránt. Jellemzője a keménygalléros ing, mellény, zakó vagy frakk, egyenes szárú nadrág - mindez nem sokban különbözik egy manapság használatos férfi ünnepi viselettől. Kivéve a cilinder, amely ma a steampunk stílus kelléke. A kiegészítők közé tartozott a kesztyű, a bot vagy sétapálca. Magyar jellegzetesség volt a sujtás vagy cikornya nevű zsinórzatszerű dísz, amely a 17. században kezdődően a korai kapcsolódó értékeket jelképezte.
Ez a történet összefogja, hogyan alakult Magyarországon a fodrászat és a borbélyzás viszonya a 19. században és hogyan hatott a mindennapi megjelenésre. A fodrász szakma külső megjelenése, a boltok nevei és a piaci környezet is részét képezi ennek a históriának, amely összeköti a társadalmi rétegeket és a divatot. A borbélymesterség hosszú története szerint Egyiptomtól Szicílián át Európán keresztül mutatja meg, hogyan vált a fodrászat modern szakmává. A 19. század végéig a borbély szakma nem volt túl keresett karrier, de a mozgóképek megjelenésével ismét növekedett a népszerűsége. A 1920-as évektől pedig megnyíltak a fodrásziskolák, és tanítást kaptak a hajvágás és a hajformázás mesterségére, míg a kozmetika egységesítésével egy helyen lehetett minden szolgáltatást igénybe venni.
Hajvágás és színmódosítások a 19. században
A hajfestés 19. századi története során a növényi alapú szerek adják kezdetben a témát, majd a század végére a modern kémiai megközelítés vált meghatározóvá. A hennát és más növényi összetevőket használták, például cassia-t és aranysárga árnyalatú pigmenteket, miközben a ritkaságnak számító csillámport és ezüst-nitrát is megjelent a fodrászlapokban. A legújabb kutatások szerint portréfotózások alkalmával előszeretettel festették a szőrszálakat. A 19. század végén megjelentek a metódusok a szőkítésre, és a 20. század elején az első szintetikus festékek is megjelentek. A mauvein nevű mesterséges szín 1860-as években hódított, majd a későbbiekben következtek a többi mesterséges színek, melyek alapját a PPD kifejezésű szerves molekula adta.
A hajfesték-technológiák fejlődése során az első félig-meddig korszakokban a poros technikák sem hiányozhattak: a hajpor ápoló szerekké vált, és a vöröses, arany és ezüst árnyalatok megjelenése egyfajta társadalmi státuszhoz kapcsolódott. A 19. századi festékek között a Twiggs-hajfesték és más növényi elegy is található volt. A 20. századi hajfestés pedig a kétlépcsős eljárásokkal és a belső festékezésekre épült módszerekkel folytatódott. Ma már több tucatnyi szín és hatás érhető el a piacon, a fénytől függő, holografikus vagy többnyire pasztell tónusokig terjedően.
