Miért volt a ma 13 éve, 2001 január 2-án elhunyt Zámbó Jimmy a Csepel-szigetiek, az elnyomottak, a megalázottak, vagy csak egyszerű emberek „embere”?
Zámbó Jimmy nem a tömegkultúrának volt része, hanem a rendszerváltás kulturális emlékezetének.
„Mintha nekem énekelt volna” - kezdi egy gyászoló, Zámbó Jimmy csepeli házánál 2001. januárjában, majd így folytatja egy másik: „szerettük ezt az embert, ez közülünk való volt, és sikerült neki”.
A Zámbó Jimmy-jelenségből nem Zámbó Jimmy a fontos, bár valóságos celebritás volt, médiaikonná mégsem vált soha, hisz a kulturális elismerés hierarchiájában igen alacsony szinten helyezkedett el.
Mi azokat keressük, akiknek Zámbó Jimmy dalai jelentéssel bíró szöveggé és minőséggé válnak.
Nem kell sokáig mennünk, hiszen egy „társadalmi rétegnek (sokféleképpen hívhatjuk: Csepel-szigetiek, elnyomottak, megalázottak, vagy csak egyszerű emberek) volt a kulturális önazonossága, másrészt a kulturális önreprezentációja.
Jimmy ezek közül az emberek közül jött, bizonyos szempontból az ő hősük, az ő reménységük volt.”
A népesség csaknem egynegyede szerette, ezen belül a vagyoni helyzet tekintetében társadalmunk alsó, alsó-közép rétegeiben különösen népszerű volt, azon belül is az elvált, vagy élettárssal élők körében.
Ha mindezek mellett megjegyezzük, hogy sem az idősebb korosztályok, sem a fiatalok számára nem jelentett vonzerőt, ellenben egy közöttük elhelyezkedő viszonylag széles átmeneti sávban pedig a rajongótábor igencsak felülreprezentált, akkor ezen szempontok mentén megállapíthatjuk, hogy hallgatói nem egy esetben a stabil egzisztenciát nélkülözők közül került ki.
Kiknek a „lenti élet”, a lecsúszás (veszélye) mindennapos élményük volt, és az érzelmek intenzív megélése mindennapos igényük.
Általános állításként elmondható, hogy Zámbó Jimmy hallgatói nem a Nagy Társadalom védőbástyái mögött élő tömegkultúra fogyasztói.
Zámbó Jimmy nem volt része a tömegkultúrának, amely inkább a középosztályé, mintsem a lecsúszottaké vagy az alsó középosztályé.
Halála előtt Zámbó Jimmyhez nem igen lehetett hozzájutni a plázák polcain, annál inkább a szinte minden magyarországi kocsmában meglévő zenegépben.
Nem is annyira a Zámbó Jimmyhez kötődő ízlésvilág az elsődleges, hanem a hozzátartozó kulturális közeg.
Nem is Zámbó Jimmy esztétikai megítélése a fontos, hanem népszerűségének társadalmi és kulturális háttere.
Mint említettük, a Zámbóról szóló narratíva visszatérő motívuma, hogy lentről jött.
Fontos volt azoknak, úgy gondolták (György Péterrel élve), hogy „íme, valaki közülük mily sokra vitte, miközben továbbra is köztük maradt, nem költözött be a városba, és akinek slágereit igazán szívből sajátjuknak érezték”.
Jimmy azután sem hagyta el Csepelt, miután királlyá tették, ebben pedig György Péterhez hasonlóan nem kevés őszinteséget látok.
Egy olyan világból érkezett a nyilvánosságba, melynek tagjai saját kultúrájukat soha nem látják viszont a médiában, akiknek a kulturális önmegjelenítésükre semmi esélyük nincs, mindennapjaikat pedig nemcsak hogy tragikus érzések, hanem tragikus események választják el egymástól, és akik a dalszövegek megélésén keresztül teremtik meg önmagukat.
Mert kik hallgatják Zámbó Jimmyt?
Felületességre vall, ha valaki azt mondja: a hétköznapok hősei.
Mondjuk inkább némi (ál)pátosszal (és kellő modorossággal, hiszen Lukács György ifjúkori művei elég sajátosan illeszkednek csak Zámbóhoz, most mégis előbbieket emeljük be utóbbi kapcsán), hogy a „költészetre bezárult ajkak költészetét” jelentik Jimmy dalai, azoknak az embereknek, „akiknek mindene egy kártyára van feltéve, egy olyan kártyára, amely nincs is benne abban a játszmában, amit játszanak; emberek akik egész egzisztenciájukat egy elkerülhetetlen csalódásra építették, és akik összeomlanak, ha bekövetkezik, ami elkerülhetetlen volt mindig”.
Zámbó Jimmy dalszövegei emberközeliek a tekintetben, hogy kiolvasható belőlük az elbukás lehetősége.
E dalok tartalmi ismertetésével lehetne igazolni, hogy Jimmy „szerelemképe”, az a csúcspont, ahova hallgatói mindig is vágyódtak, de lezuhannak a mélybe, „a semmibe, a közönséges életbe, abba az életbe, amely nem élet már, és amelyből nincsen és nem is lehet feltámadás”.
Ez az élet, a polgári élet.
Hallgatóinak az élet maga az ismétlődés, szabadsághiányukat soha meg nem értő, kezelni nem tudó emberek, kik számára a „kiút talán sokkal rosszabb, mint az állapot, melyből kivezet”.
Zámbó a valóságot írja le anélkül, hogy egy sor erejéig is beszélne róla.
Merthogy lezajlott egy rendszerváltás, mely új reményekkel, s egy új világgal kecsegtetett. A gazdasági rendszerből történő átrendeződések következtében végül ritkult a szociális háló, egzisztenciák dőltek meg, s a boldogság kereséséről még álmodozni is udvariatlanság lett.
Ezrek életének lett háttere az egzisztenciális bizonytalanság, s vágyaik a talaj megkötésén túl másra nem igen irányultak a „minden bizonytalan“, „minden változó“ és „minden élmény” társadalmában.
Magány, és a magányt feloldani szándékozó boldogság keresése jellemezte őket, melynek megtalálása elviselhetővé teszi azt, amiért élni sem érdemes.
Ebben a léthelyzetben Zámbó Jimmy dalai nem jelentenek mást, mint „menekülést egy (álom)világba, ahol csak az egyének személyes érzései számítanak”.
Individuális álomvilág egy agresszív, elszemélytelenedett, és kiüresedett társadalmi valósággal szemben.
György Péter hívta fel Zámbó Jimmy megítélése kapcsán arra a figyelmet, hogy el kell döntenünk: a „mindenkit megillető szolidaritás az erősebb, vagy a bármely ízléseltérés okán adódó undor”.
Ugyanis a középosztály nagy része, de legalábbis az elit, nem volt túlságosan nagy véleménnyel Zámbó Jimmyről.
Hangsúlyozom: Zámbó Jimmynek nem a magyar zenei kánonban van a helye, de általa lehetséges egy osztály, és egy kultúra megismerése.
Amennyiben Zámbó Jimmy a munkáskultúra része, úgy megítélése ideológiai töltetű.
Merthogy Zámbó Jimmynek még van pár jó éve.
Volt kedvünk és merszünk is tegnap ellátogatni a csepeli munkásotthonba, ahol Zámbó Jimmy-díjátadó Gálakoncertet tartottak.
A poszt az Árgus folyóiratban: Hagyjátok élni! Orosz népdalt használt fel Tóth Gabi? 2023. 11. 04.; 2019. 03. 23.; 2015. 10. 08.; 2015. 10. 05.; 2015. 10. 04.; 2015. 07. 21.; 2015. 06. 11.; 2015. 05. 23.; 2015. 05. 14.; 2015. 05. 12.; 2015. 05. 11.; 2015. 04. 01.; 2015. 03. 05.; 2015. 02. 05.; 2015. 02. 02.; 2014. 12. 22.; 2014. 10. 02.; 2014. 09. 28.; 2014. 09. 25.; 2014. 09. 24.; 2014. 09. 22.; 13 éve annak, hogy elhunyt a király, akinek most 34 új dalát adják ki.
1958. január 20-án Budapest született, 2001. január 2-án hunyt el Zámbó Imre, akit a rajongók „A király”-ként tiszteltek és emlegettek.
Rajongói idézetek, a médiában megjelent történetek, és a zenei pálya eseményei mind hozzájárultak ahhoz, hogy Zámbó Jimmy a kulturális emlékezet egy szeletét képezze a rendszerváltás utáni Magyarországon.
Így a hallgatók és a közönség számára a dalszövegek az életút megértését és az identitás megőrzését szolgálják a mindennapok nehézségei közepette.