Thomas Andrew Parker 1909. június 26-án született Hollandiai Bredában Andreas Cornelius van Kuijk néven hetedik gyerekként. 1929-ben, amikor már másodjára ment Amerikába, a hajón odaszegődött egy gazdag családhoz azzal a mesével, hogy árva gyerek, akinek rokonai élnek a tengeren túl. Gyakorlatilag erre a hazugságra alapozta további életét, mindenkinek ezt a mesét adta be, hogy mivel talált gyerek, ezért nem tud születési bizonyítványt bemutatni, vagy útlevelet igényelni. Felvette a Tom Parker nevet, 1930-ban beállt az Amerikai Hadseregbe, ahonnan 1931-ben megszökött. Ezredesi „rangja” is csak tiszteletbeli: 1948-ban adományozta neki Louisiana kormányzója, aki Parker egykori country-énekes kollegája volt, s akinek Parker a választási kampányában segédkezett.
1942-től Parker főként az ingyen lakhatás lehetősége miatt a Hillsborough megyei Állatvédelmi Liga megbízottjaként dolgozott. Parker sikerrel kamatoztatta a cirkusznál megszerzett tudását, promóciós tapasztalatát, s olyan jól sáfárkodott a rábízott pénzzel, míg végül ő volt a felelős a különböző jótékonysági rendezvények megszervezéséért. 1944 és 1953 között főállású menedzser lett Eddy Arnold mellett. Parker intézte a lemezfelvételeket, a televíziós szerepléseket, turnékat és minden trükköt bevetett, hogy kliensének sztárgázsit csikarjon ki. A szekér szépen futott, ami persze az Ezredesnek is jó volt, hiszen Arnold teljes bevételének 25 százalékát megkapta jutalékként.
1955 februárjában Hank Snow Tours keretein belül találkozott Elvisszel. Oscar Davis ajánta Elvis figyelmébe, mint a „memphisi fiút, akiért megvadulnak a nők”. Parker hamar Elvis bizalmába férkőzött, sőt még Elvis anyját, Gladyst is megnyerte. A baj csak az volt, hogy Elvisnek már volt egy menedzsere Bob Neal személyében. Kihasználva Elvis egyre növekvő népszerűségét Parker (illetve Snow) beajánlotta Elvist az RCA-nek. Ahogy mondani szokás a többi már történelem. Tény, hogy Parker mesterien értett a pénz- és a sztárcsináláshoz és Elvist jobbnál jobb lehetőségekhez juttatta. Elvis bejutott Hollywoodba és hatalmas gázsit, 1963-tól egymillió dollárt kapott a filmekért.
Az Ezredes legnagyobb dobása kétségkívül az volt, hogy Elvis hadseregbe küldésével mesterséges hiányt teremtett a piacon. A baj csak annyi volt, hogy Parkert kizárólag a pénz érdekelte, a kliense, mint emberi lény nem. Mindent Parker irányított a zenétől a filmekig, Elvisnek semmi beleszólása nem lehetett. Évente háromszor megnyomta a gombot és a gépezet beindult: karácsonykor, húsvétkor és nyár elején láthaták Elvist a rajongók. Minden filmhez készítenek egy lemezt, amin lesz egy sláger, ami eladja a filmet és a lemezt. Ha már az össze bőrt lenyúztak egy ilyen „garnitúráról”, akkor Elvis eltűnik a színről a következő négy hónapra, mikorra már ismét nagy lesz a várakozás. A minőség, mint olyan cseppet sem számított.
Elvis gyűlölte ezeket a filmeket és a rosszabbnál rosszabb dalokat. Nemegyszer kifakadt: „mihez kezdjek ezzel a szarral?”. Hogy Elvis magánélete felett is teljes legyen az ellenőrzése, felbérelte Elvis egyik belső emberét Joe Espositót, hogy az Elvis minden lépéséről jelentsen. 1967-re az ezredes rábeszélte Elvist, hogy az eddigi 25 százalék helyett kerek 50 százalék legyen a jutaléka, beleértve azt a bevételt is, amely a különböző obszcén Elvis áruk egész seregéből származott: a farmerből, a rúzsból, és a háztartási kellékekből. Ez minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy a Beatles térhódításával fordítottan arányosan csökkent Elvis népszerűsége és bevétele a hatvanas évek vége felé.
Anyagi helyzete olyan siralmas volt, hogy 1968-ban az Ezredes üzent az RCA testvérvállalatának, az NBC-nek, hogy hajlandó lenne Elvist egy önálló műsorban szerepeltetni. Ekkorra Elvis többször célozgatott rá, hogy ismét koncertezni akar, míg az igazi visszatérés helyszínéül Parker Las Vegast választotta, azon belül pedig az épp nyitni készülő szupermodern szállodát, a Las Vegas International Hotelt. De Elvis nem akart Las Vegasba menni, mert 1956-ban csúfosan megbukott. Amiről azonban nem tudott: az Ezredes eladta Elvis heti 125.000 dollárért évente kétszer egy-egy hónapra úgy, hogy a gázsi változatlan marad öt évig. Eladta Elvist olyan gázsiért, melyet rövidesen sokkal kisebb vonzerejű műsorok is túllicitáltak. Cserébe viszont a szálloda egész évben biztosított lakosztályt és teljes ellátást Parkernek illetve korlátlan hitelt a kaszinóban.
Parker azzal pecsételte meg Elvis sorsát, hogy nem engedte meg neki, hogy az Egyesült Államokon kívül is fellépjen, pedig európai és japán ügynökök milliókat ajánlottak egyetlen fellépésért. Ugyanis mivel saját elmondása szerint az Ezredes „talált gyerek” így nem igényelhet útlevelet. Az igazság, mint később kiderült az, hogy az Ezredes illegálisan került az országba és ezért nem kérhetett sem állampolgárságot, sem útlevelet. Ezért nem is lépte át a határt soha.
A 1972-ben az Ezredes rávette Elvist, hogy a turnék jövedelmének egyharmadát fizesse ki neki jutalékként. Az Ezredes látván Elvis állapotának rohamos romlását saját érdekét védve 1973 tavaszán eladta az RCA-nek Elvis összes addigi lemezét és a hozzá tartozó jogdíj-jogosultságot. 1974-ben létrehozta a Boxcar Productions nevű vállalatot, mely megkapta Elvis nevének és képének kizárólagos felhasználási jogát kereskedelmi célokra. 1976-ban újabb jutalékemelést követelt: Elvis minden bevételének 50 százalékát!
Az állandó turnék és a kábítószer-függőség Presley-t lassan fizikai és érzelmi ronccsá változtatta; Elvis azonban úgy tűnt, Parkertől sem állt meg a gazdagodás útja. Presley temetésén versenyről versenyre kötött új szerződéseket, akik pedig élőben próbálták követni, ám a halott Elvis vagyonokat ért, mert a szuvenír-iparnak aranybánya volt. 1975-re Elvis egyre inkább eladósodott. Az ezredes tanácsát követve Presley nem fektetett be és felélte a pénzét. Elvis halálának napján Parker Portlandben volt, és a hírt Joe Esposito hívásából értesült.
A gyám megvizsgálta Parker szerződéseit és kiderült, hogy irreálisan magas jutalékok és érdekellentétekkel teli megállapodások köttettek a Presley-hagyatékkal. 1981. augusztus 14-én a bíróság felszólította a Presley-hagyatékot, hogy kilencven napon belül indítson pert Parker ellen. 1983-ra megállapodott a Hagyaték: kétmillió dollárért kivásárolják az Ezredest, aki átadja Elvis összes felvételét és relikviáját. 1981-től Parker Hilton Hotels tanácsadója volt, bár később Las Vegas-i lakosztályát megtarthatta, de 1984-ben kirúgták tartozásai miatt. Később is gyakran megjelent Elvis-tisztelő eseményeken, például 1993-ban, amikor az Egyesült Államok Posta bélyeget adott ki Elvis emlékére.
1997-ben meghalt Las Vegasban agyvérzés következtében. Bár a Presley-család megbocsátott neki, a rajongók továbbra sem tudták ezt teljes mértékben elfogadni. Parker nélkül Elvis Presley nem lett volna az, aki végülis lett. A 1960-as évektől kezdve Parker kizsákmányolta a sztár bevételeit, a legtöbb évben 50% jutalékot kapott, sőt még a merch-árukból származó bevételek is gyakran az ő konyháján végződtek. Ami az igazságot illeti, Parker soha nem volt hivatalosan útlevéllel rendelkező amerikai állampolgár; a történet több részletében is homályos és ellentmondásos maradt.
A fodrászok világa: történet egy hosszú út mentén
Ha szeretnél hasonlóan érdekes cikkeket olvasni, akkor kövesd blogunkat, vagy kövess minket a közösségi médiában, és minden cikkről első kézből értesülhetsz! A fodrászok története a korokkal együtt fejlődött: a cirkuszi mutatványostól a kereskedelmi sztármenedzserig vezető út tele van tanulsággal. A borbélyok és sebészek közötti különbségek a középkorban kialakultak, s a 19. század végéig a fodrász szakma sokszor a haj formázására korlátozódott. A 20. században megjelentek a fodrásziskolák és a modern hajvágás, a parókákkal és a különböző stílusokkal egyetemben pedig egyre inkább az önkifejezés eszközeivé váltak.
Egészség, művészet és helyszínek
Az 1920-as években a fodrászok új technikákat és hajvágási trendeket tanultak, és a kozmetika egyesítésével lehetővé vált egy helyen megkapni a szépségápolási szolgáltatásokat. A modern szalonokban a környezeti hangulat és a művészeti elemek összecsiszolása ma már alapvető elvárás. A XVII-XXI. század közötti stílusok újraértelmezése a zebraminta és más markáns motívumok felé mozdította el a dizájnt, amelyet a fodrászüzletek belső terében is gyakran visznek tovább.
Tabletta a kultúrából, a fejbőr és a szépségápolás középpontjában
| Évszázad | Jellemző fodrászati trend | Kiemelkedő esemény |
|---|---|---|
| Ókori Egyiptom | szertartások és szemlélet a haj formázásával | első parókák |
| Középkor | hajviseletek, hosszú copfok, parókák | borbély-szakma kettéválása |
| XVIII-XIX. század | toronymagas parókák, díszítés | verseny a szakmák között |
| XX. század | fodrásziskolák, modern hajvágás | divat és önkifejezés integrációja |
Priscilla Presley és Elvis kapcsolata: személyes történelem
Priscilla Presley a történetben egy fontos állomás volt: harmincas éveiben ismerkedett meg Elvis-szel, majd hat év házasság után elhagyta. A könyv-szerzők szerint a válás mellett nemcsak Elvis rajongói, hanem a személyes fejlődése és önálló élete iránti vágy is meghatározó tényező volt. A könyv leírása szerint Priscilla őszintén beszél arról, hogyan élte meg ezt az időszakot, és milyen hatások érték az életét. A történet magában hordozza a női önállóság és az egyéniség megerősítésének motívumát is.
Priscilla | Hivatalos előzetes HD | A24
A mai látásmód: a hírességek menedzsmentje és a kultúra
A korabeli beszámolók szerint Parker nélkül Elvis nem lehetett volna az, aki lett. Ugyanakkor az 1960-as évek végén és a 1970-es évek elején egyre több kritika érte Parker módszereit, és jogi harc indult a Presley-hagyatékkal kapcsolatban. A filmek, turnék és a merch mind-mind a menedzsment kezében összpontosult, amely a sztárok anyagi és jogi jogait is meghatározta. A történet rávilágít arra, hogyan formálja a menedzsment a kultúrát és a személyes életeket, miközben a rajongók szenvedélye és lojalitása nagy erővel dolgozik.