A fodrász szakma kreatív önkifejezést tesz lehetővé, és nap mint nap hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek szebbek, elégedettebbek legyenek. Nem csupán egy álom ebben a szakmában dolgozni, Te is megvalósíthatod a terveidet, ha jelentkezel fodrász képzésre. Azonban fontos tisztában lenni az egészségügyi kockázatokkal is. Kevesen gondolnak bele, hogy ez a hivatás más foglalkozásokhoz hasonlóan szintén rejthet egészségügyi veszélyeket.
A hosszú időn keresztül tartó állás, a vegyi anyagok használata, valamint a mechanikai terhelés mind előidézhetnek különböző problémákat. Fontos, hogy a fodrász tanfolyam során, sőt még a tanulmányok megkezdése előtt tisztában legyél azzal, hogy milyen veszélyekre lehet számítani, és hogyan védekezhetsz ellenük. Az egészségügyi alkalmassági követelmény nem véletlenül szerepel a feltételek között, mielőtt még megkezdődik a fodrász oktatás. Bizonyos allergiák, krónikus betegségek kizáró okot jelenthetnek.
Kiemelt szerepe van a munka- és balesetvédelemnek, a higiéniának és a fertőtlenítésnek.
A Fodrász Szakma Egészségügyi Kockázatai
Bőrproblémák és allergiák
A rendszeres kézmosás, a vegyszerek irritáló hatása számos kellemetlenséggel járhat. A használt anyagok zsírt és nedvességet vonhatnak el a bőrből, ezáltal a bőr szárazabbá, érdesebbé, törékenyebbé válik. A repedezett bőr védőhatása csökken.
Légúti problémák
Az apró hajszálak, a por, a vegyszerek folyamatosan megtalálhatóak a levegőben.
Mozgásszervi panaszok
Naponta több órán keresztül van szükség az állásra, a hajolásra, az emelgetésre, az ismétlődő mozdulatokra, amelyek terhelik a test különböző részeit. Sok munkakörben előfordul, hogy a dolgozóknak nap mint nap ugyanazokat a mozdulatsorokat kell elvégezniük - ilyen lehet például a rakodás, a járművezetés vagy a gyári munkák (de akár a gépírás vagy a fodrászat is). Bár ezek a tevékenységek elsőre nem tűnnek önmagukban veszélyesnek, hosszú távon mégis komoly egészségügyi kockázatokat hordoznak magukban. A monoton, ismétlődő mozdulatok következtében alakulhatnak ki az úgynevezett foglalkozási megbetegedések, amelyek közé tartozik például az ínhüvelygyulladás, a kéztőalagút-szindróma, vagy a folyamatos ülőmunkából eredő derékfájás. Ezek a betegségek nem egyik pillanatról a másikra jelentkeznek, hanem lassan, fokozatosan alakulnak ki, és gyakran csak akkor vesszük őket komolyan, amikor már jelentősen rontják az életminőséget vagy akadályozzák a munkavégzést. A hátfájások, izomhúzódások stb. tartoznak ide. Gyakran előfordul, hogy rosszul fogunk meg egy nehéz tárgyat és meghúzzuk hátunkat, vagy nem tudunk megtartani valamit és az kicsavarodik kezünkből. Ugyan törvényileg szabályozva van, hogy maximum mekkora súlyokat emelhetünk puszta kézzel, de a gyakorlatban ezt alig-alig tartjuk be. Jellemzően akkor következnek be ezek az esetek, amikor kötelező túlórán veszünk részt, vagy a szabadságolások miatt a maradék munkavállalónak extrán kell teljesítenie.
A megelőzés érdekében fontos az ergonomikus környezet kialakítása, a nyújtógyakorlatok elvégzése, a helyes testtartás, a megfelelő lábbeli.
Szemirritáció
A vegyszerek, a hajszálak, a por irritálhatják a szemet, ami gyulladást is okozhat.
Fertőző betegségek
Ha nem megfelelően fertőtlenítettek az eszközök, vagy vérrel való érintkezés történik, például apró vágás miatt, terjedhetnek fertőző betegségek.
Modern fodrász képzésünkön nagy hangsúlyt fektetünk az említett kockázatokra. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy jól fel tudj készülni. A tudás megszerzése mellett viszont elengedhetetlen a tudatos hozzáállás is.

Munkahelyi Balesetek: Fogalma, Típusai és Következményei
A munkahelyi balesetek váratlan események, amelyek nemcsak a munkavállalók testi épségét veszélyeztethetik, hanem hosszú távon pénzügyi, jogi és érzelmi hatásokat is maguk után vonhatnak. Ezért elengedhetetlen, hogy a munkavállalók tisztában legyenek a jogaikkal, valamint a szükséges lépésekkel, amelyeket egy ilyen helyzetben meg kell tenniük.
Munkahelyi vagy üzemi baleset?
A munkahelyi balesetekre más-más elnevezést használ a köznyelv, a jog, vagy épp az egészségbiztosítás. A Munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény meghatározása szerint a munkabaleset a szervezett munkavégzés során, vagy azzal összefüggésben a munkavállalót ért baleset, függetlenül annak helyétől, időpontjától és attól, hogy a sérült mennyiben járult hozzá az esemény bekövetkezéséhez. Így például munkabaleset körébe tartozik a munkáltató által elrendelt túlóra alatt, a munkáltató által szervezett eseményen, csapatépítőn, vagy önkéntes munka (pl. Így nem minősül munkabalesetnek például a munkába menet vagy onnan hazafelé történő baleset, hacsak az nem a munkáltató által biztosított járművel következett be.
Az üzemi baleset társadalombiztosítási fogalom, így a balesetben érintettnek biztosítással kell rendelkeznie. Az üzemi baleset fogalma részben fedi a munkabaleset fogalmát, de nem teljesen azonos a kettő. Annak, hogy egy baleset üzemi balesetnek minősül-e azért van jelentősége, mert a munkavállaló üzemi baleset esetén jogosult baleseti ellátásra. Ide tartozik az a baleset is, amelyet a biztosított munkába vagy onnan lakására (szállására) menet közben szenved el. Az ún. úti baleset tehát üzemi baleset, de nem munkabaleset.
Nem tekinthető munkavégzéssel összefüggésben bekövetkező balesetnek (munkabalesetnek) az a baleset, amely a sérültet a lakásáról (szállásáról) a munkahelyére, illetve a munkahelyéről a lakására (szállására) menet közben éri, kivéve, ha a baleset a munkáltató saját vagy bérelt járművével történt. Azaz nem tekinthető munkahelyi balesetnek az az eset, mely az alatt következik be, amikor a munkavállaló otthonától a munkahelyére tart, illetve munkahelyéről hazafelé tart gyalog, gépjárművel illetve tömegközlekedési eszközzel.
A leggyakoribb baleseti okok
- Elcsúszás és megbotlás: Az elcsúszás veszélye szinte minden munkakörnyezetben jelen van - kezdve a frissen felmosott irodáktól, a vizes vagy saras építkezési területeken át, egészen az olajos felületekig a géptermekben. A megbotlás is egy apró, de szintén gyakran előforduló dolog lehet a mindennapjainkban, hiszen szinte bárhol előfordulhat, és sokszor a legapróbb dolgok vezethetnek komoly balesetekhez.
- Leeső tárgyak és megbillenő polcok: Raktárakban, építkezéseken és irattárakban gyakran előfordul, hogy balesetet okoznak a megbillenő polcok vagy a magasból leeső tárgyak. Az ilyen balesetek különösen veszélyesek lehetnek, mivel a leeső tárgyak közvetlenül a fejünkre eshetnek, ami súlyos sérüléseket eredményezhet.
- Veszélyes anyagok: A veszélyes anyagokkal végzett munka minden szakasza - legyen szó előállításról, tárolásról, szállításról vagy felhasználásról - fokozott körültekintést igényel, hiszen már egy kisebb figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat. Amennyiben a szabályokat figyelmen kívül hagyjuk, olyan súlyos egészségkárosodást kockáztatunk, mint az égési sérülések, légzőszervi problémák, bőrbetegségek vagy akár látásvesztés.
- Monoton, ismétlődő mozdulatok: Sok munkakörben előfordul, hogy a dolgozóknak nap mint nap ugyanazokat a mozdulatsorokat kell elvégezniük. Bár ezek a tevékenységek elsőre nem tűnnek önmagukban veszélyesnek, hosszú távon mégis komoly egészségügyi kockázatokat hordoznak magukban.
- Túlzott megerőltetés: Nem külső hatásra történik a baj (például ránk esik valami, vagy megráz az áram), hanem a testünk teljesítőképességét tesszük próbára. Gyakran előfordul, hogy rosszul fogunk meg egy nehéz tárgyat és meghúzzuk hátunkat, vagy nem tudunk megtartani valamit és az kicsavarodik kezünkből.
- Ütközések: Nem csak autóvezetés közben fordulhatnak elő ütközések, hanem gyalogosok esetében is komoly veszélyt jelent. Ütközésnek minősül, ha két munkatárs nem veszi észre a másikat és összeütköznek (ez elsőre nem tűnik súlyosnak, de nehézgépek kezelése közben, vagy építkezés közben hatalmas veszélyt rejt magában). Ütközésről beszélünk akkor is, ha túl hirtelen nyitják az ajtót és ezzel fellökünk valakit, vagy a köznapi értelemben vett gázolásokra is rengeteg példát találunk az üzemi balesetek során.
- Előírások be nem tartása: A biztonsági, munkavédelmi szabályok betartása nagyon fontos. Amennyiben nem térünk el az előírásoktól, minimalizálhatjuk a kockázatot. Sok esetben a munkavállalók úgy élik meg a biztonsági előírásokat, hogy az csak hátráltatja őket a munkavégzés során, de ez igazán nem nagy áldozat azért, ha ezek a kis kellemetlenségek megóvják egészségünket.

A Munkahelyi Balesetek Kezelése és Jogi Következményei
A munkahelyi baleset táppénz - hivatalos nevén baleseti táppénz - akkor jár, ha a dolgozó átmenetileg munkaképtelenné válik, és az esetet üzemi balesetként ismerik el. Kártérítés: Amennyiben a munkáltató felelőssége megállapítható (például nem biztosított megfelelő munkavédelmi környezetet), a dolgozónak joga van kártérítésre is.
A baleset utáni teendők
- Azonnali elsősegélynyújtás és orvosi ellátás: A munkáltatónak biztosítania kell, hogy a sérült azonnal megkapja a szükséges elsősegélyt, és ha szükséges, orvosi segítségnyújtásban részesüljön.
- A baleset azonnali bejelentése: A munkavállalónak kötelessége a balesetet azonnal jelenteni felettesének vagy a munkáltatónak.
- Egészségügyi ellátáshoz való jog: A munkavállaló jogosult minden szükséges orvosi ellátásra, beleértve a rehabilitációs szolgáltatásokat is. Az egészségügyi költségek fedezése a munkáltató vagy a társadalombiztosítás feladata.
- Baleseti táppénz: Amennyiben a munkavállaló keresőképtelenné válik a baleset következtében, jogosult baleseti táppénzre, amelynek összege az átlagkereset 100%-a. A baleseti táppénz igénylése a munkáltató keresztül történik, aki továbbítja azt az illetékes kormányhivatalhoz.
- Kártérítés: A vagyoni károk (például kiesett kereset) megtérítését.
- Munkahelyi visszatérés támogatása.
Munkabalesetek kivizsgálása
A munkáltató minden munkaképtelenséggel járó munkabalesetet a bekövetkezését követően köteles haladéktalanul kivizsgálni. A baleset kivizsgálása valamint a jegyzőkönyv összeállítása a balesetről, a munkáltató kötelessége. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a balesetet elszenvedett munkavállaló nevét, a baleset időpontját és helyszínét, valamint a baleset megtörténését előidéző okokat is. Amennyiben nem készül jegyzőkönyv a balesetről, akkor az esetet jelenteni kell a Munkavédelmi Felügyelőségnél! A három munkanapot meghaladó munkaképtelenséggel járó munkabalesetet ki kell vizsgálni, nyilvántartásba kell venni és be kell jelenteni.
A Területi munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség felügyelője elsőfokon jogosult "a balesetet munkabalesetnek minősíteni, továbbá a munkabaleset bejelentését vagy kivizsgálását elrendeli, ha a bejelentést vagy a kivizsgálást elmulasztották, vagy nem a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően végezték, illetőleg ha a munkáltató a balesetet jogszabályba ütköző módon nem tekinti munkabalesetnek". [(Mvt. 84.§ 1. bekezdés i) pont)].
Súlyos munkabaleset esetén a munkáltató köteles a baleset bekövetkezéséről a munkavédelmi hatóságot azonnal értesíteni. Ebben az esetben a hatóság megérkezéséig a baleseti helyszínt a mentést követően balesetkori állapotában kell megőrizni. A súlyos munkabaleset körébe tartozó balesetek körét a Munkavédelmi Törvény határozza meg.
Megelőzés és Biztonság a Fodrászatban
A balesetek elkerülhetők, ezért fontos, hogy mind a munkavállalók, mind a munkáltatók tisztában legyenek jogaikkal és kötelezettségeikkel. Az egészségügyi és biztonsági eljárások betartása és a balesetekre adott megfelelő válaszlépések jelentősen csökkenthetik az ilyen események kockázatát és következményeit. Előfordul, hogy az óvintézkedések betartása ellenére is bekövetkezik a baj és valaki megsérül. Ilyenkor a legfontosabb kérdés az, hogy mennyire vagyunk felkészülve a gyors és hatékony reagálásra.
A szépségszalonokban (fodrászat, kozmetika, kéz- és láb ápoló, műkörmös) végzett tevékenységek során kiemelt fontosságú a munkavédelem és a tűzvédelem. Az alábbiakban részletezem a legfontosabb munkavédelmi előírásokat, amelyek betartása elengedhetetlen a biztonságos és egészséges munkakörnyezet fenntartásához mind a munkavállalók, mind a vendégek számára.
Munkavédelmi előírások a szépségszalonokban
- Veszélyes anyagok kezelése: Veszélyes anyagnak tekintjük mindazokat az anyagokat, melynek dobozán, göngyölegén vagy hasonló piktogram található. A biztonsági adatlapok CLP rendszerűeknek kell lenniük. A használt anyagok biztonsági adatlapjait a helyszínen kell tárolni, azoknak mindig rendelkezésre kell állniuk. A felhasználás, tárolás, kezelés során a Biztonságtechnikai Adatlapok előírásait be kell tartani. A Biztonságtechnikai Adatlap az adott veszélyes anyag munkavédelmi és környezetvédelmi adatait, a szükséges előírásokat és az elsősegély feladatait tartalmazza.
- Higiénia és fertőtlenítés: A kéz, bőrfelületek fertőtlenítése. Munkaeszközök tisztán tartása, fertőtlenítése. A fertőtlenítés kórokozó mentesítést jelent. A tárgyakat olyan állapotba kell hozni, hogy már ne tudjon fertőzni.
- Ergonómia és testtartás: A helyes testtartás, a megfelelő lábbeli viselése, valamint a rendszeres nyújtógyakorlatok elvégzése.
- Munkaruházat: A munkavállaló ruházatát védeni kell a szennyeződésektől. Munkaruha vagy kötény használatának bevezetése szükséges.
- Villamos biztonság: El kell készíttetni a villamos biztonsági felülvizsgálatot, ez a köznyelvben érintésvédelmi felülvizsgálatnak ismerik. A mérésről érintésvédelmi jegyzőkönyvet állít ki a szakember. A mérési jegyzőkönyv az elektromos hálózatra és a telepített berendezésekre 3 évig érvényes.
- Takarítás: A munkakörnyezet takarítása. A takarítással kapcsolatos követelményeknek az ÁNTSZ felé kell megfelelni. A felmosás fertőtlenítős vízzel (csúszásgátló tisztítószer) javasolt.
- Hulladékkezelés: A vágott haj vagy köröm nem számít a törvény szerint veszélyes hulladéknak. Tárolásukról mégis külön kell gondoskodni, mert biológiailag veszélyes lehet. A veszélyes anyagok maradékai és göngyölegei és veszélyes anyaggal szennyezett hulladékok veszélyesnek minősülnek. Ezen hulladékok nem kerülhetnek a csatornahálózatba és nem kerülhetnek a kommunális hulladék közé. A veszélyes hulladékot külön kell gyűjteni.
A munkahelyi balesetek megelőzése és kezelése nem csupán törvényi kötelesség, hanem hosszú távú befektetés a munkavállalók egészségébe és a vállalat stabil működésébe.
40 MINUTES of the Most Tragic Workplace Accidents… Caught on Camera 😱
Jelentkezz hozzánk színvonalas fodrász tanfolyamra, és válj akár vállalkozóvá!