Charlize Theron fantasztikus, kifinomult stílusával mindig is a legjobban öltözöttek listáján szerepel, ugyancsak ilyen szuperlatívuszokban lehet a filmszerepeiről is nyilatkozni, nem véletlenül birtokol már egy Oscar-díjat is.
Az utóbbi időben vissza is vonult a nyilvánosság árgus szeme elől, valószínűleg alig pár hónapos örökbefogadott kislányával volt elfoglalt, most viszont a CGI, azaz a Clinton globális kezdeményezés éves találkozóján ő is részt vett és bemutatta vadonat új, szuper rövid frizuráját.
Nem ez az első alkalom, hogy Charlize Theron ilyen stílusra váltott, és valóban jól is áll neki, vajon most is egy szerep kedvéért vált meg vállig érő szőke hajától?

Ugyan nem először van rövid haja, de most először hord ilyen ritkított, oldalt felnyírt, magyar kifejezés híján pixie cutnak hívott frizurát, ami hasonlít Megan Rapinoe-éra, azzal a kivétellel, hogy az övé lila.
A gombafrizuráról a hajstylistja, Adir Abergel elárulta, hogy azt nem más, mint Linda Evangelista ihlette.
A szupermodellnek 1989-ben Peter Lindbergh divatfotós javasolta, hogy vágassa rövidre a haját, aki volt olyan bátor és megtette, Lindberg pedig megörökítette azt.
A merész változtatás akár a karrierjébe is kerülhetett volna, de mint tudjuk, nem így történt, sőt!
A színésznő még az idei Oscar-gála idején döntött úgy, hogy barnára festeti bubi frizuráját, majd júniusban rövidre vágatta, de akkor még megelégedett egy szolid pixie frizurával.
Az új megjelenés egyébként a Halálos iramban 9. filmhez is kapcsolódhat.
Nem túlzás azt írnunk, hogy soha bilifrizura még ilyen „cool”, „edgy” - és még hosszan sorolhatnánk a brit média menőségi faktorra utaló jelzőit - nem volt, mint ahogyan azt Charlize Theron tálalásában láthattuk nemrégiben.
A nyolcvanas évek rémhajaként elhíresült, a családi albumok sokaságát díszítő, és sokszor otthon elkészített bilifazon persze hollywoodi kivitelezésben született meg, pontosabban Adir Abergel hajstylist és egy londoni sztárfodrász-hajszínező mester, Shannon Gallacher kezei által.
A sötétbarna, félhosszú haját bili fazonra cserélő Charlize az Instagramon mutatta be a nagyközönségnek, és villantott meg egy képkockát a nagytömegek által kínosnak tartott, de rajta valahogy mégis szexinek ható frizurából.
A Halálos iramban 9 szerepére, és talán az újbóli rövid frizurára utaló (2013-ban vállalta be először..) híresség tényleg új megvilágításba helyezi a minden idők egyik legrondábbnak tartott haját, igaz, érdemes elidőznünk esetében a részelteken.
Bizony, a hosszú hullámos lobonc Hollywoodban már nem menő.
Mindig nagy port kavar, ha egy híresség drasztikusan megváltoztatja a frizuráját. Mi lenne látványosabb, mint a hajvágás?
Nem, nem egy filmszerep kedvéért vagy szakítás miatt váltak meg hosszú tincseiktől, hanem azért, mert a rövid haj is lehet sikkes, nőies, sőt mostanában egyre menőbbnek számít.
A vörös szőnyegen a bob és a long bob a befutó, de sokan bevállalnak extra rövid fazont is.

Szerinted is jól áll nekik?
Néhány példa hírességekre, akik szintén kipróbálták a rövid hajat:
- Emilia Clarke
- Sienna Miller
- Kristen Stewart
- Karlie Kloss
- Jennifer Lawrence
- Rooney Mara
- Keira Knightley
- Leighton Meester
- Emma Watson