Esik az eső, esik az eső, ázik a heveder. Gyenge lábamat szorítja a kengyel, Bársony lekötés szorítja lovamat, Nehéz karabély nyomja a vállamat. Megjött a levél fekete pecséttel, Megjött a muszka százezer legénnyel, Százezer legény áll a harc mezején, Így hát jó anyám, elmasírozom én. Bajtárs, hogyha látsz, elesni engemet, Szállj le lovadról, lőjj agyon engemet, Vagy szuronyodat szegezd a mellyemnek, Ne hagyj sokáig szenvedni engemet!
Házunk előtt kettőt fordult a kocsi, Édesanyám, kufferomat hozza ki! Édesanyám, köszönöm a nevelést, Három évig nem eszem a kenyerét. Édesanyám, hol van az a édes tej, Amelyikkel katonának felnevelt? Azt a tejet miért nem adtad lányodnak, Mert a lányokat nem viszik katonának.
Addig megyek a csillagos ég alatt, Míg megnyugszom a babám haja alatt. Ha nem nyugszom a babám haj alatt, Majd megnyugszom a fekete föld alatt. Köszönöm édesanyámnak, Köszönöm édesanyámnak, Hogy felnevelt katonának, Hogy felnevelt katonának. Ha az anyám nem lett volna, Katona sem lettem volna, De még akkor beíratott, Mikor bölcsőben ringatott.
Csicset adott s elaltatott, Csicset adott s elaltatott, Mégis katonának adott, Csicset adott s elaltatott, Csányják az erdei utat, Csányják az erdei utat, Viszik a magyar fiúkat, Viszik, viszik szegényeket. Szegény magyar legényeket.
Csuhaj, ha felülök a fekete gőzösre. Isten tudja, hol szállok ki belőle. Majd kiszállok októbernak Csuhaj derekán! Csuhaj, szól az ágyú Galícia határán! Csuhaj, jaj Istenem, hol fogok én meghalni? Ki fog az én koporsómra borulni? Majd ráborul az én édes csuhaj pajtásom, Csuhaj, akivel a csatamezőt bejárom!
A gőzösnek hat kereke de fényes, De fényes, de fényes! Benne ül egy nyalka huszár, De kényes, de kényes, de kényes! Most fújják az én marsomat, Itt kell hagyni a galambomat, Angyalom, ragyogóm, csillagom. Kis Kató, Ma este indulunk a frontra, Búcsúzni jöttem, Kis Kató. Ne félj, vigyázunk mi magunkra, Velünk az Isten, Kis Kató.
Elkísér majd csókjaid emléke, Az élet szép, szeretni jó. Patyolatfehér ágyacskádban Gondolj reám néha Kis Kató! Ha vége lesz a szörnyű télnek, És újra elolvad a hó, Meglátod, visszajövök hozzád, Boldogok leszünk, Kis Kató!
Ott ahol a Dnyeszter vize zúg, Ott ahol a dnyeszter vize zúg, Van ott egy kis madárjárta zug. Fából verve áll ott egykis ház, Szomorúság, ami ott tanyáz. Öreg szülém könnye úgy szakad, Hogy kiárad tőle a patak. S a könnytengerben hömpölyög az ár, Ebbe vész a fehér arcú cár. Árva vagyok, hazámnál nincs egyebem, Ezt az egyet holtomiglan szeretem.
Mindkettőknek de egyforma sorsa van, A hazám rab, én pedig hontalan. Halla, halla mit fütyül a szél, Kis hazámról bús mesét mesél. Kis hazámban hagytam a babám, Ott lettem rab egy bús éjszakán. Zsarnok rabja csak testem lehet, Mert a lelkem száll hegyek felett. Hegyen, völgyön, réten át, Verdesi a babám ablakát.
Estére indul az ezred, Csendes kis legénylakásban. Az óra búcsúra int, Kívülről zajlik az utca, Harsog az élet ott kint. Szoríts a szívedre édes, Estére másé leszek, Estére indul az ezred, Estére én is megyek. Hallod, már fújják a kürtöt, Hallod már a zeneszót, Azt mondja: előre, rajta, Fújjátok a riadót.
Vége van az ütközetnek, Pirosan száll le a Nap, Ágyánál a hadnagy lelkéért Imádkozik már a pap. Biztatja csöndesen, halkan, A hadnagy nem hallja már, A szíve lázasan dobban, A lelke oly messze jár. Hallod, már fújják a kürtöt, Hallod már a zeneszót, Azt mondja: előre, rajta, Fújjátok a riadót. Csöndesen leszáll az éjjel, Megpördölnek a dobok, Nem hallja senki sem otthon Valaki halkan zokog.
Ferenc Jóska ej-haj: katonaság, anyai emlékek és a köztünk lévő kötődés
Előüzent Ferenc Jóska. Előüzent Ferenc Jóska. Legény kell a háborúba, Kedves barátom. Viszik legénységnek szépét, Országunknak ékességét, Kedves barátom. Hej, nagyon keserű búval Legények a háborúba, Kedves barátom. Galambvári templom alja Zászlókkal van támogatva, Kedves barátom. Fekete zászlók lobognak, S a leányok szépen sírnak, Kedves barátom.
Előüzent az ellenség, Kössön kardot a legénység, Kedves barátom. Kardot kötött a legénység, Sok anyának keserűség, Kedves barátom. Boldogabb világ Fel a fejjel pajtás, lesz még lágy kenyér Lesz még búzatábla ez a csatatér. Nyílik a búzában még pipacsvirág, Hidd el pajtás, lesz még boldogabb világ! Pajtás, ennek is csak vége lesz talán, Odahaza vár ránk egy kis barna lány, Más, boldog csókos virágos hazán, Hidd el pajtás, ránk még boldog béke vár!
Ha otthon Ha otthon a villany fényébe néztek, S a pirosló drótnak lángja ragyog, Tűnjön elétek a tábortűz lángja, Amint a hideg szélben kavarog. És szánjátok százszor, hogy fagyban nem álltok, Sárban nem jártok, és nem szenvedtetek. Ó, villanyba néző szegények otthon, Nem voltatok ti egész emberek, Nem tudjátok, a tűz milyen áldás, És nem tudjátok, hogy mi az a fény. És nem tudjátok micsoda kincset rejt Minden ember a szíve rejtekén.
Csak az tudhatja, aki puszta göröngyre Hajtja minden nap fáradt fejét. S míg bele bámul az izzó parázsba, Szikrák prizmáján messzire lát. Tábortűz mellett de más, de szebb is, Gyönyörű, csodás világ. Kimegyek a doberdói harctérre, Kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre. Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni?
Édesanyám, ne keressen engem! A többi közt úgysem talál engem! A fejfámra nincs a nevem írva, Csak úgy fekszünk közösen egy sírban. Ludovika Akadémia ellenforradalmi indulója és cserkészinduló: Az est közeleg, de az Orczy-kert vidéke, Most viharra szomjas, oly gyanús a béke. Mért szünetel ma a fegyverek csatája, Mért szünetel ma az ostrom a Ludovikán?
Rajtunk álló szurony, hallunk, és indul utána százszor újra száz! Sorsunk a szent örökség, fegyverben áll az őrség, Népünkre, földünkre testével vigyáz! Árpád apánk, Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted! Nem vész az el, ha eddig el nem veszett! Hervad, régi búnk és bánatunk, Sej-haj, újra élünk s virradunk!
Tud szeretni a magyar szív igazán. S kit szeretne, ha téged nem, szent hazám. Érted élünk, égünk, s lángolunk, Érted honfi szívvel áldozunk! Magyar szívet magyar dolmány takarjon! Magyar ajkról csak magyar szó fakadjon! Magyar szívből magyar barátság, Így majd boldog lesz Magyarország! Lesz még nekünk szebb életünk, Lesz még nekünk, lesz mindenünk, Boldogságunk lesz még nekünk, Oly szép legyen minden amint régen volt!
Kitekintés a Ferenc József-korszak komplexitására
A nagy háború folklórkincse: katonadalok és az ehhez kapcsolódó társadalmi emlékek. Ferenc Jóska ej-haj háborút indított, de sok édesanyát örökre megszomorított. A katonadalok tükrözik a toborzás, az otthon maradottak bánatát és a gyászt, amelyet a háború hagyott maga után. A 1867-68-as haderőreformmal bevezették az általános hadkötelezettséget; a korszak katonai nevelése és a hadsereg iránti odaadás mindvégig meghatározó maradt. A magyarok és Ferenc József viszonya nem egy kölcsönös szerelemszerelem volt, mégis a későbbi történetekben megőrződött egy olyan együttműködés és kölcsönös tisztelet, amely lehetővé tette a magyar állam és a monarchia megalapozott együttélését.
Gerő András könyve Ferenc József személyiségét a korszak legnagyobb összetartó erőként láttatja: a király tekintélye és a hadseregben betöltött szerepe kulcsfontosságú volt a Monarchia fennmaradásában. A háború utáni időszakban a kritika erőteljesebbé vált, de a történészi elemzés szerint a trón és a nemzet közötti kölcsönös tisztelet és a magyar‑habsburg kapcsolat esszenciális eleme maradt. A dohányzás, a gasztronómia és a mindennapi ceremóniák részletei is megmutatják az uralkodói élet mindennapjait: a kihallgatások, az udvari bálok, és az uralkodói szokások finom rétegét ábrázolják.

Franz Josef: Az utolsó nagy császár
Összegzésként elmondható, hogy Ferenc József uralkodói pályája és a magyarokhoz fűződő érzelmi kötődésének alakulása összetett és ellentmondásokkal teli: a konzervatív keretek között végig fennálló, de idővel finomhangolt együttélés és kölcsönös tisztelet egy olyan korszak történetét írja, amelyben a háború és béke váltakozva határozták meg a magyar nemzet jövőjét és identitását.
| Kérdés | Válasz vagy összefüggés |
|---|---|
| Milyen volt Ferenc József és a magyarok kapcsolata? | Bonyolult, dinamikus, haladó és konzervatív megközelítések váltakozása jellemezte; a magyar nemzet részéről kulturális és politikai együttműködés, később kritikai megítélés is megfigyelhető. |
| Mi volt a Monarchia fennmaradásának kulcsa? | Ferenc József személyes tekintélye és a hadsereghez fűződő lojalitás; az erők kiegyenlítése a dualizmus rendszerében. |
Az írás továbbá rámutat arra, hogy a háború és a katasztrófák időszakában a történészek úgy látják: Ferenc József uralkodása a monarchia stabilitásának és egységének megőrzéséhez járult hozzá, még ha a háború végső sorsa negatív is volt. A korabeli magyar közéletben a “Kossuth apánk” jelszó erősebb volt a választások környékén, mint közvetlen hivatkozás a királyra, ez azonban nem jelentette a rendszer alapvető elutasítását, hiszen a gazdasági fejlődés és a modernizáció tovább folytatódott.