A paróka viselésének története évezredekre nyúlik vissza, és messze túlmutat a kopaszság elfedésén. Ez a hajkiegészítő a társadalmi státusz, a divat, a higiénia és a kulturális kifejezés szimbólumává is vált az idők során.
Az ókori eredet
A parókát már az ókori egyiptomiak is használták.

A Római Birodalomban a legdivatosabb hajszín a szőke volt, és a római nők a rabságba vetett germán nők hajából készített parókát viseltek. A paróka használata a 16. században, I. Erzsébet angol királynő idejében bukkant fel újra. Az eredetileg vörös hajú királynő először vörösre, uralkodása vége felé viszont egyre szőkébbre festette a haját, ami akkor nem volt olyan egyszerű, mint manapság. A habállagú hajfesték helyett sáfrányt, római kömény magját, ólmot, égetett meszet és ként tartalmazó főzettel festették gyömbérszínűre a hajukat. Nem csoda, ha a keverék sokaknál rosszullétet, fejfájást vagy orrvérzést okozott. Azok, akik meg tudták fizetni, maradtak a parókánál.
A paróka reneszánsza és a barokk korban
A paróka népszerűsége a római birodalom bukása után nullára csökkent, legközelebb az 1500-as évek közepén éledt fel e szokás. Úgy tartják, a paróka Franciaországban a kopaszságát rejtegetni kívánó francia király, XIII. Lajos által vált ismertté. XIII. Lajos utódja, fia, XIV. Lajos, valóságos kultuszt teremtett a parókával, amely korának - a 17-18. századnak - egyik jellemző divatja lett, különösen az arisztokrácia körében.

A paróka sötét oldala és a higiéniai problémák
Viselték az emberek a parókát lelkesen még annak fényében is, hogy rendkívül bonyolult volt egyes hajköltemények felcsatolása, akár több órás munkát igényelt az a mesterektől. Ráadásul ha nem akarták mindennap le- és felszerelni a súlyos darabokat, inkább ülve aludtak az érintettek, hogy épen maradjon a sokszor toronyba emelt ékességük. A paróka alatt vakaróztak, mert azok tisztasága hagyott némi kívánnivalót maga után. Illatosították, viasszal fényesítették és rizsporozták, de nem mosták azokat, így egy-kettőre fertőzések melegágya lett egy-egy példány. Tetvek lepték el, de ennél nagyobb gond is akadt, mert lárvák, férgek, lepkék hernyói is otthonra leltek a tornyokban. A gyapjúalapú parókákat például a molylepkék imádták. A lósörényből, jakszőrből és emberi hajból készült paróka, megtoldva zsírral, magához vonzotta az apró élősködőket, amelyek sok bosszúságot okoztak a viselőnek. A folyamatosan illatosított, rizsporozott és viaszolt parókákat sem mosták, így szintén a parazitafertőzések melegágyaivá váltak.
Betiltások és a paróka újrafelfedezése
A parókát olykor betiltották (például Velencében), de sokáig nem volt tartható a tilalom, mert ha valamit nem engednek, rendszerint népszerűbb, kívánatosabb lesz - vissza is kellett vonni a hatóságoknak elhamarkodott döntésüket. A parókadivat 1665-re Velencébe is eljutott, ám a városi hatóságok 1668-ban törvénytelennek nyilvánították a viselését. Miután Nagy-Britanniában 1795-ben adót vetettek ki a rizsporra, a francia forradalom után pedig Franciaországban is nemkívánatossá vált a póthaj viselése, a parókák népszerűsége jelentősen visszaesett, majd a 19. században szinte teljesen eltűnt a divatból.
A paróka Amerikában és a modern korban
Az Amerikai Egyesült Államokban a parókák története árnyaltabb és bonyolultabb. Ott a régről fakadó pozitív megítélés nem volt egyértelmű: sokkal inkább kötötték e kiegészítőt az idősödéshez és az egészségügyi problémákhoz, hiszen a paróka valóban fontos eszköze mindazoknak, akik valamely kezelés vagy betegség miatt hajhullással küzdenek. A színes bőrű lakosság és a queer közösség sokat tett a parókák népszerűsítéséért, a parókát kulturális és nemi kifejezési eszközévé, hajvédő módszerré és összességében szórakoztató kiegészítővé tették. Az előadóművészek is kivették a részüket a népszerűsítésből, mondhatjuk: a múlt század második felében ismét elindult hódító útjára a paróka szerte a világon.

A parókákat egészen az 50-es évekig kézzel készítették - valójában a nagyon jó minőségű és csillagászati értékű darabokat ma is így állítják elő -, de a Hongkongban kifejlesztett parókagyártó gépek segítségével ma már nagyüzemi módszerrel is gyártják az újabb és újabb változatokat. Nemes anyaga továbbra is az emberi haj, de ma már gyakori a műszállal kevert, illetve a teljesen szintetikus alapanyagból előállított paróka is. Az emberi hajból készült változatok természetesen sokkal értékesebbek, viselésük is kellemesebb. Sokáig vegyes volt hazánkban a parókák megítélése, de a póthajak (vagyis nem teljes parókák) elterjedése sokat szelídített az egykori becsmérlő szemléleten.
A Kleopátra paróka
A Kleopátra paróka egyedi stílusával, közepesen hosszú, egyenes hajával azonnal magára vonja a figyelmet, és egyedi megjelenést teremt.
