Koordinációs kémia: lépcsőzetes stabilitási állandó és kötéskémiai alapelvek

Koordinációs vegyületek kémiája - a XVIII. század közepén állították elő a berlini-kék festéket Na2CO3 + állati ürülék hevítésével vasedényben.

Intenzív kékszínű képzőmővészeti alapanyag szokatlan kiindulási anyagokból.

A Fe7C18N18 10H2O tapasztalati képletű koordinációs vegyület vas(II)-ionok és K4[Fe(CN)6] reakciójából képződik: 4Fe3+ + 3K4[Fe(CN)6] → Fe4[Fe(CN)6]3 + 12K+.

A modern koordi­ná­ciós kémia csoportjába nagyon sok vegyület sorolható; vizes oldatban minden fémiont aquo-ligandumok vesznek körül.

A növényvilágban leggyakoribb zöld színű anyag, a klorofil, és a gerincesek vérének egyik legfontosabb komponense a hemellakotó része a hem komplex vegyület.

A közönséges körülmények között fém-ionokból és ligandumokból álló, és az alkotórészecskék egyedi tulajdonságaitól eltérő kémiai sajátságokat mutató vegyületeket koordinációs vagy komplex vegyületeknek nevezzük.

Példa legyen a Co(III) - Cl - NH3 összetételű rendszer: összetétel CoCl3 6NH3; CoCl3 5NH3; CoCl3 4NH3; CoCl3 4NH3; CoCl3 3NH3; szín különböző lehet.

Az első sikeres elmélet a koordinációs vegyületek szerkezetének magyarázatára Werner-től származik (1893).

Elméletében a központi atom- vagy ionnak fő vegyértéke mellett mellék vegyértéke van; mai értelmezés szerint a fő vegyérték a kötéseket, a mellék vegyértékek pedig a koordinációs kötések.

Ma már tudjuk, hogy a kialakult complexekben nincs különbség a két kötés között.

Werner érdeme, hogy megfogalmazta a központi atom és a ligandum fogalmát posztulátumaiban.

A ligandumok a koordinációs térben a központi fémion körül meghatározott geometria szerint helyezkednek el, amely a koordinációs számtól függ.

A koordinációs szám a komplex geometriája: 2 lineáris, 4 síknégyzetes vagy tetraéderes, 6 oktaéderes; egy adott fémnek több koordinációszáma is lehet oxidációs állapottól függően.

A ligandumok több donoratommal is helyet foglalhatnak a koordinációs szférában.

A fémet tartalmazó gyűrűk kelátképződésnek nevezzük.

A ligandumok a k koordinációs térben meghatározott geometriával helyezkednek el, ami a koordinációs szám függvénye.

A koordinációs tér vizsgálata infravörös spektroszkópiával nyomon követhető, például az [Co(NH3)6]2SO4 5H2O és a kapcsolódó sók IR-színképeiben megfigyelhető S-O sávok száma.

Izomeriák: a sztereoizoméria és geometriai izoméria lehetőségei gazdagok, például cis- és transz-izomerizációs formák megjelenhetnek ML4X2 típusú rendszerekben.

Optikai izoméria esetén a ligandumokkal térben királis komplexek alakulnak ki; pl. [Co(en)3]3+ két enantiomerje létezik, a Λ és a Δ formák.

Az izomerizációk vizsgálata fontos a koordinációs kémia számára, mert befolyásolja a stabilitást és reaktivitást.

A koordinációs vegyületek szerkezetének, stabilitásának, színének és mágneses tulajdonságainak megértéséhez különféle kötéselméleteket fejlesztettek ki.

A Valencia kötéselmélet (VBT) szerint a fémion és ligandumok közötti kötés datív kovalens kötés, ahol a ligandum donálja elektronpárját.

A Kristálytér Elmélet (CFT) egy kifinomult modell, amely az elektrosztatikus kölcsönhatásokon alapul; a ligandumok ponttöltések és a fém központi pozitív töltésként szerepelnek.

A Ligandumtér Elmélet (LFT) a CFT és a VBT kombinációja, figyelembe véve a ligandumok molekulapályáit is.

A Molekulapálya Elmélet (MOT) pedig a legátfogóbb elmélet, mely a fémion és ligandumok molekulapályáinak összeolvadását írja le, létrehozva delokalizált MO-kat az egész komplexre.

Ezek az elméletek együtt adják a koordinációs kémia eszköztárát a komplexek viselkedésének értelmezéséhez és előrejelzéséhez.

A koordinációs vegyületek egyik legszembetűnőbb tulajdonsága a színük; d-d átmenetek energiáitól függően az észlelt fényt a redukáló vagy elnyelő spektrum határozza meg.

A színérték függ a kristálytér feladási energiájától (Δo, Δt), a fémion töltésétől és méretétől, a ligandumoktól és a geometriától.

A ligandumok erőssége (erős vagy gyenge tér) meghatározza, hogy a d-elektronok alacsony spinű vagy magas spinű konfigurációt vesznek-e fel; például Co3+ d6 erős tér ligandumokkal alacsony spinű, diamágneses komplexet ad, míg gyenge tér ligandumokkal magas spinű, paramágneses képződik.

A stabilitást gyakran a képződési konstans (Kf) írja le, amely megmutatja, mennyire hajlamos a fémion ligandumokkal komplexet képezni egy oldatban.

A keláthatás lényege, hogy a 5- vagy 6-tagú kelát-gyűrűkben képződő komplexek rendkívül stabilabbak lehetnek az azonos koordinációszámú másokhoz képest.

A kelát-reakciók entrópiafaktora kiemelkedő: a reakció során nő a molekulák száma, tehát a rendezetlenség növekszik, és ez kedvező.

A koordinációs kémia gyakorlati jelentősége felbecsülhetetlen: biológiai rendszerek megértése, gyógyszerfejlesztés, katalízis, anyagtudomány és ipari alkalmazások terén is nélkülözhetetlen.

A biológiai példák közé tartozik a hemoglobin és a myoglobin, a klorofill, a B12-kobalamin, metalloenzimek szerepe a katalízisben, valamint a rákellenes szerek, például a cisplatin, DNS-hez való kötődése révén.

A MRI- és radiodiagnosztikai alkalmazásokhoz gadolínium- és technécium komplexeket használnak, amelyek javítják a kontrasztot vagy lehetővé teszik funkcionális képalkotást.

A kémia az anyag tulajdonságait és átalakulásait tanulmányozza, és az atomokról, elemekről, vegyületekről szóló alapfogalmak összefüggésében válik érthetővé.

koordinácó­s kémia vizuális szemléltetése

Komplex ionok, ligandumok és koordinációs vegyületek, alapvető bevezetés a kémiába

Az Akadémiai Kézikönyv-sorozat ezen része módszeresen, kevés képlettel, de sok ábrával, közérthetőségre törekszik, bemutatva a koordinációs kémia alapjait és a kapcsolódó elméleteket.

tags: #lepcsozetes #stabilitasi #allando