A különböző vallásokban sok esetben megjelennek olyan szabályok, amelyek a hívők, gyakorlók külső kinézetével kapcsolatosak. Kíváncsiak voltunk, hogy vannak-e, és ha igen, akkor miért és milyen szabályok a haj-, és a szakállviseletre vonatkozólag.
A szakáll a férfiak arcán növő szőrzet; az arc alsó részét és az állat fedi, lenyúlhat a nyakig, a száj és az orr közötti részét nevezzük bajusznak. Már az őskori ember számára lényeges funkcióval bírt; egyrészt meleget adott, védte a szájnyílást a piszoktól, másrészt az ellenség elrettentésére szolgált. A történelem során a férfiasság, az erő, a bölcsesség, a hatalom jelképe volt, és egyfajta összetartozást fejezett, és fejez ki jelenleg is viselői között. A szakáll sosem volt csupán egy férfias dísz vagy múló divathóbort. A szakáll már az ókorban jelentőségteljes szimbólummá vált.
Egyes ókori kultúrákban a szakállat kifejezetten tisztelték. Az ókori Egyiptomban például a hatalmas férfiak nemcsak növesztették, hanem bonyolult formákba is igazították szakállukat. Az ókori civilizációk közül nagy szerepe volt az egyiptomi kultúrában, amelyben a fáraó egyik fontos kelléke volt a jellegzetes, hosszúkás szakáll, aki még holtában, halotti maszkján is hordta. Általában ez állra erősített álszakáll volt, amely nélkülözhetetlen bizonyítéka volt a fáraó isteni származásának, hiszen az antropomorf férfi isteneket ábrázolták ezzel a jellegzetességgel. Még az i.e. 15. században uralkodó Hatsepszut királynő is viselte. Később ez a szakáll-kultusz elmaradt Egyiptomban. Az ókori görögöknél szintén szokás volt szakállat növeszteni, sőt, annak levágása egyfajta büntetésként szolgált. A görög férfiak bodorították is arcuk ékességét. Az ókori Görögországban a szakáll a bölcsesség és a filozófia jele volt. Ebben az időszakban éltek a híres gondolkodók - Szókratész, Platón és Arisztotelész -, akiket gyakran szakállal ábrázoltak. A szakáll szinte az értelmiség ismertetőjegyévé vált.
Később a Római Birodalomban jelent meg a borotválkozás szokása - higiéniai szempontból. A rómaiaknál viszont épp az ellenkező irányba változott a trend: náluk elterjedt a borotválkozás, főleg a későbbi korszakokban. A római császárokra már a szőr nélküli, csupasz arc jellemző. Az i.e. 5 században a borbélyok tevékenységére is igény volt, oly sokan követték az új ideált.
A középkori Európában a szakáll ismét a férfiasság jelképe lett. A 18-19. században kapott ismét hangsúlyos történelmi szerepet a szakáll - főként Magyarországon. (Előtte, a 16. századótól, a városi és a vidéki lakosság körében egyaránt szokás volt a szakállviselés, főként a nős férfiakat illette ez az előjog.) A 18. században, osztrák hatásra, a magyar férfiakat szakállbírsággal kötelezték borotválkozásra. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után viszont népszerű volt a Kossuth-szakáll - egyfajta szimpátiaviseletként, a passzív ellenállás szimbólumaként. A Kossuth-szakállnak egyébként az a különlegessége, hogy az állrész csupaszra van borotválva, és a bajusz különálló, nincs összeköttetésben a szakállal.
A szakáll vallási jelentősége
Az iszlámban
Általában a muzulmán férfiakról mindenkinek egy szakállas férfi jut az eszébe. Tény, sok muszlim férfi szakállt növesztve él, hiszen a Prófétának is volt szakálla. Igaz erre való utalást nem találunk a Koránban, csak prófétai mondásokban, hadíszokba. Sokan azzal magyarázzák a szükségességét, hogy ez a férfiasság jelképe, illetve utalnak arra a koráni sorra (ája), hogy követni kell a prófétát. Mások a szakáll mögött azt látják, hogy anno a szakáll jelképezte a kulturált férfit, ezért a mában már nem ragaszkodnak hozzá.
A szakáll hosszát illetően eltérések vannak a különböző jogi iskolák között. A támogatók abban egyetértenek, hogy azon illik igazítani, és a bajuszt is nyírni kell. Vannak, akik csakis a hosszú szakállt javasolják, de a síita iszlámban megelégednek a két-három napos hosszúsággal is.
A XX. században európai hatásra komoly változás történt a muszlimok között. Sokan levágták a szakállukat, és csak bajuszt viseltek, majd a bajuszt is levágták. Napjainkban a szakáll a szalafizmus, a hagyományokhoz való ragaszkodás szimbóluma, és sok országban az állam által nem preferált. A Mubaraki érában állami tisztséget nem is tölthettek be szakállas férfiak Egyiptomban, és az egyiptomi al-Áhrám napilap is egy terroristává lett férfiről azt írta, hogy „szakállt növesztett”, azaz elkezdett szélsőséges gondolatokat vallani.
Az iszlám hagyományban a szakáll növesztése szunna, vagyis Mohamed próféta hagyományának követése. A Próféta (szaw) azt mondta: “Igazítds ki a bajuszt és hagyd meg a szakállt.” Több hadisz is említi a ruhák tisztán tartását és az ápolt megjelenést, ami szintén mindkét nemre érvényes.
A muszlimok öltözködését említve, gyakran csak a nők hidzsábjáról esik szó, ám ennél sokkal többről van ám szó. "Mondd a hívő férfiaknak, hogy süssék le a tekintetüket és ügyeljenek a szemérmükre. Ez illendőbb nekik! A viselt ruhának nem szabad hasonlítania az ellenkező nem és a hitetlenek által viselt ruhákra. Allah Küldötte (szaw) azt látta, hogy Ali két sáfrány színű ruhadarabot viselt és erre így szólt: “Ezek a hitetlenek színei; ne viseld ezeket." Az arrogancia, illetve az arrogáns öltözetek viselete szintén kerülendő: “A Próféta (szaw) azt mondta: ‘Senki sem fog a Paradicsomba belépni, akinek akárcsak egy mustármagnyi arrogancia is van a szívében.’ Egy férfi erre azt kérdezte: Mi van, ha egy férfi szereti, hogy ha a ruhái és cipője szépen néznek ki?
A klasszikus arab (többnyire öböl-arab országokra jellemző) viselet: egy hosszú ing, amit disdása-nak vagy kandóra-nak hívnak + egy hosszú kendő, amit sokféleképpen neveznek (kuffija, ghutra, egal, semagh) és területenként változóan sokféleképpen viselnek. A bist, ami a disdása fölött hordandó, általában magasrangú állami vezetők, illetve vallástudósok viselik. Indiában és Pakisztánban a férfiak tradícionálisan szintén hosszú inget viselnek, ám ez általában rövidebb, mint az arab kandóra.
A zsidóságban
A jellegzetes zsidó haj- és arcszőrzet-viselet forrását magában a Bibliában találjuk: „Ne nyírjátok kerekre hajatok szélét és ne rontsd el szakállad szélét.” (3Mózes 19:27.) - írja a Tóra. A pajesz, mármint a „hajatok széle”, a fejszőrzetnek azt a kis részét jelöli, ahol a haj és a szakáll találkozik egymással. Ez ugyanis az a pont, aminek a levágásával a hajunk aljának vonala egy körré lenne. A legtöbb vélemény szerint a tilalom oka, hogy ne hasonlítsunk a bálványimádók papjaihoz, akiknek szokása volt a gomba frizura (Misne Torá, Bálványimádás tilalmainak szabályai 12:1, 7.). A pajesz hajlanná nyírása tehát tilos, függetlenül attól, hogy az milyen eszközzel történik.
A szakállal azonban már más a helyzet. A legtöbb vélemény szerint (Talmud, Mákot 20a) a tilalom kizárólag a borotvára vagy a csipeszre vonatkozik - itt ugyanis a Tóra „rontás” kifejezést használja, ami a gyökerestül való kitépésre utal. Ollóval tehát lehet vágni a szakállat.
A szakáll borotválásának tilalma kapcsán megoszlanak a vélemények a tilalom okáról. Maimonidesz szerint (uo.) ez is a bálványimádó szokások elutasítása. Mások szerint a zsidók jellegzetes megjelölése az ok (Dvárim rábá 2:18.). Egy harmadik vélemény szerint (Cemách cedek, Jore déá 93.) a tilalom a „ne öltsön férfi asszonyruhát” (5Mózes 22:5.) tilalmába illeszkedik. Ugyanis aki megszabadul arcszőrzetétől, az olyan mintha női ruhát öltene.
A zsidó misztika tanítása szerint a szakáll az isteni könyörület metaforája, és mint ilyen az áldás megtestesítője. A kabala pedig különösen mély jelentést tulajdonít a szakállnak: a szakáll „tizenhárom tincse” Isten tizenhárom irgalmi attribútumát jelképezi. A szakáll a haszid közösségekben identitáskifejező szerepet is betölt: része a külső megjelenésnek, amely folyamatos emlékeztetőként szolgál a zsidó hagyományokhoz való hűségre.
A zsidók évszázadokon át növesztették a szakállukat - nemcsak vallásos meggyőződésből, hanem hogy véletlenül se szegjék meg a Tóra parancsát. Ez különösen jellemző volt Kelet-Európában, ahol egészen a 19. századig. A felvilágosodás idején sokan úgy érezték, hogy a szakáll „elmaradott” megjelenést kölcsönöz, ezért elkezdték levágni. A korszak nagy rabbijai, köztük a Cháféc Cháim, tiltakoztak ez ellen. A haszidok azonban - akik kevésbé voltak fogékonyak a modernizációra - továbbra is ragaszkodtak a szakállhordáshoz.
A kereszténységben
A Biblia első részében (Ószövetség) elég sok erre vonatkozó előírás van, de a kereszténységet (Újszövetség) ez egyáltalán nem érinti. Pál apostol még az írja: „Nem tanít-e maga a természet arra titeket, hogy ha a férfi hosszú hajat növeszt, szégyenére válik?” (1Kor 11. 14) Ez nem tűnik egyházi szabályzatnak, mint inkább természetes látásmódnak, illetve a még ószövetségi szemléletnek. Később azután már egyáltalán nincs is erről szó az egyházi törvénykezésben.
Mivel nincs egyházi előírás erre vonatkozóan, azt lehet mondani, hogy az adott kor szokását, szemléletét élik meg a keresztények. A világ minden részében van elfogadott magatartás az öltözködesben, viselkedésben, és van bizonyos csoportok, közösségek bevett gyakorlata, önjellemzése, megkülönböztetése, vagy úgy is mondhatnánk: vannak bizonyos jelvények. Általános szabályzat tehát nincs a katolikus egyháznál e tekintetben.
Az elmúlt, bő egy évszázadban nem volt jellemző a hosszú haj férfiaknál, sem bajusz, szakáll-viselés. Most kezd újra elterjedni, és így megjelenik egyház-férfiaknál is, de nem ezen múlik az evangelizáció!
Az Újszövetség központi alakja, Jézus a világ egyik leghíresebb szakállas személyisége. Rajta kívül az apostolok többsége is domináns arcszőrzettel bírt. A remeték szakálla a világtól történő elfordulást jelképezi.
A buddhizmusban
A buddhista hagyományokban, azon kívül, hogy a szerzetesek haját és szakállát leborotválják, nincs külön rendelkezés arra, hogy aki nem szerzetes, hogyan viselje a haját vagy a szakállát. Sok országban jelen van Buddha tanítása, és ezen a téren mindegyikben megőrizték, az esetenként egymástól nagyon is eltérő helyi szokásokat.
A szerzetesek fogadalmaiknak megfelelően nem foglalkoznak világi ügyekkel, ehhez kapcsolódik szőrzetük levágása. Elfordulván a világi értékek felől, nem a külsejük díszítésével, hanem a belső világ rendezésével és megtisztításával foglalkoznak.
A világiaknál ehhez kapcsolódóan van egy jelképes hajvágás, ami, sok esetben, ha nem tudunk róla, észre sem vehető: amikor valaki Buddhához, a Tanításához és a Közösségéhez fordul menedékért, jelképesen levágnak egy tincset a hajából, hasonló okból, mint a szerzetesek esetében.
A Krisna-hívők világszerte követik e kifinomult lelki kultúra elemeit, legyen szó öltözködesről, hajviseletről, szimbólumokról. Gondoljunk csak a hölgyek által viselt szárira, a homlokukat díszítő piros pöttyre (bindi), vagy a sárga festékkel szintén a homlokra festett csíkra (tilaka). A Krisna-hívők az érzéki élvezetről történő lemondás útját járják, amiben a tisztaság elveinek betartása segíti őket. Ebbe beletartozik mind a tiszta, azaz erőszakmentes és megszentelt ételek fogyasztása, mind a gondolatok tisztaságának védelme, de ide sorolható a külső tisztaság is, ami a mosott ruházat és a rendszeres tisztálkodás mellett a férfiak esetében a fej kopaszra nyírását, a szakáll és a bajusz leborotválását is magában foglalja.
A szakáll a modern kultúrában
A modern társadalom kialakulásával a szakáll jelentése is jelentősen átalakult. Az 1960-as évektől kezdve a szakáll újra visszatért - a szabadság szimbólumaként. Az 1990-es években a szakáll megjelent a grunge zenészek körében, de az igazi áttörést csak 2010 után hozta meg, amikor kialakult a hipszterkultúra.
A 21. században a szakáll soha nem látott mértékben vált az egyéni identitás részévé. Ma a szakáll az egyéni márka fontos része, különösen az influenszerek, kreatív szakemberek és vállalkozók körében.
Napjainkban reneszánszát éli a szakáll-kultúra - természetesen szigorúan fazonra vágva, ápolva, fésülve. A szakáll- és bajuszápoló termékekre (fésű, szappan, sampon, balzsam, vax, olaj) egész iparág épült. Sőt, egy kihalóban lévő szakmát keltettek életre a szakáll-igények, sorra nyílnak a borbélyüzletek. És nem csupán az Y-generációs hipszter, urbánus életérzés része borbélyhoz járni, általános kereslet van a borbélyokra - legyen szó egy egyszerű igazításról vagy valamilyen extra fazonról, mint például full beard, Garibaldi, Van Dyke vagy Bandholz.
Más esetekben is előfordult, hogy a szakáll a lázadás és a szabadság szimbóluma lett, például a kubai forradalom idején Che Guevara és Fidel Castro megjelenése (azóta a szakállas Che Guevara portréja maga is szimbólummá vált).
A The Times magazin szubjektív álláspontja szerint a világ leghíresebb szakállas személyisége Karl Marx hosszú, bozontos arcszőrzetével. A második helyen II. Miklós cár tanácsadója, Raszputyin áll. A harmadik egy Magyarországon kevésbé ismert angol színész, Brian Blessed a télapó-szakállával. Negyedik a már említett Jézus Krisztus, az ötödik pedig Charles Dickens viktoriánus író.
A szakáll meglepő története és átalakulása feltárul
Érdekes, hogy a rengeteg szakállas férfi mellett híressé váltak szakállas nők is. Többnyire hormonzavar hatására alakul ki kóros szőrösödés a nők esetében. Nevezetes volt a 17. században a nápolyi Magdalena Ventura, akkori közismert nevén ’La mujer barbuda’ (A szakállas asszony), akinek küllemét Jusepe de Ribera festő is megörökítette. A naturalisztikus műalkotás az asszonyt gyermekének szoptatása közben ábrázolja, szintén szakállas férje társaságában. Magyarországon Barcsy Szidónia vált híressé szakálláról a 19-20. században.