A történelem során nemcsak szokatlan és ma már nevetségesnek tűnő, hanem veszélyes trendek is bőven akadtak. A 18. század frizurái külön témát képeznek a történelemben. Ha ma a haj díszítése néhány percet vesz igénybe a tükör előtt, akkor a 18. században ez egy speciális, szakember közreműködését igénylő foglalkozássá vált. Ez volt a nők korszaka, akik nagy jelentőséget tulajdonítottak a fényűző frizurák létrehozásának, és készek voltak nagy áldozatokat hozni értük.
A 18. század elején a nők általában még visszafogottabb frizurákat viseltek. Gyakran behullámosították hajukat, a fontosabb eseményekre pedig néhány bodros mű tincset toldottak meg saját fürtjeikkel. Sokszor vetettek be díszeket, csipkés kiegészítőket is, ám ekkor még nem estek túlzásokba. Az 1700-as években az európai országokban az úgynevezett fontage volt használatban - az eredeti stílus csipkéből készült sapkával. A fontage megjelenése Angelica de Roucille-Fontage francia királyi kegyencnő nevéhez fűződik. Még 1680-ban, vadászat közben a haja kócos lett. Hogy ne akadályozza mozgását a játék üldözése közben, egy csipkével átkötötte őket. Így jött létre a frizura, mely a király tetszését is elnyerte. Több mint százféle fontage létezett. A szorosan göndörített hajat vízszintesen helyezték el a homlokon több rétegben. Egy-egy tincset pedig szabadon a vállakra eresztettek. A sapka maga is magas volt, akár 50 cm is elérhetett.
1713-tól a visszafogottabb, loknis stílus vált divatossá. Egyszer, XIV. Lajos francia király fogadásán Shrewsbury hercegnője fontage nélkül jelent meg, egyszerűen csak hátrafésülte a haját. Ez volt az oka annak, hogy a hajformázás prioritásai megváltoztak. Azóta a hölgyek koszorúkban és diadémokban viselték göndörített hajukat. Díszítették őket szalagokkal, tiarákkal, virágokkal. Oroszországban az 1920-as évek közepéig készítettek fontage-okat, főleg idősebb hölgyek maradtak hűségesek hozzá.
A 18. század második felében az elegáns, loknis stílus a 70-es évekig tartott. Ezt követően, amikor a dús hajú Marie Antoinette francia királyné, hatalmas méretű frizurákat kezdett viselni. A lenyűgöző méretű szerkezet felállításához párnákkal ellátott kereteket használtak. Használtak közemberektől vásárolt póthajat, sőt lószőrből készült hajat is. A frizura néha elérte a fél méteres magasságot.
Egy ilyen alkotás létrehozása szakember segítsége nélkül lehetetlen volt. Órákba telt, mire összeállt a művészi kompozíció, hogy később ennek a szépségnek a tulajdonosa legalább egy hétig hozzá se nyúljon a fejéhez. A haj biztonságos rögzítéséhez faggyú, olaj, zsír vagy viasz alapú keverék, azaz pomádé készült. A tömöttséget a gyapjú mellett gyakran a lószőr adta, a tartást pedig cukros víz, illetve a pomádé. A hajat ezüst, fehér vagy rózsaszín színűre festett porral fixálták. A haj súlya néha elérte a kilogrammot. Ennek felvitele érdekében a nőknek speciális peignoirt kellett viselniük, hogy ne szennyezzék be a ruhát. Hogy a lisztpor ne hulljon az arcra, maszkot kellett viselniük, amíg a fodrász felhordta a púdert. Használhattak speciális ruhásszekrényt is, ahonnan a mennyezetről hullott a por a hölgyre. A szépség megteremtéséhez használt, sokáig a hajon maradó élelmiszerek kellemetlen szagát nagyszámú csípős parfümmel kellett „tompítani”.
Nem véletlen, hogy ebben az időszakban jelentek meg a nők mindennapjaiban a kemény bojtos vesszők. Egyrészt lehetővé tették az egyensúly megtartását a fejen lévő szerkezetek súlya alatt, másrészt eszközként szolgáltak, amellyel megvakarták a parazitáktól viszkető fejet (kefe). A fejdíszek a pompás stílus kiegészítőivé váltak. Néhányan kitömött madarakat tettek a fejükre. Például 1773-ban Párizs felett lakói üstököst láttak, amit egy frizura is megörökített "üstökös" néven. 1778-ban az "a la Belle Poole" frizura hetekig sláger lett, a francia fregatt tiszteletére, amely győzelmet aratott egyben és konfliktusokat a tengeren. Több fodrász is erre az alkalomra készítette a frizurát Marie-Antoinette fején a hajó "modelljével" 10 órán keresztül.
Ha ma a friss virág formájú dekoráció volt divat a frizuránál, akkor holnap már zöldség lesz. Aztán a frizurákban megjelentek a kert gyümölcsei: sárgarépa, retek, káposzta. Amikor a tollak a népszerűség csúcsán voltak, sok pávát és hattyút áldoztak fel a női szépségért. Számos arany ékszer drágakövekkel is bekerült a fodrászatba. Annak érdekében, hogy ne gyűrődjön meg a stílus, speciális, fából készült, szövettel borított fejtámlákra kellett támaszkodni, vagy akár egy fotelben aludni. Annak érdekében, hogy éjszaka ne győzzék le az egerek a viszkető fejet, speciális drótsapkát használtak.
Az akkori frizurák mellett nehéz volt hintón utazni. A súlyos frizurák miatt nem volt könnyű megtartani a fejet, az egyensúlyt, ráadásul gyakran alig fértek be velük az ajtókon, a hintókban pedig térdelve utaztak miattuk. De ennél sokkal nagyobb veszély is fenyegette a hölgyeket, mivel nem mosták, nem tisztították őket, csak parfümöt használtak a szagok elfedésére, így gyakran telepedtek meg rajtuk élősködők.
A fodrász őrület alábbhagyott, miután Marie Antoinette örökösnek adott életet. Ezt követően a luxus hajviseletek észrevehetően megritkultak. Divat lett a fürtös paróka. A francia forradalom után a korábbi stílusmegközelítés nevetségessé vált. Helyét sokkal egyszerűbb frizurák vették át.
A korai rokokó letisztult stílusa szinte bármilyen arcformájú lányok számára alkalmas volt. A magas, pompás szerkezetek kimondottan jól álltak a szögletes arcú hölgyeknek, de a "háromszög" arcformával rendelkezők számára ez a stílus nem volt annyira előnyös. Az ilyen stílus megfelelőségét is figyelembe kell venni. A fejre készített remekművek akkor a legideálisabbak, ha egy lány kifutóra lép, álarcosbálra, tematikus partira vagy esküvőre készül.
Annak ellenére, hogy a 18. századi fodrászdivat rendkívül extravagáns volt, a mesterséges tincsek mai használata mégis visszhangozza azt a korszakot. A modern hajformázó termékek teret nyitnak a múltba való belemerüléshez. Ebben a stílusban akár egy menyasszony frizurája is elkészíthető.