A zsidó vallásjog előírásai szerint egy nő a házasságkötése után elkezdi takarni a haját. Ez a szokás a szerénység, az elköteleződés és a vallásos hagyomány megőrzését szolgálja. A különböző zsidó közösségek eltérő módon értelmezik és gyakorolják ezt a hagyományt, ám az alapelv közös: egy férjes asszony ne mutassa a haját olyan férfiak előtt, akik nem tartoznak a legszűkebb családi körébe.
A haj eltakarásának története és vallási háttere
Az első forrás ezzel kapcsolatban a Tórában található, Mózes negyedik könyvének ötödik fejezetében. Ott arról rendelkezik az Örökkévaló, hogy miként vizsgálják ki egy házasságtöréssel meggyanúsított nő ügyét. Az eljárás része volt, hogy „meztelenítsék meg az asszony fejét”, azaz fedjék fel a haját. Ebből következik az, hogy alapesetben az asszonyok befedett hajjal jártak.
A Talmud (Ketuvot 72/a) is a férjezett nőkkel szemben támasztott elvárások közé sorolja a haj elrejtését a külvilág elől, éppen erre a tórai előírásra hivatkozva. A fej befedése nemcsak jelzés azonban, hogy az illető hölgy már férjnél van.
- Vita csupán arról van a bölcsek között, hogy a mózesi törvények teszik kötelezővé a haj elrejtését vagy a zsidó nép körében meghonosodott és törvényerőre emelkedett szokásról van-e szó.
- A haj eltakarásának szokása a Bává Kámá traktátus (90/a) egyik határozatából is kiviláglik, melyben egy nőnek 400 zuzt (pénznem) ítélnek meg, amennyiben egy férfi nyilvános helyen rántja le róla a fejfedőjét.
- A Jomá traktátusban (47/a) egy Kimchit nevű asszonyról olvashatunk, akinek mind a hét fia a főpapságig vitte. Amikor megkérdezték tőle, hogy mivel érdemelte ki ezt a nagy kegyet, így felelt: „Még a házam falai sem látták a hajfonataimat soha”.
A haj befedésének kötelezettsége ezzel együtt összefüggött a többségi társadalom szokásaival is.
Különböző közösségek hajtakarási szokásai
A muszlim közegben élő Rámbám (Maimonidész) vagy a Sulchán Áruchot szerkesztő Joszef Káro rabbi úgy rendelkezik (Even Háezer 21:2), hogy mind a hajadon, mind a férjezett nők kötelesek nyilvános helyen eltakart hajjal járni. Az európai, askenáz közösségekben azonban a hajadonok - ahogy a nyelv is utal erre - hajadonfőtt járnak.
A kabalisztikus tanításokra nagy hangsúlyt fektető közösségekben, mint például a haszidoknál a Zohár véleményére hivatkozva nem engedik, hogy akár csak egy hajszál is kilátszódjék az asszonyok fejfedője alól.
Egyes - elsősorban magyarországi gyökerű - haszid közösségekben ezért leborotválják az asszonyok haját és így tényleg semmi sem látszódik ki a kendő alól. Számos döntéshozó élesen ellenzi ezt a megoldást.

Hajtakarás módjai: kendő, turbán, paróka
A haj befedésének mikéntje már sokkal inkább szokás kérdése, így a különböző közösségekben eltérő hagyományok honosodtak meg.
A legősibb megoldás a kendő viselése, melyet héberül mitpáchátnak, jiddisül tichelnek neveznek. Kendőt hordanak a szfárádi asszonyok, ez a szokás számos haszid udvarban és a vallásos-cionista közösség konzervatívabb családjaiban.
Ennek egyik változata a jiddisül spicelnek nevezett, zsákhoz hasonlóan kialakított fejfedő, mely a keleti közösségekben is elterjedt, illetve a haszidok közül sokan ezt viselik otthon. Létezik még a turbánnak nevezett, elöl kicsúcsosodó, sokszor élénk színben pompázó fejfedő, melyet például a szatmári asszonyok kedvelnek.
Néhány száz évvel ezelőtt vált népszerűvé a paróka viselése, melyet héberül peának, jiddisül sejtlnek neveznek.
A paróka viselésének vallási és társadalmi vitái
A parókáról igen eltérő véleményeket fogalmaztak meg a rabbik. Szfárádi zsidóknál és számos haszid közösségben tiltott, mert - jó minőségű darabnál - olybá tűnhet, mintha viselője fedetlen fejjel járna.
- Bizonyos haszid csoportoknál (pl. Belz) emiatt csak akkor engedélyezik, ha a parókára egy kis kalapot vagy kendőt helyeznek, így jelezve, hogy az illető férjnél van.
- Sok rabbi, aki elfogadja a paróka használatát, kiköti, hogy csak a visszafogottan kialakított paróka lehet elfogadható, a feltűnő, bodorított vagy nagyon hosszú parókák viselését élesen ellenzi.
- Egyre több fiatal feleség azonban szembemegy ezzel a tradícióval és hosszú parókát választ, ennek pedig gyakran nagyon kellemetlen következményei vannak.
Esther Adina Sash, a 30 éves, New York-ban élő zsidó nő, szinte naponta találkozik azzal, hogy leribancozzák, mert túl hosszú parókát hord. A parókára azért van szüksége, mert a zsidó vallás úgy rendelkezik, hogy nők az esküvőjük után nyilvánosan nem mutathatják meg a hajukat, ezzel is jelezve azt, hogy hűek a férjükhöz.
A hagyomány szerint ezeknek a műhajaknak illik viszonylag rövidnek lenniük, körülbelül vállig érőnek, és törekedni kell arra, hogy ne legyenek feltűnőek.
A bibliai időkben - érvelt - a hajtakarás célja az volt, hogy a nő szerény és kevésbé vonzó megjelenésű legyen. Ezzel szemben ma sok nő olyan parókát visel, amely olykor még a természetes hajánál is szebb. Így szerinte a paróka viselése éppen az eredeti célt hiúsítja meg. Ez az értelmezés azonban nemcsak a parókát téveszti össze az igazi hajjal, hanem a szerénység (cniut) valódi lényegét is félreérti.
A zsidó gondolkodás szerint a szerénység célja nem az, hogy valaki kevésbé legyen szép, hanem az, hogy a személyes tér és méltóság megőrzését szolgálja. A haj eltakarásának soha nem az volt a célja, hogy egy nő csúnyának tűnjön. A szépség az isteni teremtés része és érték. A zsidó hagyomány pedig arra bátorít, hogy férfiak és nők egyaránt ápoltan és esztétikusan jelenjenek meg.
Modern-ortodox és liberális értelmezések
Egyes liberális modern-ortodox rabbik úgy ítélték meg, hogy napjainkban, amikor a nyugati világban általánossá vált, hogy a házas nők nem takarják el a hajukat, már nem számít szemérmetlenségnek a haj felfedése, így a vallásos zsidó nők sem kötelesek erre. Ők csak annyit követelnek meg, hogy zsinagógában vagy vallási szertartások alatt fedjék el a hajukat.
Milyen testrészek ezek, a nyilvánvaló szemérem részeken túl? Ilyen a comb, a felkar illetve [házas nők esetén] a haj is.
Hajtakarási módok elterjedtsége
- Askenázi (európai) körökben legelterjedtebb a paróka, főként manapság, hiszen a parókaipar akár az eredetinél szebb hajat képes varázsolni a nőknek.
- Persze elfogadott és gyakori a kendő vagy turbán, esetleg sapka viselése is.
- Ritka, de egyes közösségekben a nők egészen rövidre vágják a hajukat, azonban ez a szokás nem kifejezetten elterjedt és leginkább a magyarországi gyökerekkel bíró szatmári hászid csoporton belül népszerű.
- A tévhittel ellentétben a dolog természetesen önkéntes alapú.

| Fejfedő típusa | Elterjedtség | Közösségek | Szabályok |
|---|---|---|---|
| Kendő (mitpáchát / tichel) | Hagyományos, szfárádi, haszid, konzervatív cionista | Különböző vallásos zsidó közösségek | Haj teljes befedése |
| Paróka (peá / seitel) | Főként askenázi, modern zsidó nők körében | Askenázi, néhány haszid, modern-ortodox | Visszafogott, nem feltűnő, vállig érő |
| Turbán | Speciális, főleg Szatmár és haszid csoportokban | Szatmári, magyarországi gyökerű haszid | Leborotvált haj alatt teljes befedés |
| Kalap, sapka | Modern, liberális körökben egyre gyakoribb | Modern-ortodox, liberális | Alkalmanként, zsinagógában vagy szertartásokon |
A haj eltakarásának kapcsolata a családi és rituális élet szabályaival
A zsidó hagyomány és vallás egyik legérdekesebb jelensége a tisztasági törvények szabályrendszere és a hozzá kapcsolódó értelmezési lehetőségek.
Maga a tisztaság-tisztátalanság fogalma a Szentély idejében volt igazán nagy jelentőségű, mert sok olyan étel volt (pl. áldozatok húsa, papoknak járó adományok), amiket kizárólag „tiszta” ember fogyaszthatott. Ehhez egy komplett szabályrendszer kapcsolódik, hogy mi teszi az embert tisztává és tisztátalanná.
A Tóra által leírt rendszere a házasélet tisztaságának a női test rendszeres ciklusának harmonikus követésén alapszik. A zsidó házasság test és lélek egyensúlyán alapszik. Életünk párjához testi vonzalom is kapcsol minket, de lelki kötődés is.

A nő teste minden hónapban felkészül a fogantatásra, egy új élet fogadására. Ennek a lehetőségnek az elmúlásával a tisztátalanság állapota veszi kezdetét, és a nő az ún. nidá (héber) állapotába kerül. Ez két hét, addig a nő tisztátalan.
A mikvének mint intézménynek a házas nők állnak a fókuszában addig, amíg menstruálnak. Terhes nő nem jár mikvébe: mivel terhessége alatt nem menstruál, nem jelent veszélyt a közösségére. A vallásos zsidó nő számára a mikvébe járás lényege az, hogy a házasság megőrizze tisztaságát, intimitását.
A merülés után a nő rituálisan tisztának számít, aki teljesítheti a Tóra által előírt „Sokasodjatok és szaporodjatok!” parancsot. Amennyire szigorú az elkülönülés ideje, annyira szigorú az együttlétre vonatkozó előírás is.
A mikve szerepe a női közösségi és személyes életben
A mikve az ortodox zsidó élet szerves része. Maga a mikve közösségi hely is, ahol a nők találkoznak, megélhetik nőiességüket, meztelenül mutatkoznak más nők előtt, női dolgokról beszélhetnek. A mikve zárt női világában felszínre kerülhetnek olyan személyes témák, melyekről a férfiak által irányított ortodox hétköznapokban a nőknek nem illik beszélni. Ez az a hely, ahol le lehet venni a nyakig begombolt ruhát, a parókát (hiszen a vallásos ortodox zsidó nők az esküvőjük előtt kopaszra vágják a hajukat és onnantól kezdve parókát viselnek).
A nők testét igazából két ember láthatja, a férjük és a mikvés. A mikve rendkívül zárt és szigorú szabályok szerint működik. A mikvében dolgozó nőknek és férfiaknak, a mikvefelügyelőknek azon túl, hogy rendben kell tartaniuk a mikvét, az is a dolguk, hogy szigorúan betartassák a szabályokat.
Alámerülni csak akkor lehet, ha az egész test valóban tiszta, beleértve a hajat, a körmöket, az olyan testnyílásokat, mint fül, orr, szem, hónalj, nemi szervek. Még a hajszálat is el kell távolítani a testről, hogy a test egészen tiszta legyen.
Hajtakarás jelentősége: szerénység, tisztaság és női identitás
A kiszuj ros célja, hogy a házas nő ezzel is szerénységét és elköteleződését fejezze ki. Az antropológus szemléletében a szerénység azonos az esztétikai visszafogottsággal vagy épp a szándékos csúnyasággal. Ez azonban nem a zsidóság, hanem a saját fogalmi rendszere. A zsidó hagyomány szerint a szerénység az önálló tér, méltóság és intimitás megőrzésére irányul, nem arra, hogy a nő csúnyának tűnjön.
A zsidó hagyomány arra bátorítja a nőket, hogy ápoltan és esztétikusan jelenjenek meg. Ez a hagyományos érték ma is él, akár kendőt, akár parókát hordanak. A haj eltakarása egy jelzés: a nő hűséges a férjéhez, elkötelezett és része a közösségnek.
Közösségenként eltér, hogy ezt ki hogyan oldja meg: van, aki kendővel, van, aki parókával. Tesszük ezt mindmáig pontosan ugyanúgy, ahogyan nem is olyan sok generációval korábban még az összes többi nép is tette.
Összefoglaló: a zsidó nők hajtakarásának változatossága
A zsidó nők hajtakarása, legyen az kendő, turbán vagy paróka, a szerénység és a házassági státusz fontos jele. A vallási és közösségi szabályok, valamint a modern szokások és viták mind hozzájárulnak ahhoz, hogy miképp jelenik meg ez az ősidőkre visszavezethető tradíció ma a zsidó nők körében.
