Borsik Miklós 1986-ban született Budapesten. A JAK-füzetek sorozatszerkesztője, az ELTÉ-n végezte PhD-tanulmányait.
A költészet gyakran az álmatlanság váladékát patakoltatja homlokunkon, mintegy figyelmeztetve a valóság törékenységére és az elmúlás elkerülhetetlenségére. Az álmatlanság, mint a figyelem és a tudatosság állapota, szorosan összefonódik a költői létre, hiszen a költő gyakran az, aki ébren marad, amikor a világ alszik, hogy megfigyelje és megörökítse a pillanatokat, amelyeket mások nem látnak.
Korpa Tamás Inszomnia című kötetében az alvászavar és az ebből fakadó izoláció tapasztalata válik meghatározóvá, ami nem függetleníthető a költészetélménytől sem. A kötet címe, akárcsak Kerber Balázs "Alszom rendszertelenül" című munkája, ironikus módon utalhat arra, hogy a jól alvó ember talán nem is keresné a versben a vigaszt. Az alvás és a költészet hierarchiája is felvetődik: míg az alvás alapvető biológiai szükséglet, addig a költészet inkább annak helyettesítésére szolgálhat.
A költészet, mint a virrasztás hagyománya, kiemelt helyzetbe kerülhet az alvás hiányában. Franz Kafka "Éjszaka" című prózaverse is erről szól: az őrszem, aki égő fadarabot lenget, hogy megtalálja a legközelebb állót, az éjszakai őrködés szimbóluma. Azok, akik kényszerűségből vagy elhatározásból kiválnak a többség alvásából, gyakran éberek maradnak, és ebben az ébrenlétben szembesülnek az izoláció és az elkülönülés tapasztalatával.
Korpa Tamás költészetében az izoláció gyakran bezártságot is jelent. "Mindez, ami vagyunk aznap, reszket / visszamenőleg a halig, aki voltunk a méh akváriumában" - írja, utalva a fejlődő emberi életre, amely a magzatvízben úszik, és amelynek láthatatlan rétegeit csak megfelelő technikai készültséggel láthatjuk. A reszketés, mint a lét alapvető állapota, átterjedhet a testeken, és összekapcsolhatja az érzeteket és emlékeket a kronológián keresztül.
A "reszketés" Korpa Tamás költészetében nem csupán inter-, hanem intratextuális távlatokat is nyit. A kötetben olyan szavak jelennek meg, mint "utórezgés", "enyhe agyrázkódás", "megborzong", "felremeg", "fodrozódnak", amelyek mind a rezgésekhez kapcsolódnak. Ezek a rezgések képezhetik egy beszédhangokkal megszólaltatható nyelv alapját, mint amilyen a költészeté, és mindahhoz is hozzátartozhatnak, ami ezen kívül esik vagy attól eltávolodik.
Korpa Tamás költészete erős érdeklődést mutat a zajokról való beszéd lehetőségei iránt. A kötetben olyan hangok jelennek meg, mint "szuszogás", "percegés", "ropogás", "koccanás", valamint mozgásformák, mint "kúszás", "feloldódás", "tipegés". Ezek a hangok és mozgások a líra szervezte analízis pontjain jelentkeznek, és a "fantázia eleganciája" navigálja őket.
A kötet záródarabjaiban mintha valaki szertartásosan mutatná fel a szinekdochék összekevert puzzle-jának egy-egy darabját. Az "Inszomnia" egészét azonban inkább a feltűnésmentesség jellemzi. A költészetben megjelenő nem emberi elemek nem annyira látványos eseményként ábrázolódnak, hanem inkább az emberi szokások és automatizmusok révén jelennek meg, amelyek már eleve a nem emberi hordozójaként mutatják fel az embert.
Borsik Miklós költészete is foglalkozik az árnyék és a fény, a víz és a jég, az élet és az elmúlás témakörével. Az "árnyékom öntőformája vagyok? kérdezem", "hányfelé szellőztethető ki az árnyék? válaszol" sorok arra utalnak, hogy az emberi létezés mennyire meghatározott az árnyékok és a fényviszonyok által.
A "minden erdőnek van egy olyan pontja, ahol sohasem olvad ela hó" kép azt sugallja, hogy az életben mindig vannak olyan pontok, amelyek ellenállnak az idő múlásának és az enyhülésnek.
A "vízről jégre, jégről vízre, a megszólalásig hasonlón, de csak addig" sorok a változás és az állandóság paradoxonát jelenítik meg. A víz és a jég ellentétes állapotok, mégis hasonlítanak egymásra, és ez a hasonlóság csak addig tart, amíg a változás be nem következik.
Borsik Miklós a "lyukacsos karsztra" tereli a figyelmet, ahol a törvény az eltűnés. Ez az eltűnés lehet fizikai, de lehet elvontabb, mint például az emlékek elvesztése vagy a személyiség megváltozása.
A "kiválasztasz egy parcellát. felezőmerőlegese mentén behajtod. tépőzárakat helyezel széleire. és kiakasztod, hogy üzekedjen rajta a lenyúzott, nyers szél." kép egyfajta térkép vagy terv rajzolását sugallja, amelyet a szél próbál meg elmozdítani vagy megváltoztatni.
A "majd leteríted, akár egy sokat látott paplant. beülteted nézőponttal, naphosszat gyomlálod. s ha elvirágzik, beszeded ismét - megkörnyékez az érzés: összeállítani a virágzás első szótárát. majd tüzet rakni a szószedetben." sorok egy kreatív folyamatot írnak le, amelynek során a tapasztalatokból szavak, majd a szavakból gondolatok és végül cselekedetek születnek.
Az "5x5 méter széles, tíz emelet mély tó. ha jégeső lyuggatja felszínét. egy-egy lyuk egy-egy megfelejtkezés a bezúzott, szétloccsant, összeráncolt, alzheimer-es víztükrön." kép a memória sérülékenységére és az elvesztett emlékekre utal. A jégeső által lyuggatott víztükör a széttöredezett emlékezet szimbóluma.
A "fák életnagyságú portréi díszítik az üléstermet. a házi kedvencek, mondja. az őslakók, gondolja el. valójában egy rönkház kandallójában ropogó rönk emlékei." sorok arra utalnak, hogy a múlt emlékei, akár az ősök emlékei, a jelenben is jelen vannak, és befolyásolják az életünket.
Erdei hangulat, víz hangjai, madárcsicsergés, ASMR
A "máskor meg, minden levél, mintha megannyi apró radírkörözne a levegőben. évek óta egyetlen karsztrésbe gyűjtöm a damilvékony sovány faminden lombját. időnként beleaprítok egy kupac kéziratot is, a saját hangomat." kép a múlt emlékeinek és az alkotói folyamatnak a szimbóluma. A levelek, mint radírok, eltávolítják a múltat, míg a karsztrésbe gyűjtött lomb és a kéziratok a megmaradó emlékeket és a megírt gondolatokat jelképezik.
A "2016. A július kiejt, mint a vizsla / egy kopaszodó teniszlabdát. / Búcsút se mondasz a fogsorának. / Nyálasan gurulsz. Az aszfalton, / nyomodban rövid csík a legfrissebb sötét. / Mellette türelmetlen árnyék - / ereszkedik egy kamasz keze. / Rugalmas vagy, könnyű vagy." részlet a nyár elmúlását és az élet múlandóságát írja le. A vizsla, amelyik a teniszlabdát ejti, a feledékenység és az elmúlás szimbóluma.
A "Korpa Tamás (szerk.): „macht nichts mondta/halottak napja van”. Közelítések Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verséhez." részlet Korpa Tamás szerkesztői munkásságára utal, különösen a Kányádi Sándor versének értelmezésére.
Kányádi Sándor "Halottak napja Bécsben" című versének egyik vonulata azt a helyzetet képzelteti el, hogy a lírai én "oszlopnak vetett háttal" hallgatja a rekviemet, miközben különféle privát emlékeken, irodalmi és történeti rétegeken szűri át magát ebben a hallgatásban. A "nem mindegy, hogy melyik oszlopának vetjük a hátunkat, és melyikhez térünk vissza elcsendesedni, megpihenni mi, olvasók" mondat arra utal, hogy az értelmezés során az olvasó is aktív szerepet játszik.
A "kristálypoháron enyhén lejt a fény. izmokkal. a táblát. csípőben még ott imbolyognak a vésők. elbarikádozza a szemet. kivár. rajta lincselt házirend. strand, Dolina alján. porcikáit ritkítva. aki helyet választ szag után. körülötte a levegő. a lábai alóla. a kerekek. elszállj. minden megvan. a csapokból is ez folyik: megvan, minden. az őszi pigment-fröccs a lombokon. rezsijű erdő, lombtalan. van. kagylóhéjat, a fogaskerekeket. kismutatót. tölti fel a teret. melyek alól kialszik a ketyegés. teregetnek szárítókötélre. csipesszel. a legszívósabb évjáratok." részlet a mindennapi élet apró részleteit, az elmúlást és a megmaradást jeleníti meg.
A "Megjelent a Bárka 2014/1-es számában." információ a költői életmű publikációs hátterét jelzi.
A "Ha valaki az Alszom rendszertelenül címet adja a kötetének, mint Kerber Balázs (JAK-PRAE.HU, 2014), vagy az Inszomniát, mint Korpa Tamás, egy komikus költészetértelmezéssel is szolgál." mondat a kötetcímek és a költészet értelmezésének kapcsolatát tárja fel.
A "De ha nem engedünk az ilyen szatirikus sarkítások vonzásának, annyi akkor is elmondható, hogy ezek a címadások többek között költészet és alvás hierarchiájára emlékeztetnek." további gondolatokat ébreszt a költészet és az alvás viszonyáról.
A "Lévén a költészet gyakorlata aligha nevezhető alapvető biológiai szükségletnek az alvással szemben, és inkább az előbbi szolgál az utóbbi helyettesítésére, mint fordítva." megállapítás a költészet és az alvás funkcióinak eltérésére hívja fel a figyelmet.
A "Ugyanakkor talán más is állhatna a poézis helyett, kiválva a pótlékok gazdag tárházából, míg az alvás, aminek a hézagaiban helyet kér és/vagy kap a vers(írás), kevésbé felcserélhető, halogatható." gondolat a költészet pótlékjellegét és az alvás pótolhatatlanságát hangsúlyozza.
A "Mindez tehát a költészet marginális pozíciójára is utal, ami ugyanakkor kiemelt helyzetnek bizonyulhat, elég a virrasztás hagyományára gondolnunk." a költészet helyzetét elemzi a társadalomban.
A "Azokról is szó van tehát, akik kényszerűségből vagy elhatározásból kiválnak, hiszen jó eséllyel akkor éberek, amikor a többség alszik." a költő, mint éber megfigyelő szerepét emeli ki.
A "Az alvászavar kísérőjelensége az izoláció, és összességében elmondható, hogy az elkülönültség és az elkülönítés tapasztalata meghatározó mind a Kerber-, mind a Korpa-kötetben és többször nem függetleníthető a költészet tapasztalatától." a kötetek közös témáját emeli ki.
A "Ha hátrébb lépünk párat, a paradigmába Izsó Zita és Lesi Zoltán kötet(cím)ei is beilleszthetőek, ha azt a máshol létezés - Tengerlakó (FISZ, 2011) - vagy a máshová tartás - Merül (JAK-PRAE.HU, 2014) - alapproblémája határozza meg." más szerzőkkel való párhuzamokat von.
A "Az ébrenlét elhagyását gyakran értjük meg vertikális szintlépésként, a mély álomhoz közeledő süllyedésként, amelynek tempója a víz közegének ellenállását idézi." az alvás folyamatát írja le metaforikusan.
A "Kevésbé kézenfekvő, hogy ezek a címek akarva akaratlanul párbeszédet kezdeményeznek a költő figurájával kapcsolatos sztereotípiákkal is, ami a különcé, az elvarázsolté, az önjelölt strázsálóé, akiről nem egészen tudni, mit is őriz és mennyire megbízhatóan." a költő alakjával kapcsolatos sztereotípiákat vizsgálja.
A "Ahogy a pszichológus vélt másságát közvetíti a mókásnak gondolt „lélekbúvár” kifejezés, a „tengerlakó” annak a beceneve is lehetne, akin látni lehet, ha „nincs itt”, „nincs velünk”, „máshol jár”, így végül is érthető, hogy költő." a költő és a pszichológus hasonlóságait és különbségeit tárja fel.
A "Másfelől is megközelíthetjük ezt a kérdést. Itt olyan költőkről van szó, akik nem mondanak le arról, hogy a megfigyeléseikből építkezzenek (pontosabban ezt a tulajdonságukat inkább kiemelik, mintsem elrejtenék), a figyelem természete iránt érdeklődnek." a költői megfigyelés fontosságát hangsúlyozza.
A "Ahogy például Kerber írja Korpáról: „Az érzékelt képek csak egyfajta kapaszkodói a figyelem leírásának, melynek valójában önmagával van dolga” (A játék bősége, Kalligram, 2017/6)." idézet a figyelem természetének vizsgálatáról szól.
A "És mi más mutathatná meg a leghozzáférhetőbben azt, hogy az emberi figyelem sokféle és véges, mint az álom és az álmosodás?" a figyelem korlátainak megértését az álom és álmosodás révén magyarázza.
A "Korpánál többször bezártság is egyben: „mindez, ami vagyunk aznap, reszket / visszamenőleg a halig, aki voltunk a méh akváriumában” ([nem avatkozik be, mehetsz], 37)." a bezártság és az emberi lét kezdetének kapcsolatát mutatja be.
A "De ennek az elkülönülésnek a szekvenciájával nyit az idézett vers, amiben valószínűleg két ember kommunikál nonverbálisan és verbálisan, legalábbis megkísérlik ezt: „az érintés lármája készül”, „elharapod a szó felét” (37)." a kommunikáció nehézségeit és az emberi kapcsolatok törékenységét jeleníti meg.
A "A részlet, azon túlmenően, hogy minden zavaró direktség nélkül idézi fel az akvárium üvegével egy nyugatos vers jegét, Tóth Árpádtól a Lélektől lélekig címűt, vagyis a paradigmatikus befejezést - „köztünk a roppant, jeges űr lakik” -, további aggasztó rétegekkel rendelkezik." a Tóth Árpád versével való párhuzamot és az emberi kapcsolatok elidegenedését tárja fel.
A "Egyrészt felvetődik, hogy a fejlődésnek induló emberi élet ornamentika, ha az akváriumba általában dekoratív célzattal vetik a halakat, másrészt hogy a magzatvíz díszét elsötétítették." a magzati lét és az emberi fejlődés kérdését veti fel.
A "Nem látunk át a hasfalon, csak megfelelő technikai készültséggel (ultrahang)." a tudományos fejlődés és az emberi megismerés korlátait mutatja be.
A "Az említettek, akik reszketve közelítenének egymás felé, lehet, hogy inkább egy készüléknek szavaznának bizalmat, mint önmaguknak, ami nem túl kecsegtető." a technológia és az emberi kapcsolatok viszonyát elemzi.
A "A reszketés szabadsága viszont megvalósulni látszik, nem csak egy testen, hanem testeken szaladhat át, átterjed arra, aki-ami korábban voltunk, tulajdonképpen végigfut a kronológián." a reszketés mint az élet alapvető állapota jelenik meg.
A "A határok ebben az értelemben nyitottak, amíg az érzetek és az emlékek összeköttetései együttesen aktiválódnak." az emberi tudat rugalmasságát és a határok átjárhatóságát hangsúlyozza.
A "„[A]mikor még halak voltunk, / és az egész vízben otthon úsztunk, / arról is onnan van valami emlék” - írja Szijj Ferenc szintén a Kenyércédulák kötetben, hasonló eredettartományok felé mozdulva, de Korpával szemben már az evolúció reszketésében gondolkodva." Szijj Ferenc költészetével való párhuzamot von, és az evolúciós emlékezetet említi.
A "A homályos emlék forrása vagy az emberi has, vagy a hastájékon átélt szédülés: „A szédülés / nem is a fejünkben, hanem reszketeg, / áttetsző létraként a hasunkban kanyarog / mulatságosan, de hiszen az a legrégebbi / belőlünk, enni és üríteni, kapaszkodni, / kapaszkodással rontani és javítani, / szánk és végbelünk távolságával mérni / a láthatatlan jövőt.”" a lét alapvető ösztöneit és a jövő bizonytalanságát írja le.
A "Innen nézve a táplálékszerzésnek való kiszolgáltatottság, a vegetatív hajkurászás ösztöne és a „kanyargás” kapcsol minket a halakhoz, ahogy Korpánál az embriókor, amelyben a víz a természetes közegünk." az ember és a halak közötti hasonlóságokat tárja fel.
A "Viszont amíg Korpa metaforával él, Szijj a metamorfózishoz közelít. Az „amikor még halak voltunk” úgy vonja be a fogantatás előtti időt, hogy velünk azonosítja azokat a gerinchúrosokat - innen vagy túl a vers igazságán, a rendszertani besorolás szerint is összetartozunk -, amelyek már kifejlődtek akkor is, amikor ember még nem volt." a metafora és a metamorfózis közötti különbséget emeli ki.
A "A „reszketés” számára azonban nem csak inter-, hanem intratextuális távlatok is nyílnak. Áthalad a könyvön is, inkább szinonimák, mint szóegyezések révén: „utórezgés” (13), „enyhe agyrázkódás” (26), „megborzong” (31), „felremeg” (35), „fodrozódnak” (61)." a "reszketés" szó különböző megjelenéseit mutatja be a kötetben.
A "A közös halmaz, melynek a felsoroltak a részét képezik, a rezgéseké, ami azért tűnik fontosnak, mert képezhetik egy beszédhangokkal (zöngétlen hangokkal és zöngékkel) megszólaltatható nyelv alapját, mint amilyen a költészeté, és mindahhoz is hozzátartozhatnak, ami ezen kívül esik vagy ettől eltávolodik." a rezgések és a nyelv kapcsolatát elemzi.
A "Itt jegyezhető meg, hogy ez a kötet erős érdeklődést mutat a zajokról való beszéd lehetőségei iránt." a kötet témájának egyik fontos aspektusát emeli ki.
A "De további megkülönböztetés indokolt, mert abból, ami hallható, ezeket a verseket főként az foglalkoztatja, ami közel áll a nem hallhatóhoz, ahogy a mozgások közül is leginkább azok, amik az alig érzékelhetőhöz közelítenek." a költői érdeklődés finomságát és érzékenységét mutatja be.
A "Nem véletlen, hogy a 18-19. oldalon közölt Bach-Siloti-kotta dinamikai jelzései (sorban: p, mp, mf, f, mf, pp) egy kivétellel a ’hangos’ kerülésére biztatnak, és a zenemű részlete pianissimoval zár, vagyis nagyon halkan." a zenei dinamika és a költői kifejezésmód kapcsolatát vizsgálja.
A "„halk zajok”-ból mintha gyűjtemény készülne a könyvben („szuszogás”, „percegés”, „ropogás”, „koccanás”), ahogy a mozgásformák „feltűnésmentes forradalmából” (34) is egy válogatás („kúszás”, „feloldódás”, „tipegés”), azonban ezek elszórtan, a líra szervezte analízis egy-egy pontján jelentkeznek, ahogy a „fantázia eleganciája” (Kerber) navigálja őket." a kötetben megjelenő hangok és mozgások gyűjteményét mutatja be.
A "Csak a kötet utolsó verseiben rendeződnek a világtapasztalatot is leképező listává, vagy egyfajta litániává." a kötet végi rendeződésről és a litánia jellegéről szól.
A "A kötet záródarabjaiban mintha valaki szertartásosan, külön-külön mutatná fel a szinekdochék összekevert puzzle-jának egy-egy darabját." a kötet végi kompozíciót írja le.
A "Az Inszomnia egészét azonban inkább a feltűnésmentesség jellemzi (a képek, hasonlatok társításainak meglepő volta is folyamatos jelleggel érzékelhető, így nem feltétlenül ugrik ki egy-egy megoldás)." a kötet általános stílusát és hangulatát mutatja be.
A "Túl az akusztikáról és a mozgásokról írottakon: a nem emberi térnyerését a versek nem annyira látványos eseményként ábrázolják. Szokásaink, valamennyire már mindig is gépies viselkedésünk, automatizmusaink miatt már eleve a nem emberi hordozójaként mutatják fel az embert (ahogy gyakran a Szijj-líra is)." a költészetben megjelenő nem emberi elemeket és az ember gépies viselkedését elemzi.
A "Így a Korpa-költészetben minden antropomorfizáció - és ez a költészet nagy kedvelője ennek a fogásnak, legyen szó tárgyakról, tájelemekről stb. - valamilyen hibrid minőséget visz át arra, amit antropomorfizál." az antropomorfizáció szerepét vizsgálja Korpa Tamás költészetében.
A "Hírek-2020. november 26." dátum a közzétett információ időpontját jelzi.
A "A Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj zsűrije - Parti Nagy Lajos, Keresztury Tibor és Szilasi László - döntött." a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíj zsűrijének összetételét ismerteti.
A "A díjra esélyes három szerző: Majmom, Vergilius című könyvével Bartók Imre, Odú című kötetével Kemenes Henriette és A lombhullásról egy júliusi tölggyel című könyvével Korpa Tamás." a díjra esélyes szerzőket és műveiket sorolja fel.
A "A nettó 6.000 eurós ösztöndíj célja a legtehetségesebb pályakezdők, a már rendszeresen publikáló, az adott évben új kötettel jelentkező, 35 évesnél nem idősebb szerzők támogatása, számukra egy évnyi nyugodt munkakörülmények biztosítása, új művek megszületésének ösztönzése, a kiadott mű németországi megjelentetésének elősegítése." az ösztöndíj célját és feltételeit ismerteti.
A "A díjazott a pénzjutalom mellett lehetőséget kap a Solitude Akadémia által biztosított egy hónapos stuttgarti alkotói tartózkodásra, és az elismerés kiegészül a Literarisches Colloquium Berlin (LCB) által felajánlott egyhónapos berlini ösztöndíjjal, valamint a Stuttgarti Magyar Intézetben megrendezett szerzői esttel is." az ösztöndíj további juttatásait sorolja fel.
A "A fiatal magyar szerzők legnagyobb összegű támogatásának számító ösztöndíjat Dr. Horváth Péter professzor, a stuttgarti székhelyű Horváth & Partners csoport alapítója, a magyar kultúra németországi közvetítésének, megismertetésének Pro Cultura Hungarica díjjal és a Magyar Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett mecénása, támogatója hozta létre." az ösztöndíj alapítóját és mecénási tevékenységét mutatja be.
A "Az ösztöndíj teljes neve: Horváth Péter Ösztöndíj A Fiatal Magyar Irodalomért (Péter Horváth Stipendium für die junge ungarische Literatur)." az ösztöndíj hivatalos nevét adja meg.
A "A gyakorlat szerint a kuratórium a könyvkiadók javaslatai alapján először összeállított egy Top10-es listát, amit a Litera.hu két héttel a díjátadás előtt nyilvánosságra hozott." az ösztöndíj kiválasztási folyamatának részleteit ismerteti.